nlc.hu
Baba
Babát vár Kovács Katalin

Babát vár Kovács Katalin

Az augusztusi világbajnokság után tudta meg, hogy terhes. Párjával júniusra várják a babát.

Babát vár Kovács KatalinKisbabát vár a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin, ám egyelőre nem beszél a búcsúról. Az augusztus végi duisburgi világbajnokság után visszavett a tempóból, töltődni szeretett volna fizikailag, lelkileg, érzelmileg. „Nyomós oka volt annak, hogy egy kis időt kértem. Új szakasz kezdődött az életemben. Kisbabát várok” – árulta el a Nemzeti Sportnak Kovács Katalin. Elmondása szerint a duisburgi világbajnokság után négy héttel derült ki számára, hogy áldott állapotban van.

„Az első három hónap nehéz volt. Nemcsak a terhességi tünetek miatt, hanem azért is, mert tudtam, még nem beszélhetek róla. Hordoztam magamban, mint egy kis titkot” – vallotta be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top