Baba

Megkönnyíti a fogzást a speciális sálkendő

A babáknak elviselhetőbbé teszi a fogzást, a szülőknek pedig munkát spórol meg az új találmány.

Két skót anyuka, Julie Wilson és Amy Livingstone a saját tapasztalataik alapján tervezték meg ezt a praktikus holmit, mely a baba és a mama számára is megkönnyíti a fogzás időszakát.

„Amikor elkezd nőni a gyerekek foga, rengeteget nyálzanak és mindent meg akarnak rágni, ami a kezük ügyébe kerül. Mást sem csináltunk, csak felszedtük és fertőtlenítettük a rágókákat, miközben úgy éreztük, hogy kell lennie könnyebb útnak” – magyarázta egy nyilatkozatában Julie, honnan indult az ötlet.

Forrás: cheekychompers.com
Forrás: cheekychompers.com

Találmányuk, a Neckerchew lényegében egy kapcsokkal rögzíthető, laza, puha sálkendő, melynek az egyik sarka egy rágókában végződik. A fogzás idején a babának így folyamatosan a rendelkezésére áll a rágóka, amit azonban nem tud elejteni. A kendő ráadásul a lecsöpögő nyálat is felfogja.

A terméket februárban dobta piacra egy glasgow-i cég, és máris több mint 1100 darabot adtak el belőle. A vásárlói visszajelzések pozitívak, a találmány iránt pedig már több jelentős vállalat is érdeklődött, így elképzelhető, hogy világszerte forgalomba kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése