Baba

Nagyszülők úgy fotózva, ahogy a gyerekek lerajzolták őket

A nagyszülők és az unokák közt gyakorta létezik valami bűvös cinkosság, egy olyan kapcsolat, amibe a szülő sosem léphet és láthat bele igazán. Ennek néha megfogható bizonyítéka is születik; most épp egy igen szórakoztató fotósorozat.

 Nagyszülők úgy fotózva, ahogy a gyerekek lerajzolták őket

Yoli Lefevre projektje eleinte nem komplikált: összesen 4, 10-11 éves gyereket kért meg arra, hogy rajzolják le nagyszüleiket, ahogy elképzelik őket. Eddig egyszerű, de innen már bonyolultabb: Nick Bookelar fotós elkészítette a fotókat a nagyszülőkről, akik rajzok alapján álltak modellt, és a rajzok nem feltétlenül követik le a valóságot, sőt… Az eredmény azonban kifejezetten megmosolyogtató, és szépen, finoman magában rejt mindent, ami egy gyerekből jöhet: a rajongást, a naivitást, a csodálatot és a mély szeretetet, de ráadásul a fotós és az egész összerakója sem amatőr, ők meg a humort csempészték bele elég jó arányban a többi összetevőhöz. A sorozat címe Grey Power. Érdemes megnézni Yoni oldalán a többi projektjét is.    

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top