Kilenc hónapon át követhettük az izgalmakkal, örömökkel, váratlan fordulatokkal teli babavárást, most mindhárom család életében elérkezett a nagy nap!
Edit: alternatívan
Szabó Edit (26) irodai asszisztens
Párja: Dobrovits Bálint (27) szobafestő-mázoló
Az újszülött: Dobrovits Vivien Edit, 3000 gramm, 52 centi
Bizony, kétszer is bevonultunk a szülészetre. Egyik éjjel ugyanis méhösszehúzódásokra ébredtem… Ám mire beértünk a Szent István Kórházba, leálltak a fájások. Aztán másnap éjjel újrakezdődött az egész, majd mintha elvágták volna. Én már így egyben mara-dok, gondoltam szomorúan. Reggel jött a nővérem, Éva, hullafáradtan, egy óriási labdával, és leadta a rendelést, hogy ma tényleg meg kéne szülni.
Az idő múlásával úgy éreztem, szükségem van az egyedüllétre. Beültem egy kád meleg vízbe, és próbáltam befelé fordulni, figyelni a babám jelzéseit. Egyre erősebbnek éreztem a fájásokat. Bálint ötperceseket számolt. Gyerünk a kórházba! Szerencsémre szabad volt az alternatív szülőszoba. Az elején a labdán ülve és a kötélbe kapaszkodva éreztem jól magam. Rövidesen Erzsike, a szülésznőnk is megérkezett, aki megállapította, hogy három centire nyílt a méhszáj. Ezután a fájások olyan erővel törtek rám, hogy Erzsike fájdalomcsillapítót javasolt, amit rövid tépelődés után elfogadtam. Kicsit kábult lettem, de sokkal jobban ki tudtam zárni minden zavaró gondolatot a fejemből. Nagyon hangulatos volt: a kádban ültem, körben mécsesek pislákoltak, halk zene szólt. Bálint volt a támaszom. Ha jött egy fájás, én csak nyújtottam a kezem, és ő már hajolt is felém, hogy átsegítsen. Két fájás között Éva és Rita, a dúlám segítettek. Mindig mondták, hol tart a szülés, közben éreztem pontról pontra, milyen úton jár a kislányom. Mintha filmet vetítettek volna.
Kezdett elmúlni a fájdalomcsillapító hatása, kértem még egyet, mert azt hittük, még odébb van a kitolási szakasz. Nagy nehezen kikászálódtam a kádból. A labdán ülve felváltva Bálintba és a kötélbe kapaszkodtam. Nem volt sehogy sem jó, amit a hangomon is észrevettek, mert egyik pillanatról a másikra ott termett Siklós doktor. Megvizsgált, eközben fájdalmas nyomást éreztem. Mondta, hogy segítenie kellett Vivinek, mert a buksija becsípte a méhszájat, amely ennek következtében ödémás lett. Tényleg szükség volt erre a beavatkozásra, azonnal éreztem, hogy valami más, mint ami eddig volt. Felálltam a labdáról, a kádra hajolva elkiáltottam magam: jön a feje! Rita alám terítette a matracot, én négykézlábra ereszkedtem. Bálintba kapaszkodva éreztem, hogy nyomnom kell, és hogy halad a kis test. Erzsike letérdelt hozzám, és a gátamat masszírozta. Vivien megszületett!!! 4 óra 5 perckor, gátvédelemmel!
Végre felsírt!
Megfordultam, hogy leüljek, és Erzsike már adta is a kezembe a kislányomat. Ezt a pillanatot vártam kilenc hónapja, és most itt van! De miért nem sír? kérdeztem mindenkit elkeseredve. Gyönyörű kis arcát figyeltem, de semmi. Erzsike már elcsípte a köldökzsinórt, én meg csak utólag kérdeztem, hogy nem vághatja-e el az apuka. Nem! mondták, és már vitték is a babát. Kértem a Jóistent, ne vegye el tőlem ezt a kis kincset, akit csak pár másodpercig tarthattam a kezemben. Nem mondták meg, mi a baj, én pedig azóta sem kérdeztem. A lényeg, hogy néhány pillanat múlva felsírt, ez volt számomra a megváltás. Bálint odakísért az ágyhoz, a nővérem boldogságtól könnyes szemmel hozta az én drágámat. Összebújtunk: apa, anya és baba, a fellegekben jártunk a boldogságtól.
