– Vigyázol Dióra? – kérdezi apu, miközben rám mutat. Igazából nem Diónak hívnak, hanem Bálintnak, és tizenöt hónapos vagyok, de apu és anyu már csak így hív, mivel a fejem és a rajta lévő haj, illetve annak hiánya szerintük kókuszdióra hasonlít.
Persze anyu vigyáz rám, sőt olykor az egész család – beleértve a tesóimat, Danit és Somát is – csak az én mozdulataimat figyeli, főleg, mióta megtanultam járni.
Most nagy a sürgés-forgás, mert apu szabadságon van, és kirándulni készülünk a Velencei-tóhoz. Tegnap este óta készülődnek a szüleim, s a csomagok egyre csak gyűlnek az ajtónál. Nem értem, miért megy ilyen lassan a pakolás, hiszen én is lelkesen segítek. A strandpapucsokat és a felfújható karúszókat például már háromszor átszámoltam, hogy mind megvan-e, és a törölközőket is segítettem összehajtogatni. Miután anyu rekonstruálja a lakásban megtett útvonalamat a papucsok alapján, a csomagolást már csak a járókából figyelhetem.
Apu elkeseredetten nézi a csomagokat. Az előbb valami olyasmiről beszélt, hogy nem érti, az emberek miért utaznak el üdülni, mikor otthon mindenük megvan. Kényelem, finom ennivaló, légkondi, puha ágy, és még utazni, idegeskedni sem kell. Én viszont tudom a megoldást erre a rejtélyre. A felnőtteknek miattunk, gyerekek miatt muszáj elindulniuk üdülni. Ez nekik kötelező. Akárcsak egy autónak nevezett fémdobozban főni órákon át, majd egy gazos, kényelmetlen, bogaraktól hemzsegő helyen letelepedni. De persze mi, gyerekek élvezzük az egészet, mert a kocsiban lehet kiabálni, visítani, a fűben rohangálni, majd a fagyiért hisztizni. Hogy ezt szüleink is elviseljék valahogy, ezért a gaz, a bogarak és az étkezde mellé egy tónak nevezett iszapos izét is tettek, melyben aztán peckesen fürdőznek.
Itt tartottam a gondolkozásban, mikor apu megfogott, és berakott a babakocsimba. Ezt szeretem, mert ilyenkor könnyebben elérem a függönyt meg a cipősszekrény fiókját.
Indulunk? kérdezi apu kicsit megtörten. Valahogy olyan pici az ajtó előtt felhalmozott cuccok mellett.
– Igen – mondja anyu, majd kilépünk az utcára. Apu előttünk megy a csomagokkal, szegénynek még a fülére is jutott, de hősiesen küzd a válltáskákkal, hűtőtáskákkal és szatyrokkal, s közben egy-egy ujját nyújtja Daninak és Somának. Reményvesztetten nézi a Dani kezében lévő óriás plüssmajmot. Szerintem sejti, hogy hamarosan ezt is ő fogja vinni.
Az út egész jó volt. Sok útfelbontást és elterelést láttunk. Végül megérkeztünk a kékes-zöldes színű tóhoz. Már alig várom, hogy belehuppanhassak, akárcsak a szüleim. Nagyon meleg volt itt a kocsiban. Ám ekkor Dani megszólal: Otthon maradt a cápám. Haza akarok menni! Apu jobb szemén megrebben a bőr. Ez jó! Ilyet én is szeretnék csinálni, ha nagy leszek.
 |
Közben anyu kipakolja egy talpalatnyi árnyékos helyre a gyékényeket, törülközőket és úszófelszereléseket. Előkerülnek a karúszók, a labdák, a felfújható krokodilok és a matracok. Apu sorban elkezdi felfújni őket. Már épp elkezdeném sajnálni, mikor látom, hogy a strand összes apukája ugyanezt teszi. Ez lehet, hogy valamilyen verseny. Nagyon izgalmas. Vajon melyik papa lesz az első? Igen, a mellettünk lévő már majdnem végzett a matraccal, de a delfin és a labda még nincs kész. Látja apu is, hogy bele kell erősítenie Szerintem apunak könnyebb dolga van, mint a többieknek, mert neki hárman is segítünk, Dani és Soma a szelepeket kezeli, én pedig az illesztéseket ellenőrzöm a pumpán. De kiderült, hogy apunak egyedül kell felvennie a versenyt, én kapok egy labdát, a tesóimat pedig karúszókkal szerelik le.
