Testvérek féltékenység nélkül

Ismerőseink panaszai alapján úgy tűnhet, hogy a testvérekkel csak baj van. Pedig a sok probléma és nyűg ellenére a testvéri kapcsolat az egyik legfontosabb alapja lehet életünknek. A kicsi gyerekek számára a nagy testvér a legfőbb példakép, gyakran előfordul, hogy a szülők mintája sem olyan erős, mint az övé, ahogy ez Judit esetében is történt:
„Három gyerekem közül a két kisebbik sehogy sem akarta megérteni, hogy nem szabad az úttestre szaladni. Sokat bosszankodtam emiatt, mígnem egy szép napon a legnagyobb fiam eléjük állt, és közölte velük, hogy ha még egyszer engedély nélkül kiszaladnak, vele gyűlik meg a bajuk. Ezután sosem volt gond ezzel a szabállyal.”
A többgyerekes családokban a mindennapos összetűzések során szerepeket gyakorolhatnak már egészen pici koruktól az apróságok. Az otthoni biztonságos légkör a legalkalmasabb terep erre.

Nehéz percek
„– Várj egy kicsit, kisfiam, megyek és betakarom az öcsédet!
– Inkább fagyjon meg!”
Amikor ezt hallja az ember lánya a négyéves szájából, az elkeseredésen kívül nem sok minden jut eszébe. Hiába tudjuk, hogy a testvér születése megviseli a gyereket, olvastuk eleget, hogy eztán majd számíthatunk rúgásra, csípésre, harapásra, dacra és harcra, azonban a valóság túlszárnyalja elképzeléseinket. Sőt, hiába van nekünk is testvérünk, hiába vívtuk meg mi is a csatáinkat annak idején – ha a gyerekeinket látjuk ebben a féltékenységgel átitatott helyzetben, nehéz okosnak lenni.
De mivel mégsem hagyhatjuk annyiban a dolgot, nézzük, mit tehetünk!

Érezni szabad…
Először is jó, ha elfogadjuk, hogy bizony a gyerekeink nem angyalok, egymást pedig különösen nem tekintik annak. Érzelmi viszonyukat csak úgy tudjuk jó irányba befolyásolni, ha első lépésként tiszteletben tartjuk azt, amit éreznek – még akkor is, ha ezek az érzések nem túl szalonképesek… A nagyobbik testvérnek joga van ahhoz, hogy dühös legyen a kicsire, amiért miatta nem tud annyit játszani a mamival, és a kicsi bosszúsága is érthető, amikor folyton alulmarad. Ha tiltással, szigorral elzárjuk az utat áradó haragjuk előtt, az elfojtott érzelmek ott törnek elő, ahol nem is számítunk rájuk: betegség formájában, viselkedési zavarban, tanulási problémaként. Induljunk ki abból, hogy a testvér iránti rossz érzések minden családban jelen vannak, és a gyerekek időnkénti vagy rendszeres ellenségeskedése semmiképpen sem a szülők alkalmatlanságának a jele.

Ütni nem!
Megesik, hogy a veszekedés verekedésbe torkollik, vagy durván sértegetik egymást. Ezt meg kell akadályozni, de semmiképpen sem úgy, hogy magunk is erőszakosan lépünk fel. Ha nagyon elmérgesedett a helyzet és a szép szó nem használ, egy időre különítsük el a gyerekeket, amíg lecsillapodnak. Hétköznapibb esetekben viszont jó megoldás, ha higgadtan, de határozottan leállítjuk az agresszív viselkedést, és egyúttal segítünk abban, hogy a kicsi másképpen fejezhesse ki az érzéseit. Ezzel a konfliktuskezelés lényegesen fájdalommentesebb módját sajátítják el a gyerkőcök. A kicsi kaphat egy babát, ami helyettesítheti a tesót, ha pofozkodni támad kedve, a nagyobbacskát megkérhetjük, hogy fogjon egy ecsetet, és fesse le színekkel a dühét.

