nlc.hu
Baba
Óriásbébik

Óriásbébik

Az utóbbi években mind gyakoribbak a négy kilogrammnál nagyobb súlyú újszülöttek. Vajon miért? Könnyebb vagy nehezebb nekik az elsõ idõkben?

Az átlagújszülött 3400 grammos – ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy az utóbbi húsz évben az átlagos születési súly száz grammal emelkedett. Kevésnek hangzik, pedig jelentős különbségek átlagáról van szó, egyre több a szélsőség. Benne van az ötszáz grammos koraszülött és az 5200 grammos óriásbaba is.
Ma már az újszülöttek tíz százaléka születik négy kiló fölötti súllyal. Az óriásbabák többnyire nehezebben jönnek világra, hosszabb a vajúdás, gyakoribbak a szövődmények, mint átlagos társaiknál. Gyakori a méhszájsérülés, a gátmetszés, a császármetszés, ezért az édesanya felépüléséhez is több idő és pihenés szükséges. Márpedig erre ekkora baba mellett kevesebb idő jut, hiszen a nagyobb súllyal nagyobb gyomor is jár, hamarabb éhes lesz, mint az átlagos újszülött. Mivel ettől még nem indul be hamarabb a tej, az óriásbébik meglehetősen nyűgösek lehetnek az első napokban. Egy okkal több, hogy már az első pillanattól bevonjuk az apukákat a babázásba, és a hosszas dajkálgatást legalább az első napokban rájuk bízzuk.





Mitől nőnek ekkorára?
GENETIKA
Gyakori, hogy már az apa vagy az anya is nagyobb súllyal jött világra, illetve az átlagnál nagyobb termetű. Általában nem várható a szokásosnál több gond, ha nagy termetű anya vár nagyobb babát. Akkor viszont császármetszésre lehet szükség, ha alacsony, vékony kismama méhében fejlődik az átlagosnál nagyobb magzat, az apa pedig magas termetű.
JÓLÉT
A fejlett országokban nagyobb súllyal születnek a babák. Az aránylag stresszmentes, nehéz fizikai munka nélkül töltött hónapok, a kímélő életvitel, a bőséges és rendszeres étkezés kedvez a magzat hízásának.
SOK VITAMIN
Sokan a terhesvitaminok B-vitamin-tartamát okolják az óriásbabák számának növekedéséért. Az eredmények azonban nem egyértelműek – régen is voltak nagy súlyú újszülöttek, és ma sem lesz minden vitamint szedő kismamának óriásbabája. Egészséges táplálkozás esetén vitaminszedés nélkül is jól fejlődik a baba.
SZÜLETÉSI SORREND
A tapasztalatok szerint minden gyerek valamivel nagyobb súllyal születik, mint idősebb testvérei.

Gondok az első napokban
A nagyobb súlyú babák rendszerint több előtejet igényelnének, mint átlagos súlyú társaik, így a vércukorszint leesésétől való alaptalan vagy jogos félelem miatt sajnos gyakrabban kerül sor a kórházban hozzátáplálásra. Pedig az újszülött korai és gyakori szoptatásával mindez megelőzhető lenne, ezért olyan fontos az újszülött és édesanyja számára ebben az esetben is a 24 órás együttes elhelyezés. Az alacsony vércukorszintet jelezheti például a kisbaba remegése. Ennek rendezésére a gyakori szoptatás vagy a lefejt saját anyatejes pótlás a legjobb megoldás. Ha ez nem oldható meg, átmeneti segítséget jelent az anyatejgyűjtőből származó tej. Sok szülészeti osztályon elzárkóznak ettől, ezért jobb híján tápszert vagy cukros vizet kapnak az óriásbébik. Súlyosabb esetekben a vércukorszint rendezéséhez infúzióra is szükség lehet.
Az óriásbabák az átlagos újszülötteknél vehemensebben követelik az ennivalót, és erősebben is szívnak. Ez növelheti a mellbimbósérülés veszélyét, ezért óriásbabák esetében is nagyon fontos a helyes mellretétel.
Akár fél kilót is veszíthetnek súlyukból a 4000 gramm fölötti babák, náluk azonban normálisnak számít a nagyobb súlyesés.