Kívánom, hogy minden nő átélhesse azt a csodát, amit én, és ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki végigkísért minket ezen a gyönyörű úton, velünk volt és szorított nekünk!
Orsi: császárral
Csóry Orsi (32) vállalkozó
Párja: Vámos Zsolt (39) mérnök
Gyerekeik: Vámos Málna (2)
és az új baba: Vámos Víta 3200 gramm, 54 centi
Málna császárral született, ezért a kicsinél is így készültünk. Őszintén mondom, hogy ez bennem semmiféle rossz érzéssel nem társult. Kezdettől elfogadtam, hogy neki is biztonságosabb így születnie a mi esetünkben.
Annyira készültem és vártam a találkozást vele, hogy csak erre a pillanatra gondoltam. A többi egyszerűen és természetesen csak úgy történt. Málna és Zsolt cirkuszba készülődtek vasárnap, én nem akartam megzavarni a szerelmespár hétvégi matinéprogramját, na nem mintha bármelyikük hívott volna. Otthon maradtam főzni, kisruhákat rendezgetni, értelmetlenül tenni-venni. Gyanús volt ez a hirtelen befelé fordulás, hiszen én mindig a menős programot választom, ha lehet. Furcsán nyugodtnak és furcsán fáradtnak éreztem magam már napok óta. Másnap reggel még a tejeskávé mámorában öltöztettem Málnát a bölcsire, miközben azt latolgattam, hogy csak a frontot érzem, vagy tényleg rendszeres fájásaim vannak. Először tízpercenként, aztán sűrűbben. Zsolt már elment dolgozni, én meg Málnára próbáltam ráerőltetni az akaratomat, mint minden reggel.
Á, ez még nem az…
Úgy fél óra elteltével, mikor Málnán még mindig csak egy harisnya volt, tudatosult bennem, hogy jobb, ha nem én indulok el vele. Riasztottam anyukámat (szerencsére egy házban lakunk). Anyukám riasztotta apukámat, én meg hívtam Zsoltot, hogy biztos nem szülünk még mert az ugye nem lehet , de fájni nagyon fáj, és nagyon sűrűn. Zsolt is megerősítette, hogy nem szülünk, ő most a város másik végén autózik, de ha bármi van, hívjam. Málna anyukám jóvoltából végre bejutott a bölcsibe. Amikor visszajött, ketten könyörögtek, hogy menjünk már. Nem kell, hajtogattam, tényleg. Kicsit később, ötperces fájásokkal már hagytam magam meggyőzni, indultunk. Mire a szülőszobába ajtajához értünk, már mérni sem mertem. Az orvosom éppen a műtőből lépett ki, és megnyugtatott, hogy mindjárt elővarázsoljuk a kicsit. Zsolt és Kati (a szülésznő) is befutott. Mialatt az epidurális érzéstelenítést kaptam, Zsolt zavartan kezdte mesélni cirkuszi élményeit a jelenlévőknek. Megértően pislogtak rá szegény apuka, még mindig jobb, mint ha elájulna. Onnantól kezdve nagyon gyorsan peregtek az események; hamarosan felsírt Víta, és már potyogtak is a könnyeim. Ez egy olyan pillanat, amit nem lehet elmesélni, ezt át kell élni! A kis manóféleség kopaszabb és kisebb lett, mint Málna volt, és nagy meglepetésemre egyáltalán nem hasonlított rá.
A műtétet a vártnál százszor jobban viseltem, talán azért, mert fel voltam rá készülve. Az üresjáratokban, amíg Vítát méregették, takaróba bugyolálták, vizsgálták, illetve az elején is, Málnára gondoltam, hogy mit csinálhat éppen a bölcsiben. Nagyon jó taktika, figyelemelterelésnek hívják! A szülőszobán mindenki kedves volt hozzám és Zsolthoz, és ami nagyon fontos, úgy éreztem, mindenki velünk örül Vítának. Igazán boldog délelőttöt töltöttünk a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülészetén, amiért köszönet jár!