Ki kezdte?
Amikor az egyik gyerek nagyon elveti a sulykot a testvérével szemben, első gondolatunk gyakran az, hogy ezért büntetést érdemel. Adott pillanatban tényleg jó megoldásnak tűnhet, hogy a galádságot ilyen módon toroljuk meg. Hosszú távon viszont semmiképpen sem hasznos büntetést kiróni az összetűzések miatt. Már ez egészen pici gyerekek is tudják, hogyan kell úgy bosszantani a másikat, hogy azt anya meg ne lássa. A büntetéssel csak ezt a viselkedést erősítjük meg bennük. Ráadásul a megbüntetett agresszív gyerek negatív érzései még jobban felerősödnek, hiszen a testvérét okolja a büntetésért. Van olyan gyerek, aki agresszióval akarja magára irányítani szülei figyelmét. Jobb, ha ebbe nem megyünk bele, mert később is hatásos eszköznek fogja tekinteni.
Klári, aki gyakorlott szülő, átlát a szitán. A hároméves Kata nagyot harap nagyóvodás bátyja karjába. Klári, ahelyett, hogy jól megszidná a kicsit, Balázs felé fordul: „Megharapott? Ó, jaj, piros lett. Nagyon fáj? Nem szabad a másikat megharapni, a húgodnak meg kell tanulnia, hogy másképp mutassa ki, ha dühös. Gyere, teszünk rá jeget.” Katának ebben a helyzetben éppen elég büntetés, hogy nem vele foglalkoznak.

Mérlegelve
A legbosszantóbb testvérszokás talán a folytonos méricskélés, versengés. Vajon kit szeret jobban anya, kinek enged meg többet, ki kapja az első palacsintát? Inkább ne menjünk bele ebbe a soha véget nem érő játékba. Képtelenség azt hinnünk, hogy minden helyzetben igazságosan tudunk dönteni, ez ugyanis lehetetlen.
Gabi rájött, hogy akarata ellenére egymás ellen fordította ikreit: „Ha azt akartam, hogy gyorsan elkészüljenek, olyasmiket mondtam, hogy: Na, ki öltözik fel elsőnek? Iparkodtak is, de a végeredmény siralmas volt. A győztes mindig piszkálta a vesztest. Egy idő múlva taktikát változtattam. Beállítottam az órát, és azt mondtam: Szerintetek ki tud öt percen belül elkészülni? Azóta az órával versenyeznek, kacarászva sürgetik egymást. Én pedig megdicsérem őket: nagyon jó kis csapat vagytok!”

Különórák
A gyerekeknek szükségük van szüleik kizárólagos figyelmére. Alakítsuk úgy a napirendet, hogy minden csemetére jusson egy kis idő, amikor csak rá figyelünk. Ilyenkor elmondhatja a napi gondjait, ha akarja, vagy egyszerűen csak élvezheti, hogy most az ő személye a legfontosabb.
Nagyon fontos, hogy valóban a gyerekre figyeljünk – lelombozó érzés a kicsinek, ha közben folyton szól a telefon, vagy fél szemmel a híradót nézzük. Ám nem jó, ha a gyerekekre szánt időt szigorúan egyenlően próbáljuk elosztani. Ha egyikükkel időigényes feladatot kell megoldani (például jelmezt készítünk vele farsangra), biztosítsuk a másikat arról, hogy amint készen vagyunk, csak rá figyelünk, például ezekkel a szavakkal: „Tudom, hogy nem könnyű várni. Ha befejeztük, szeretném meghallgatni, ami téged foglalkoztat. Nagyon kíváncsi vagyok ám rá.” Így mindenkinek jut „belőlünk” annyi, amennyire szüksége van.

Az írás hatalma
Az ovisok roppant tisztelik a leírt szavakat, annak ellenére, hogy nem tudnak olvasni. Nemcsak a Mikulás dorgáló levele lehet rájuk nagy hatással. Néha bejön, ha mondjuk a rendszeresen molesztált kistesó ír nekik üzenetet. Az újszülött Emma nevében édesanyja írt levelet az influenzás Lizának, aki anyai szóra sem volt hajlandó távolságot tartani a kisbabától, akárhogy folyt is az orra.
„Kedves Lizi!
Ha jobban leszel, annyit ölelgethetsz, amennyit csak akarsz!
Szeretettel: Emma”
Lizi teljesen odavolt a levéltől! Az elkövetkező napokban legalább hússzor fel kellett olvasni neki. És eközben nem is ment a kicsi közelébe.

Kismama tipp:
Adele Faber & Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül – gyakorlati tanácsok testvérek neveléséhez