Baba

Halálra gázoltak egy terhes nőt, a babát megmentették

Orvosi vizsgálatra igyekezett párjával az a kilencedik hónapban járó kismama, akit szerdán gázoltak el egy Szabolcs megyei településen. A fiatal nőt hiába próbálták újraéleszteni, a babát viszont sikerült kiemelni a testéből.

Halálra gázoltak egy terhes nőt, a babát megmentettékSzemélygépkocsi gázolt halálra egy fiatal terhes nőt Gacsályban szerdán; a gyermekét a mentőknek sikerült újraéleszteniük és a mátészalkai kórházba szállították – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Fedor Rita szerda délelőtt.

A Nők Lapja Café kérdésére a szóvivő azt közölte: a Fehérgyarmathoz közeli település belterületén – a helyszínelő rendőrök első vizsgálata alapján – három gyalogos közlekedett az úttest menetirány szerint jobb oldalán, amikor a mögöttük érkező autó elgázolta őket.

A gépkocsit egy 55 éves zajtai férfi vezette, és feltehetően figyelmetlenségből nem észlelte a gyalogosokat, a rendőrség szerint nem volt ittas. A balesetben a 29 éves nő olyan súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzete már nem tudta megmenteni.

Mint kiderült, vele volt az élettársa és 14 éves fia, ők mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya szakértők bevonásával kezdte el kivizsgálni az ügyet.

Ki tudták emelni a babát

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint szerda reggel, nem sokkal fél hét után riasztották a mentőket Gacsályra, a segítség megérkezéséig az elgázolt terhes nőt a párja próbálta újraéleszteni. A kiérkező mentőtiszt, miután a nő újraélesztése reménytelen volt, azonnali császármetszés mellett döntött. A gyermek légzés és vérkeringés nélkül jött világra, de a mentőben sikerült újraéleszteni. A szóvivő szerint az Országos Mentőszolgálat főigazgatója dicséretben részesíti azokat a mentődolgozókat, akik a gyermek életét megmentették.

A terhességének kilencedik hónapjában lévő nő éppen orvosi vizsgálatra ment volna, amikor az autó elütötte – közölte Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató-főorvosa. Vitkai Éva, a nyíregyházi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. kommunikációs munkatársa pedig arról számolt be, hogy az elhunyt édesanya méhéből császármetszéssel kiemelt 38 hetes babát lélegeztetve előbb a mátészalkai, majd a speciálisan felszerelt, újszülötteket ellátó mentőautóval végül a nyíregyházi kórház gyermekosztályára szállították. A kislányt a kórház intenzív terápiás részlegén ápolják, az orvosok mindent megtesznek életben tartásáért.   

„Ha valóban 38 hetes a baba, akkor már teljesen kifejlett, érett magzat, közel járt a születéshez” – mondta Demendi Csaba, a Nők Lapja Café szülész-nőgyógyász szakértője. Hozzátette, a baba így nem számít koraszülöttnek, legalább az ebből adódó problémákkal nem kell számolni. Szerinte ezért a balesetben szerzett sérülések lesznek döntőek abban, hogy milyen esélyei vannak a gyógyulásra a kicsinek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top