Baba

Neked is hazudott az anyád?

Egy újságírónő megpróbálta bebizonyítani, hogy őszintén is lehet, de nem igazán sikerült. Miért is mondaná a lányának, hogy fájni fog az oltás?

Bár minket a férfiak hazugságai foglalkoztatnak főleg, most fordult a kocka. Egy felmérés szerint az anyák rendszeresen hazudnak, hogy fenntartsák a tökéletesség látszatát, és a megfelelő viselkedésre bírják a gyerekeiket, írja a Spiegel nevű német lap. Nemcsak a családon belül próbálnak megfelelni, hanem a többi anya és a munkatársaik előtt is igyekeznek minél jobb színben feltüntetni magukat és a csemetéket.

Önmagán tesztelte

Neked is hazudott az anyád?A lap újságírónője két hétig tesztelte is magán a dolgot, és azt gondolta, hogy könnyen megcáfolja az állítást, de amint kinyitotta a száját otthon, hibázott. A helyzet csak fokozódott, mikor megkérdezte a kisfiát és kislányát, hogy gyakran hazudik-e nekik a férjével. A gyerekek kapásból rávágták, hogy igen, állandóan, és rögtön fel is hánytorgatták, hogy mégsem azt kapták vacsorára, amit anya megígért. Rögtön le is vonta a tanulságot, hogy idővel a felelőtlen ígéretek is hazugsággá válnak. Azt viszont később megállta, hogy a gyerekei helyett valami másra hivatkozva mondjon le egy fontos beszélgetést.

A minikísérlet tanulsága mégis az lett, hogy bár néha jót tett az igazmondás, füllenteni a békés családi élet érdekében néha mégis muszáj. A munkahelyen nem lehet folyton a beteg gyerekekre hivatkozni, a férj teljesítményét az ágyban csak dicséretek kíséretében érdemes építő kritikával illetni, és a gyerekeknek sem mondhatjuk, hogy fájni fog az oltás, mert akkor hogy adná be neki a doktor néni? A Mikulásról és a gólyáról nem is beszélve. Csernus Imre is hasonlóan gondolja.

Kapcsolódó cikkek:
„Őszinte leszek: szarul főzöl!” – Csernus az őszinteségről
Miért hazudnak a férfiak? – Fórum

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top