Enikő: hagyományosan
Sárdi Enikő (36) rádiós szerkesztő
Párja: Balogh László (40) fül-orr-gégész orvos
Gyerekek: Zsófi (2 év 11 hónap), András (1 év 8 hónap)
és az újszülött: Levente 3910 gramm, 57 centi
Még egy kis munka a számítógépen, végül fél egy is elmúlik, mire bedőlök az ágyba. De valahogy nem tudok elaludni. Még akkor is ébren vagyok, amikor tíz perccel később megjelenik a férjem pizsamában. Ám ebben a pillanatban történik valami, amiből tudom, hogy ébren is leszek még sokáig.
– Laci, elfolyt a magzatvíz!
Talpraesett apuka, így rögtön tudja, mi a teendő:
– Akkor most öltözzek fel újra?
Mire összekapjuk magunkat, a kedvem is megjön a szüléshez, a fáradtságot pedig elfelejtem. A fájások egyelőre nem jönnek, Laci mégis felhívja az anyukáját, hogy gyorsan üljön taxiba. Ezalatt bepakolom a rohamtáskába a maradék holmit és az utónévkönyvet. Ha már két hónapja ki se nyitottuk, legalább a finisben vegyük a kezünkbe. Gyors puszi az alvó gyerekeinknek, végül az ajtóból felhívom a szülésznőt, Józsa Andreát, hogy tudja: elindultunk. Fura érzés, ahogy kisebb-nagyobb adagokban folyik belőlem a magzatvíz, de kipárnáztam magam, így nem zavar különösebben. A Szent István Kórházba jóval kettő után érünk be, ahol Andrea kicsit álmosan, mégis mosolyogva fogad. Egy gyors vizsgálat után kiderül, két centinél járunk. A CTG miatt húsz percig egy helyben kell ülnöm, eközben a kijelzőről értesülök, hogy vannak összehúzódásaim, bár érezni még mindig nem érzek semmit.
Kapaszkodni jó!
Minden rendben, mehetek szülőszobát választani. Mivel félig fekve szeretek szülni, amellett döntök, amelyikben a szülőágyon óriási fogódzókat látok. Az alternatív épp emiatt van kilőve: a földre helyezett matrac mellett nincs semmi, amibe a fájások alatt kapaszkodhatnék. Márpedig szülés közben én kapaszkodós típus vagyok. Nem sokkal később már négy centinél járunk. De szép lenne így, fájdalommentesen besétálni a célba! Felfekszem az ágyra, Laci mellém ül egy fotelba, és várunk. Illetve én várok, Laci meg elalszik. Négy után újabb vizsgálat, de kiderül, hogy semmit nem tágultam. Ha ötkor se gyorsulnak be az események, jön az oxitocin. Ez az utasítás már az orvosomtól, dr. Ruttner Zoltántól származik, egyelőre telefonon keresztül. Gyorsan múlik az idő, de a szülés nem halad előre, így ötkor tényleg megkapom az infúziót. Tíz perccel később már hullámokban jönnek az egyre erősödő fájások. Laci közben előkapja az utónévkönyvet, és amíg én küzdök, végigolvassa az egészet. A lánynév már rég eldőlt, a fiú viszont még mindig nem, de ezzel most nem is érek rá foglalkozni: szülés közben képtelen vagyok beszélgetni. Közben megérkezik az orvosom, a nyugalma most, harmadszor is feltölt energiával, nagyon jó vele szülni. Durvulnak a fájások, örülök, hogy a kapaszkodós ágyat választottam! Fél hét lehet, mikor Ruttner doktor életet ment egyetlen mondattal:
– Itt tizenöt-húsz percen belül baba lesz!
Ez a mondat segít át a legnehezebb perceken. A fájások alatt a babámra gondolok, és tényleg érzem, ahogy halad egyre lejjebb. Kezdhetek nyomni, ami nem könnyű, de a párom és az orvosom kezébe kapaszkodva mégis sikerül. Egyszer csak hallom: Most már nem kell nyomni, kint van a baba
és kisfiú! Az örömkönnyek között kicsit még gondolkodunk, de hamarosan már nevén köszöntjük harmadik gyermekünket: Isten hozott, kicsi Levente! 3910 gramm, 57 centi és határtalan boldogság!
Köszönet dr. Ruttner Zoltánnak és Józsa Andreának, hogy a szülést olyan élménnyé tették, amilyennek lennie kell.
