Baba

A teljes élethez vezetõ út

A babák többsége szerencsére teljesen egészségesen születik. Néhány csecsemõnél azonban kisebb-nagyobb fejlõdésbeli elmaradás mutatkozik. A segítség egyik lehetséges módja a Petõ Intézet felkeresése, ott ugyanis évtizedek óta foglalkoznak a megkésett mozgásfejlõdésû gyerekek korai fejlesztésével is.

Pető András orvos-pedagógus 1945-ben fejlesztette ki konduktív nevelési rendszerét. Módszere új utat nyitott a központi idegrendszeri mozgássérültek rehabilitációjában. Ezt a módszert a világon először a róla elnevezett intézet elődjében oktatták és alkalmazták. A konduktív nevelés alapgondolata az, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, amelyek a tanulási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét konduktívnak, amely latin eredetű kifejezés, jelentése rávezetés. A módszer képzett művelőit konduktornak nevezik. A fejlesztő foglalkozásokat támogatja a társadalombiztosítás.

Erdeiné Homorodi Zsuzsanna (53 éves) konduktor-tanító, a korai fejlesztő projekt vezetője, 34 éve dolgozik a Pető Intézetben
Fia: Bálint (28)










Immár negyven éve járunk ki különböző budapesti kórházakba, ahol a koruknak nem megfelelően fejlődő, testtartási problémával, izomtónus-eloszlási zavarral rendelkező csecsemőket szűrjük. Az intenzív koraszülött osztályokon sok az olyan újszülött, akiknél születésük körül például oxigénhiányos állapot vagy agyvérzés lépett fel. Az innen hazakerülő gyerekek fejlődését általában egyéves korig, háromhavonta ellenőrzik a kórházban. Ebbe a folyamatba kapcsolódik be a mi konduktorunk. Ha eltérést tapasztalunk egy csecsemőnél, utána már sűrűbben, hetente ellenőrizzük a fejlődését, és adunk neki feladatokat. Ha hat hónapos korukig nem indul meg a fejlődésük, akkor kezdjük meg a Pető Intézetben fejlesztésüket a szülőkkel együttműködve.

Az intézetnek egyébként kedden és csütörtökön van nyílt rendelése, ezenkívül a gyermekorvos, gyermekideggyógyász is beutalhatja hozzánk a gyereket, ha fejlődésbeli, mozgásbeli elmaradást tapasztal.

Korai fejlesztés





A konduktív pedagógia olyan rendszer, melyet mindig az életkori sajátosságoknak megfelelően lehet alkalmazni azoknál a gyerekeknél, akiket a központi idegrendszert érintő sérülés ért születéskor. Lényege, hogy a hiányzó mozgásformát meg kell tanítani és a mozgásra érdekeltté kell tenni a gyerekeket. Ezt a módszert a korai fejlesztésben nagyon jól lehet alkalmazni. Tanításon, tanuláson alapuló tevékenység, amellyel nemcsak a gyerekek mozgását fejlesztjük, hanem ezzel összefüggésben az értelmi, érzelmi képességeket, a kézügyességet, a játszani tudást és az önellátási szokásokat.

Először állapotfelmérésre kerül sor, majd a számára leginkább alkalmas fejlesztési területre osztjuk be. Általában először egyéni, majd csoportos foglalkozásra kerül sor. A foglalkozások során otthon végzendő feladatokat adunk a szülőknek. A gyakorlatok a mindennapi életbe is beépíthetők, a rendszeres találkozások során pedig mindaddig figyelemmel kísérjük a kicsi fejlődését, amíg el nem indul.

A normálisan, egészségesen fejlődő csecsemő testtartása teljesen szimmetrikus. Izomtónus-eloszlási zavar esetén a mozgások nem szimmetrikusan indulnak: egyik keze esetleg passzív marad, mert kiesik a látóköréből. A kúszás, mászás féloldalas, üléskor nem lesz egyenes a hát, ez gerincferdüléshez vezethet, ráadásul a finommozgások sem lesznek elég ügyesek. Nálunk az a cél, hogy húsz-huszonkét hónapos korig mind a két kezet egy szintre hozzuk fel, utána úgyis az agy fogja eldönteni, milyen kezes lesz. Kísérletek bizonyították azt is, hogy az olvasási, számolási és írási nehézségek szorosan összefüggenek a mozgások összehangolásának képességével. Nincs olyan, hogy lusta gyerek, mint régen mondták. Van lassúbb ritmusú gyerek, akinek semmi baja, de legfeljebb három hónappal késik a mozgása. Ennél nagyobb késéssel feltétlenül foglalkozni kell.

Lejegyezte: Péterfi Vera

Infó:
Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete
1125 Budapest Kútvölgyi út 6.
Tel.: (06-1) 224-1584

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top