Baba

Élethű játék babát dajkál saját lánya helyett

Több időt és figyelmet szán egy műanyag babára, mint a saját gyermekére.
Ashleigh Kirby
Ashleigh Kirby

A 36 éves nő, Ashleigh Kirby, úgy bánik az élethű műanyag újszülöttel, akár egy élő kisbabával: naponta többször „megeteti”, pelenkázza, ringatja és mindenhová magával viszi. A babának – „aki” egyébként kisfiú, a neve pedig Finlay – folyamatosan bővülő ruhatára, valamint saját kiságya és babakocsija is van.  

Az asszony fél évvel ezelőtt az interneten vásárolta a 250 font, azaz nagyjából 87 000 forint értékű babát, azután, hogy az élettársa elhagyta. Saját bevallása szerint ekkor döbbent rá, hogy hiányzik valami az életéből, és először egy csecsemő örökbefogadásán gondolkodott, majd inkább a játék baba mellett döntött.

A helyzetet az teszi még bizarrabbá, hogy a nő nem gyermektelen, hiszen van egy 12 éves lánya, Becky. Ashleigh azonban elárulta, hogy sok szempontból közelebb érzi magához a műanyag babát, mint a saját lányát. A kislány meglehetősen furcsának tartja anyja rögeszméjét, és úgy érzi, hogy mióta a műanyag kistestvér belépett a családba, anyukája kevesebbet törődik vele, mint korábban.

A nő ráadásul nem éri be ezzel az egyetlen babával, már megrendelte a következőt: kislány lesz, és Summernek fogják hívni.  

A teljesen élethű műanyag újszülöttek készítője, Yvonne Walters egy brit bulvárlapnak nyilatkozva elmondta, hogy a felnőttek általában terápiás célzattal, vigaszt keresve vásárolnak tőle babát, leggyakrabban olyankor, ha elvesztették a gyermeküket. Az azonban meglehetősen szokatlannak számít, hogy olyasvalaki, akinek hús-vér gyermeke is van, inkább egy játék babára pazarolja a gondoskodását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése