Az álláskeresés mára tudománnyá vált, valóságos iparág épült köré, vannak trükkjei, aranyszabályai. Jó, ha tudjuk, a siker legalább annyira múlik az előkészületeken, mint azon, hogy ki hány helyre szórja szét a sebtében megírt önéletrajzát Mielőtt az első lépést megtennénk, inkább gondolkodjunk.
Egyik este beszéljük meg párunkkal, hogy ma ő mondja az esti mesét a lurkóknak, mi pedig kuporodjunk a fotelba, burkolózzunk be egy meleg takaróba, és próbáljunk meg válaszolni egy sor kérdésre. Most még ne törődjünk azzal, milyen lehetőségeink vannak, csak vegyünk sorra mindent, aminek örülnénk.
Mikortól szeretnénk munkába állni?
Mi az a legkorábbi időpont, amikor már nem utasítanánk vissza a gyerek miatt egy jó ajánlatot? Mi az a legkésőbbi időpont, amikor már mindenképpen dolgozni kell?
Milyen területen szeretnénk dolgozni?
Ne akarjunk egyszerre könyvelők, asszisztensek és tanítónők lenni. Egy, legfeljebb két vonalon lehet elindulni, többre már nem tudunk összpontosítani. Válasszuk ki, mihez is értünk leginkább, miben vagyunk jók, a legjobbak?
Hogyan szeretnénk dolgozni?
Alkalmazottként vagy vállalkozóként? Csapatban vagy inkább önállóan? Nyolc, hat, esetleg négy órában? Vállalok-e hétvégi munkát? Elfogadok-e határozott idejű szerződést? Vegyünk sorra minden körülményt, amit fontosnak tartunk!
Milyen munkahelyen szeretnénk dolgozni?
Nagyobb vagy kisebb létszámú munkahelyen, családias hangulatban? Civil szférában, állami intézménynél vagy magánszférában? Termelő vagy szolgáltató ágazatban? Nemzetközi környezetben vagy magyar tulajdonú cégnél?
Hol szeretnénk dolgozni?
Lakóhelyünkhöz közel? Ahol a párunk? Otthonról?
Ha megvannak a válaszok, körvonalazódott bennünk egy ideális állás, amelyért azonnal harcba szállnánk. Most vegyük sorra, hogy mi az, ami a mi oldalunkról, és mi az, ami a munkaadók oldaláról akadályozza elképzeléseink megvalósulását!
Gátló tényezőim
Az előző válaszainkat szemügyre véve soroljuk fel, mely kívánságainkat mi gátolja. A korlátozó tényezők között rengeteg dolog szerepelhet: a lakóhely, a közlekedés, az anyagi helyzet, a bölcsődei férőhelyhiány, a hadrafogható nagyi hiánya, a tanult szakmánk, bizonyos tudás hiánya, de akár az idő szorítása is. Legyünk tárgyilagosak, de ne legyünk pesszimisták. Keressük a lehetőségeket, hogy a számunkra ideális állás közelében maradhassunk.
Mik a lehetőségeim?
Rajtunk és családunkon kívül álló dolgok is nehezíthetik álmaink elérését, de akár jó irányban is befolyásolhatják esélyeinket. Ahhoz, hogy felmérjük lehetőségeinket, érdemes még nem konkrét céllal, de körülnézni a munkaerőpiacon: érdeklődni régi munkahelyünkön, a környéken, hirdetéseket olvasgatni, figyelni a kiszemelt szakmáról, cégről vagy helyszínről elérhető információkat. Ezek segítségével könnyebb átlátni, céljaink közül melyek reálisak, és melyek maradnak az álom kategóriában.
Járjunk nyitott szemmel, mert az is elképzelhető, hogy olyan lehetőséggel találkozunk, melyre nem is gondoltunk, de fantáziát láthatunk benne.
Valamit valamiért
Álmokat kergetni nem érdemes, mert ritkán adódik, hogy épp olyan lesz minden, ahogy elképzeltük. Az viszont fontos, hogy a lehető legjobb eredményre törekedjünk, és amikor engednünk kell, minél kevesebbet veszítsünk. Ideális állásunk részletei között állítsunk fel FONTOSSÁGI SORRENDET. Képzeljük el a helyzetet, amikor döntenünk kell mondjuk egy közeli, rosszabbul fizető állás és egy messze fekvő, de karrierlehetőséget kínáló cég ajánlata között. Lejátszhatjuk ezt a meccset minden számunkra fontos kitétellel. Könnyebb lesz ezután eldönteni, melyik az az állás, amit valóban mintha nekünk találtak volna ki. Utolsóként, ha még marad energiánk, készíthetünk egy feketelistát is, melyen a kizáró feltételek, körülmények, esetleg konkrét cégek szerepelnek (például országos feladatkör, változó munkarend, saját befektetést igénylő tevékenység és így tovább).
 |
Aki kézbe vette az irányítást
Névjegy: Blazsó Ditta 30 éves angoltanár
Gyerekei: Csongor 5 és fél éves, Szonja 3 éves
Ditta angoltanár. Gondolhatnánk, hogy könnyű dolga van, ha vissza akar térni a munkaerőpiacra, azonban sok a korlátozó tényező is. Szerződése határozott idejű volt abban az iskolában, ahonnan közel hat éve elment. A kislánya, Szonja után járó gyes januárban telt le, amikor elég nehéz állást találnia egy tanárnak. Szeptembertől ugyan visszavárják az eredeti iskolájába, de oda napi három órát kéne utaznia. És mi lesz addig, hiszen a gyessel együtt a társadalombiztosítása is megszűnik majd, így mindenképpen bejelentett állást kell találnia. Elmehetne nyelviskolába, de sok helyen csak számla ellenében dolgozhatna. Ráadásul a tanfolyamok általában délután és este vannak, amikor Ditta a gyerekeié, mert a férje későig dolgozik, nem tud elmenni értük az óvodába. Még az a szerencse, hogy évközis létére sikerült Szonját óvodába íratni: januártól Csongival egy csoportba fog járni.
Ditta hónapokig kitartóan keresgélt, hirdetésekre válaszolt, de nem túl nagy sikerrel. Az egyetlen pozitív visszajelzés egy igen távoli iskolából érkezett. Ditta számára két dolog volt fontos: állást találni, méghozzá a közelben. Az ötlet egyszerű volt: beadta az önéletrajzát az összes, lakóhelyéhez közel eső iskolába. Ezekre a jelentkezésekre többen reagáltak, mint a hirdetésekre beküldött pályázatokra! Dittát számos iskolába behívták beszélgetésre, január legelején pedig sikerült megállapodnia egy nyelviskolával. Leendő munkahelyén bejelentik és délelőtti órákat bíznak rá, így a gyerekeiért is el tud menni az óvodába.
