Baba

Borsodi az ország legjobb szülészete

Másodszor érdemelte ki az év szülészete címet a Debreceni Egyetem kazincbarcikai kórháza egy internetes szavazáson – adták hírül csütörtökön.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei intézmény a szavazás minden kategóriájában magas pontszámot kapott az édesanyáktól, és az idén ezt kórházat tartották a felszereltség és környezet szempontjából is a legjobbnak. Az itteni szülészeti osztályt tavaly még be akarták zárni, de az ott dolgozók és a környéken lakók összefogásukkal megmentették.

Tüntetés a barcikai szülészet mellett. Még több képért kattints a fotóra!
Tüntetés a barcikai szülészet mellett. Még több képért kattints a fotóra!

A sajátos versenyt harmadik alkalommal hirdette meg a babaszoba.hu. gyermek-egészségügyi portál. A három évvel ezelőtt alapított Az év szülészete díj odaítéléséről a kismamák dönthettek, mintegy három hónapon át tartó internetes szavazáson értékelhették az összes állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészetet, az idén 56 intézményt.

A nagyvárosi kórházakat nem szeretjük

A kazincbarcikai kórház – amely néhány éve elnyerte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a UNICEF által adományozott Bababarát kórház címet – szülészeti osztálya másodszor kapta meg ezt az elismerést. A szavazásból az is kiderült, hogy a kisebb vidéki kórházakhoz erősebben kötődnek a helybeli családok, míg a megyeszékhelyen vagy a fővárosban működő intézményekkel szemben kritikusabbak az ott élők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top