Jobb szélen Dani már megkapta a karúszóit, így rohanhat is a vízbe. Hamarosan Soma tesóm követi. Igen, apu ebben nagyon profi. A többiek sem lazsálnak. De ajaj, mit látok, az egyik apukát ki kell zárni. Felbontott egy sört, és most kissé pihegve leül. De nem baj, apu csak fújja-fújja a labdákat, matracokat, ügyet sem vetve a habzó sörre, és a szájában lévő homokra. Ő az én apám!
Már ki is jöttem a vízből. Az előbb anyu bevitt, de túl hideg volt, így üvölteni kezdtem. Most kint vagyok, és mászkálok a fűben. Természetesen ügyelek rá, hogy folyamatosan a napon legyek, és mivel úgy döntöttem, hogy a régi labdám helyett szerzek néhány újat, a szüleim minden lépésemet kénytelenek követni.
Péter, ereszd le a gyerek matracát! Így nem fér vissza a kocsiba mondja anyu apunak. Erre apu összes erejével próbálja kiszorítani a levegőt a matracomból, ami csak úgy sipít. Apura nézek. Ő még nem tudja, hogy vissza szeretnék menni a vízbe.
Apu a törülközőn fekszik. Engem közben anyu etet valamilyen bébipéppel. Nem valami jó ízű. Nem véletlen, hogy a strandon csak én eszem ilyet. Miután megettem, teszek is néhány kört a környéken, és tátott szájjal kérek falatokat a mellettünk napozók ebédjéből is. Érdekes, apu valami combhurkákról beszélget anyuval, és nem hiszik el, hogy még éhes vagyok.
Soma tesóm jön ki a vízből. Már fázik. Gyorsan leveszi a fürdőruháját, s anyu egy törülközőt terít rá. Soma ezután letelepszik apu mellé, és figyelmesen néz valamit, majd megszólal: Apu! Ez a fejed mellett százlábú vagy pók?
Apu riadtan felpattan a földről. Sose hittem volna, hogy ilyen gyorsan képes felébredni.
Apu a szívinfarktus jeleit produkálta, de már jobban van. Elvitte Danit és Somát vízibiciklizni. Apu, mint a gép, hajtja a pedálokat. Ezt így távolról is látom. Még szerencse, hogy ennyi erő van benne.
Hoppá, Soma beugrott a mély vízbe. Mintha anyu azt mondta volna, hogy ilyet nem szabad tenni. Most apu ugrik a vízbe. Fején sapka, rajta póló. Én meg eddig azt hittem, hogy elég a fürdőnadrág is. De biztos jó lehet így fürödni, mert apu már megkönnyebbülten mosolyog Somával a kezében. Én is szeretnék ruhában, felöltözve lubickolni!
Anyu elkezdett pakolni. Hamarosan indulunk. Dani már hisztizik is: Nem akarok hazamenni. Maradjunk még! kiabálja. Apu megégett, rákvörös vállán csomagok, kezén szatyrok. Soma, aki közben elálmosodott, a nyakában. Apu megkínzott arccal, fásultan húzza Danit.
Hazaérkeztünk. Én nagyon élveztem a napot. Soma és Dani is hangosan kántálják: Menjünk holnap is! Anyu is örül, mert legalább hetente egyszer kimozdul a lakásból.
Apu reménykedve nézi hol az ágyát, hol a fürdőszobát. Mikor szóba kerül, hogy másnap dolgozni megy, szinte felderül az arca. Végre picit pihenni fogok motyogja. Csak én hallom.
