Kedves Emőke!
Egy nagy dilemmámmal fordulok hozzád.
Huszonnégy éves vagyok, a második diplomámat jövő nyáron fogom megszerezni. Férjemmel nagyon szeretnénk egy kisbabát. Mihelyst felvetődik kettőnk közt ez a téma – ami elég gyakran történik meg –, nagyon elbizonytalanodom abban, hogy nem kellene-e még várni vele. Ő persze azt mondja, nem.
Az eszem azt diktálja, hogy bizony, várni kell még, a szívem viszont azt, hogy vágjunk bele. (Ezt az is erősíti bennem, hogy óvónőnek tanulok, folyamatosan gyerekekkel vagyok körülvéve, és nagyon szeretnék már egy saját babát.)
Az elbizonytalanodásom oka(i), hogy még a szüleimnél lakunk, egy házban velük (összesen öten). A közeljövőben nem valószínű, hogy el tudunk költözni. Mivel én még főiskolás vagyok, nekem nincs havi jövedelmem. Édesapám egyértelműen azt javasolja, hogy a babázás előtt mindenképpen dolgozzam két-három évet a gyes/gyed miatt, így ő egyáltalán nem támogatja még ezt. Édesanyám is ugyanezen a véleményen van, de ő rugalmasabb ebből a szempontból, hiszen a bátyámat húszévesen szülte. Ugyanakkor minden felnőtt anyuka ismerősömtől azt hallom, hogy merjünk belevágni, mert nagyon jó, ha huszonévesen szül valaki, jó fiatal anyukának lenni, ezt tapasztalatból mondják.
De mivel a szüleimmel együtt élünk, nem tudnánk egy külön kis világot kialakítani magunknak és a babának. Sajnos nem tudom, hogy mostanában anyagilag mit jelent egy kisbabát vállalni, félek attól is, hogy nem tudunk mindent megadni neki így, hogy csak a férjem keres.
Valamint sokszor eszembe jut, hogy nem vagyok-e még fiatal ehhez az egészhez. Ezzel kapcsolatban én úgy érzem, hogy fel vagyok készülve arra, hogy kisbabám legyen, de néha az kavarog bennem, hogy mit akarok én még ilyen fiatalon.
Ilyen feltételek mellett gyermeket vállalni nem felelőtlenség?
Előre is köszönöm válaszodat:
Bernadett
| Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg. |
Kedves Bernadett!
 |
| Békés Emőke |
Leveled és a benne feltett kérdéseid felidézték bennem az első gyermekünk vállalásának körülményeit. Közös életünket a párommal a férjem szüleinek panellakásában kezdtük egy kicsinyke szobában. Mindketten pályakezdők voltunk, kevés fizetéssel, de nagy szerelemben.
Én huszonkét éves voltam, a férjem huszonhárom. Így utólag is, akkor is végiggondolva nem sok minden szólt amellett, hogy gyermeket vállaljunk. Ha jól emlékszem, egy mosógépünk és egy rádiónk volt mindössze, amelyet a szüleim által összegyűjtött forintokból vásároltunk, no és egy öreg Trabant, amelyet a nászajándékként kapott pénzből vettünk.
Mégis boldogan és egyre növekvő vágyakozással tervezgettük a gyermekünk érkezését, aki hamarosan meg is fogant. Azt hiszem, a nagyszülők jobbnak látták volna, ha várunk még egy kicsit, de aztán a férjem szülei sokat segítettek abban, hogy a gyermekünk születése előtt albérletbe költözhessünk.
Gyöngyvér lányunk ma már tizenhét éves, az apukájával jár rockkoncertekre, velem barátnőjeként beszéli meg a legféltettebb titkait is. Örül, hogy fiatalok vagyunk, hogy egy nyelvet beszélünk, hogy értjük a problémáit, és nem döbbenünk meg azon a kamaszszlengen, amelyet időnként használ. Mi tehát mindannyian úgy érezzük, jó döntés volt, hogy őt ilyen fiatalon vállaltuk.
| Emőke korábbi leveleit összegyűjtöttük neked! Mindent, ami az anyasággal, a babára várással, a gondozással kapcsolatos, itt megtalálsz!
• nlc.hu/dula |
Van-e ideális időpont egy kisgyermek várására? – veted fel a kérdést a leveledben. Bizonyára vannak olyanok, akik azt mondják: igen. Megannyi szempont képezheti a mérlegelés tárgyát, hogy csak néhányat említsek:
• ha már felépült a házunk;
• ha már sokat utaztunk, szórakoztunk;
• ha már nem lakunk együtt a szüleinkkel;
• ha már nem vagyok túl fiatal, de még nem vagyok idős sem;
• ha már jól fizető állásom van;
• ha már szépen felívelt a karrierem;
• ha szeretnék egy kicsit a taposómalomból kiszállni;
• ha befejeztem az aktuális egyetemet/továbbképzést/tanfolyamot.
Talán olyanok is akadnak, akik számára megadatik, hogy minden optimális legyen, amikor a gyermekük megfogan. De azt hiszem, a legtöbbünk nem ilyen helyzetben van. Közülünk sokan úgy döntenek, hogy megvárják az ideális állapotot, aztán lehet, hogy azt veszik észre, az évek csak telnek, telnek, és valami még mindig hiányzik ennek eléréséhez. Az is előfordul, hogy amikor úgy tűnik, hogy már minden készen áll egy kisbaba érkezéséhez, akkor a vágyott fogantatás késik akár hosszú ideig is. Mások, mit sem törődve az ésszerű érvekkel egyetemi tanulmányaik folytatása alatt, kollégiumban élve vagy biztos jövedelem nélkül vállalnak gyermeket.
Hogy melyik út a helyes, azt nyilván nem lehet általános érvénnyel megmondani.
Egy biztos: a gyermekvállalás életre szóló, felelősségteljes döntés. A szülői szerep leírhatatlan érzésekkel, élményekkel, gyönyörűségekkel, de rengeteg lemondással is jár.
Mindezek mérlegelése mellett azt ajánlom, hallgassatok a szívetekre! Ha él a vágy bennetek a gyermek iránt, akkor talán ez a legfontosabb.
A gyermekvárás időszakát érdemes arra is felhasználni, hogy sokat beszélgess a szüleiddel. Attól a perctől kezdve, hogy kisbabád születik, már nemcsak a szüleid lánya leszel, hanem te magad is anyává válsz. Ha együtt éltek, nagyon fontos előre tisztázni a szülői, nagyszülői szerepeket, megtalálni a függetlenséget a közös otthonban is, és megbeszélni, ki hogyan tudja elképzelni a mindennapokat a kibővült családban. Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy több generáció él egy fedél alatt. Kívánom, hogy kölcsönös alkalmazkodással és egymás tiszteletével sikerüljön megtalálni és élvezni ennek számos előnyét.
Emőke
