Szeretnék még egy gyereket… de a párom hallani sem akar róla!

Harmincöt év elteltével már mindenki nevet a történeten, amely a maga idejében sok könnyet és keserűséget okozott az egész családnak. Mert a dolgok természetesen jól alakultak. A húgom legkisebb gyerekként teljesen el lett kényeztetve, és természetesen ő lett mindenki kis kedvence, különösen apámé. Egy pillanatig nem bánta senki, hogy megszületett.

Ezek után nem csoda, hogy egy pillanatig sem vettem komolyan, amikor a férjem kijelentette két lányunk születése után, hogy neki ennyi elég. Két rossz alvó, rossz evő pici gyerek, akik 18 hónap különbséggel születtek egyszerűen felőrölte mindkettőnk erejét. A különbség csak az volt, hogy ő szeretett volna minél hamarabb túlesni a kisbabás korszakon – ám én biztosan tudtam, szeretnék még több gyereket is.

Nincs kompromisszum

A téma időről időre szóba került a beszélgetéseink során, és mindig ugyanoda lyukadtunk ki. Én úgy éreztem, hogy a családunk még nem teljes – ő azonban nem látta, hogy bármi is hiányozna. Talán az lehet az ok, hogy ők ketten voltak testvérek, mi pedig négyen. Számára a két gyerek volt a tökéletes szám a családban – számomra a négy.

Nehéz erről a témáról indulatok nélkül beszélni, merthogy ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Nincs fél gyerek, nincs olyan, hogy van is gyerekünk meg nincs is. Bármi is a döntés, az egyik félnek igaza lesz, a másiknak nem. Ráadásul, hogy még nehezebb legyen a helyzet, a kérdésre, legyen-e még egy gyerekünk, nincs jó válasz, hiába kérünk hát tanácsot másoktól.

Meg lehet bánni

Persze lehet azt mondani, hogy soha, senki nem bánta meg, hogy született még egy gyereke, de tagadhatatlan, mind ismerünk olyan családokat, ahol gazdasaságilag vagy épp egészségileg belerokkantak a szülők a teherbe, amit a következő gyerek érkezése okozott.

Sok barátnőm nem értette, hogy ha ennyire vágyok még egy gyerekre, miért nem veszem kézbe a dolgokat és hagyom ki a férjem a tervezés folyamatából. Ha úton a baba, majd megbékél a helyzettel, mondták, de nekem eszembe se jutott, hogy csőbe húzzam a férjem. Tudtam ugyanis, hogy bárhogy is alakulnak a dolgok, szükségem lesz a segítségére, az első pillanattól kezdve. Ehhez pedig az kell, hogy ő is akarjon még egy gyereket, és ne teherként tekintse rá, önmagára pedig áldozatként. Azt akartam, hogy vágyjon ő is arra a harmadikra – hiszen milyen nyomorult dolog lehet úgy születni, ha már a fogantatástól kezdve nem szeretnek valakit a szülei. Így hát vártam és vártam, és közben gyakran mondogattam, hogy majd a négy gyerekkel így fogunk élni, vagy azt fogjuk csinálni.

Ám hiába teltek az évek – a férjem álláspontja nem változott. Pont ugyanannyira ellenezte, mint az első pillanatban, és tele volt észérvekkel. Kicsi a lakás, kicsi a kocsi, épp most kezdtem dolgozni, hát hogy maradhatnék otthon három évig, ha pedig nem akarok otthon maradni, és le akarom passzolni a gyereket a bölcsibe, akkor miért kell nekem még egy?

Milyen lenne az életünk?

 
Az észérvekkel szemben nem tudtam semmit mondani, hiszen valljuk be, racionálisan elegendő két gyerek is egy családba. Az az elképesztő vágy pedig, amit éreztem a terhesség, a gyerekszülés és a szoptatás iránt, egy pillanatig sem volt észérvekkel alátámasztható. Néztem a meglévő lányaimat: egy szőke, egy barna, az egyik kiköpött a férjem, a másik meg olyan, mint én. De vajon milyen lenne a harmadik? Nem tudtam szabadulni a kérdéstől, ott dörömbölt bennem folyamatosan, és folyamatosan éreztem, hogy hiányzik valami az életemből.

Én lepődtem meg a legjobban, amikor az egyik beszélgetés alkalmával a férjem odavetette, hát legyen. Ha ennyire akarom, akkor szüljek még egy gyereket. Semmi nem változott, de szeret engem, és ami engem boldoggá tesz, azt nem tagadhatja meg tőlem. Ez volt a legszebb szerelmi vallomás, amit életemben hallottam.

Egy hónappal később már terhes voltam, és nemsokára megszületett a harmadik gyerekünk. Két lány után egy fiú. Szerelmünk záloga. A mi kis kompromisszumunk. A tervezett kettő és a vágyott négy helyett így lett nálunk három gyerek. És ezzel a számmal mindenki tökéletesen elégedett.

Mit mond a szakértő?

– Ahol az egyik fél nagyon szeretne még egy gyereket, ott az általában meg is születik, ha a kapcsolat jó és kiegyensúlyozott – állítja Nagy Brigitta pszichológus. – Ám az előfordulhat, hogy az egyik többet szeretne várni, mint a másik, vagy el se tudja képzelni, hogy még egyet úgy lehet szeretni, mint az elsőt. De lehetnek anyagi okok, racionális megfontolások is a döntés hátterében, esetleg olyan trauma, ami miatt elzárkózik valaki a következőtől. Nem szabad lekicsinyelni a kérdést, komoly szakítópróba lehet, ha a két fél álláspontja nem közeledik egymáshoz, hiába telnek évek. Ha eldurvul a helyzet, az is előfordulhat, hogy a vitának válás lesz a vége. A megoldás az lehet, ha a pár sokat beszél róla, és megpróbálnak valamilyen megoldást találni, amivel mindketten egyetértenek, az is segíthet, ha változtatnak a körülményeken. Segíthet, ha kertes házba költöznek, ha autót vesznek, vagy felszabadul egy segítőkész nagymama. A gyermek utáni vágy általában a férfiakban és a nőkben is hullámzik. Eljöhet az idő, hogy mindketten épp a babaváró szakaszban vannak, érdemes kivárni ezt az időt. Addig pedig nyaggatás helyett érdemes átbeszélni, kinek milyen indokai vannak a gyerekvállalásra vagy éppen ellene. Ebben a kérdésben muszáj nyitottnak lenni, másként az, akinek nem teljesül a vágya, kellemetlenül fogja megélni a helyzetet, úgy érezheti, hogy a véleménye, az ő döntése nem fontos, és ez a kapcsolat megromlásához is vezet – márpedig akár egy gyerek van, akár több, fontos, hogy a szülők biztonságban érezzék magukat az adott kapcsolatban, és érezzék, számít a véleményük, bármit is akarnak.