Nagyobb méret kell
Az újszülötteknek szánt 56-os méret már akkor is kicsi rájuk, amikor megszületnek. Ha előfordult már a családban nagy születési súly, vagy az ultrahangos orvos a terhesség vége felé nagy babát emleget, érdemes inkább a 62-es mérettel kezdeni. A bő ruha mindig kényelmesebb, mint a szűk! Az újszülötteknek való pelenkából egy csomag is sok lehet! A nagy súlyú babák egy része később is jól gyarapodik. Gyakori, hogy emiatt később kezdenek forogni, mászni. Nem kell kétségbeesni, ha a szomszéd fele akkora súlyú gyereke mindent hetekkel hamarabb kezd el – ez teljesen normális jelenség lehet.





Amikor kóros a nagyság
A terhesség ideje alatt nő a szervezet inzulinigénye. Ha a kismama szervezete nem tudja megtermelni a többletet, akkor terhességi cukorbetegség alakulhat ki. Ha nem tartja be az előírt diétát, megemelkedik a vércukorszintje. A magzat szervezete a méhlepényen keresztül érzékeli ezt, és ennek ellensúlyozására több inzulint termel. Ez egyfajta növekedési hormonként hat, és az agyon kívül minden más szervet növekedésre késztet, ezért nagy a baba súlya. Születés után megszűnik az anyától érkező cukorutánpótlás, ezért hirtelen csökken a vércukorszint, és más tünetek is jelentkeznek. Szerencsére ez a veszélyes állapot 48 óra alatt általában elmúlik. Ennyi idő kell az újszülött anyagcseréjének az alkalmazkodáshoz.

Nagyobb baba, nagyobb gyerek, nagyobb felnőtt?
Nincs ilyen összefüggés. A nagyság illúziója gyakran csak átmeneti. Sok nagy súllyal született baba később teljesen átlagos felnőtté cseperedik, különösen, ha a szülei sem voltak óriások.

Mit mondanak az ultrahangon?
A legtöbb ultrahangos gép automatikus súlybecslést végez, ám ebben nem kell vakon bízni, mert az eredmények nem pontosak. Sokkal többet mond a fej átmérője, amelyet bpd-ként rövidítenek a leleteken. Ha tíz fölött van, akkor már nagy babának számít, ám semmiképpen nem jelenti azt, hogy nem fog természetes úton kiférni, hiszen az újszülött koponyacsontjai még könnyen összecsúsznak, és egyébként is az a lényeg, hogy milyenek az anya méretei.

Vitamin és családi örökség
– valószínűleg ez a két ok állhat Dobosné Pék Krisztina kislánya, Dobos Boglárka 4230 grammos születési súlya mögött.
“Még két hét lett volna hátra a terhességemből, de az ultrahangos vizsgálaton felfedezték, hogy nagyon kevés a magzatvíz, így az orvosom megindította a szülést. Vajúdás közben kiderült, túl nagy a baba, így császármetszésre került sor. Boglárka 4230 grammal jött a világra, anyósom azt mondja, ő is hasonló súllyal született annak idején, és mivel mi sem vagyunk a férjemmel apró termetűek, gondolom, leginkább ennek köszönhető Boglárka nagy súlya. És persze a magzatvédő vitaminnak, amiből egy egész dobozzal szedtem a terhesség alatt. Furcsa látni, hogy annyival nagyobb, mint a többi újszülött. Kicsit besárgult, de nem kell semmiféle kezelést kapnia, azt mondták, a gyakori szoptatás majd megoldja a gondot. És ebben szerencsére nincs hiba, Boglárka az első perctől nagyon erősen, ügyesen szopizik.”

Cukorbetegség vagy örökletes tényezők?
Kovács Krisztina kisfia, Kovács Márk Attila 4500 grammal jött világra
“Huszonkét éve vagyok cukorbeteg, de azt mondják, a kisfiam nem ezért lett olyan nagy súlyú. Jól diétáztam, rendben voltak az eredményeim. Azt hiszem, inkább a genetika a ludas. A férjem testvére annak idején 5200 grammosan született. Sajnálom, hogy császármetszésre lett szükség, de Márk túl nagynak bizonyult, és nem ékelődött be a feje. Az első tizennégy nap alatt 4000 grammra csökkent a súlya. Mivel két étkezés között nem nyugtalankodott, így arra a következtetésre jutottunk, hogy jól hasznosítja, amit eszik, és szerencsére volt miből leadnia. Most már ismét hízásnak indult annak köszönhetően, hogy éjjel-nappal, nagyon gyakran teszem mellre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top