nlc.hu
Baba
Gátmetszés vagy császármetszés?

Gátmetszés vagy császármetszés?

Minden anyuka nyugalmas, zökkenõmentes szülésre vágyik. De a gátmetszés komplikációnak számít-e? Hogy lehetne elkerülni, és hogy segítsük a gyógyulást? Olvasd el Emõke válaszát!

Kedves Emőke!

Kérdésem lenne hozzád, de először is a gondolataimat szeretném leírni. Két hónapja szültem természetes szüléssel, kórházban. Négy óra alatt meglett a kisfiam, de ebből egy órát toltam, a fejét már lehetett látni, de nem jött. Nagyon jó érzés volt utána, igazából a szüléssel nem is volt problémám. Inkább azzal, hogy sajnos muszáj volt gátmetszést végezni, pedig a szülésznő alkalmazta a gátvédelmet (az István-kórházban erre nagyon nagy figyelmet fordítanak). Az orvos (nem választott, hanem az ügyeletes) szólt előre, hogy sajnos gátmetszést kell alkalmazni, nagyon picit, nem is éreztem.
Viszont a problémáim másnaptól kezdődtek. Iszonyatos módon fájt a gátsebem (pedig elég jól tűröm a fájdalmat), emiatt nem tudtam a gyerekemmel megfelelően foglalkozni, hiszen se ülni, se menni, se fordulni nem bírtam. Ez eltartott két hétig, ami nekem örökkévalóságnak tűnt. Ne is beszéljünk a székrekedésről (amelyet az a félelem váltott ki, nehogy szakadjon a seb), az aranyérről, és hogy még „jobb” legyen, még egy kis inkontinencia is kialakult. Most kezdek helyreállni, két hónap után.

Akkor döntöttem úgy, hogy ha lesz kistesó (szeretnénk), akkor császárral szeretném megszülni, elkerülve ezeket a problémákat. A barátnőm így szült egy héttel előttem, és semmi problémája nem volt belőle (két héttel túlhordta a gyereket, azért volt a császár). Kivéve, hogy vissza kellett mennie varratszedésre. Semmi lelki baja nem lett tőle, úgy gondolom, nekem sem lenne, hiszen már megtapasztaltam a „rendes” szülést is.
A kérdésem pedig az lenne: lehet ma Magyarországon a fenti indokok miatt császáros szülést választani?

Nagyon megköszönném, ha közölnéd a levelem az interneten, amint lehetséges, mert nem egy leányálom a természetes szülés utáni állapot (bár egyéntől függ). Erről nem szoktak beszélni, nem találkoztam ezekkel a problémákkal szülés utáni fórumokon és a leírásokban sem.

Köszönöm válaszod:

                                                                                            Heni

Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg. 

• Emőke bemutatkozása »   

Kedves Heni!

Békés Emőke

Az, hogy ki hogyan érzi magát a szülését követő napokban, nagyon sok mindentől függ. A fizikai és érzelmi állapotot nagyban befolyásolja, hogy a szülőnő hogyan élte meg a vajúdás és a szülés óráit, kik és hogyan segítették, történtek-e beavatkozások, és ha igen, ennek okait ő értette és elfogadta-e, vagy a babája háborítatlan körülmények között, a természet rendje szerint érkezett.

Nagyon keveset írtál a vajúdásod körülményeiről, így nem tudhatom, hogy a vajúdás megindulása és a baba megszületése között mennyi idő telt el. Ha valóban csak négy óra, akkor gyorsították-e a szülésedet, hogy a kitolás alatt volt-e tolóingered, hogy milyen testhelyzetben szültél, hogyan alkalmazták a gátvédelmet, és miért kellett mégis gátmetszést végezni.

A gátmetszés az esetek döntő többségében elkerülhető lenne, de ez a tény nem eléggé ismert még a szülőnők számára, és sajnos jó néhány orvos számára sem.

Mielőtt a kérdésedre válaszolnék, a gyógyulásod érdekében hadd írjak néhány ötletet, amely – bár már nem friss a seb – segíthet a regenerálódásban.

A vágott sebnek a gyógyulása a mélységén és a hosszán kívül azon is múlik, hogy milyen volt a sebvarrás technikája és milyen a test saját gyógyulási folyamata.

Olvasd el Emőke korábbi leveleit is!

A gátmetszésről és a bizalomról
„Csak császáros…”
A „hosszú és nehéz” szülésről
A császármetszésről
Megint a császárosokról
A várandósság vége felé

A gyógyulást többféle módon is lehet segíteni. A szülést követő napokban a lehető legtöbbet kell feküdni, és amennyire lehet, kerülni az állást és az ülést. Ülésnél jó szolgálatot tesz az úszógumi. Ebben az időszakban jótékony hatású a jégpakolás, különösen akkor, ha a gátmetszésen vérömleny keletkezett, de a jégkocka kötésbe csavarva és kenőccsel bekenve az aranyérre is nagyon jól alkalmazható.

A sebnek nagyon jót tesz a levegőztetés is, érdemes, amikor csak lehet, szabadon hagyni, és a zuhanyozás vagy ülőfürdőzés után hajszárítóval megszárítani.

Ingeborg Stadelmann A bába válaszol címmel Magyarországon 2003-ban megjelent könyvében számos olyan illóolajat és gyógynövényt felsorol, amelyet a sebgyógyulást elősegítő ülőfürdőbe kell belekeverni.

Te is tapasztalod sajnos, hogy a „nagyon pici” gátmetszés is mekkora fájdalmat jelenthet. A császármetszés hasi műtét, így ennek a sebnek a gyógyulása is komoly fájdalommal jár.

De számos egyéb ok miatt kell az orvosnak körültekintően mérlegelnie azt, hogy mely esetben dönt a császármetszés mellett. A szülés műtéti úton való befejezésének megvannak az indikációi, lelkiismeretes orvosok kizárólag ezek alapján végzik el.

Mindamellett, hogy a császármetszés elvégzése sok esetben az anya és baba egyértelmű érdeke, egyre ismertebb az a tény is, hogy a korai és későbbi hatásai nemcsak a fizikai állapotukat érintik, hanem mindkettőjük lelki egészségére is kihatnak.

Ahhoz, hogy felelősen tudj dönteni arról, hogy milyen körülmények között szeretnéd majd megszülni a második gyermekedet, fontos, hogy minden ehhez szükséges információt ismerj.

Ehhez ajánlom segítségül a Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért (TAVAM) két kiadványát, amely a honlapjukon keresztül meg is rendelhető (www.tavam.hu). A füzetek címe: Amit minden nőnek tudnia kell a gátmetszésről, illetve Amit minden nőnek tudnia kell a császármetszésről.

Nagyon sok anya számol be arról, hogy mennyire nehezen épült fel a császármetszés következményeiből, mint ahogy a te példád is mutatja, a hüvelyi szülés után is érezheti magát valaki hetekig, hónapokig rosszul.

A szülés természetes menetébe való bármilyen beavatkozásnál számolni kell ezzel. A cél az lenne, hogy minél több nő szülhessen háborítatlanul, indokolatlan beavatkozások nélkül.

Heni! A császármetszés választásával ugyan elkerülheted a gátmetszés következményeit, de a műtéttel járókét nem.

Mint ahogy egy szülész-nőgyógyász fogalmazott egy közelmúltban rendezett fórumon:

„Szülni nem császárral egészséges.”

                                                                                            Emőke

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top