“A feleségem 12 éve szoptat… és én büszke vagyok rá!”

Fodor Marcsi | 2014. Február 17.
Hogy hányan vannak Magyarországon, akik nem hónapokig, hanem évekig szoptatnak, megbecsülni sem lehet. Biztosan sokkal többen, mint gondolnánk. De általában nem beszélnek róla. Miért is tennék? Ha ez jó a gyereknek és jó a mamának, senkinek semmi köze hozzá. De vajon mit gondol az apa?

Tokodi Vera tizenkét éve folyamatosan szoptat. Az első gyerekét, Mátyást három évig, a következő két gyereket, Misit és Cilit öt-öt éven át. Jelenleg a tizenhárom hónapos Johanna az egyetlen, aki még mellre kéredzkedik. Verával az elmúlt évek alatt sok minden történt. Megtapasztalta, milyen kettőt szoptatni egyszerre, szoptatott terhesen, betegen, fáradtan és nyűgösen is. Bevallja, a tizenkét év alatt akadt pár hullámvölgy, amikor azt kívánta, bárcsak vége lenne már a szoptatós éveknek, de aztán mindig kitartott. Egy pillanatig sem kételkedett ugyanis abban, hogy a szoptatás mindenki számára hasznos a családban. Beleértve a férjét is. Tokodi Péter teljesen egyetért a feleségével. Számára a szoptatás az életük része, és ő hisz benne, hogy a családjuk békéjének egyik kulcsa is pont ez. – A szoptatás alatt nemcsak a baba nyugszik meg, de az anya is. El tud valaki képzelni olyan anyukát, aki szoptatás közben a férjével pöröl? – kérdi nevetve.

Az egész család örül neki

Schneiderné Diószegi Eszter szoptatási szakértő és pszichológus azt mondja, Péternek igaza van. Amerikai családszerkezeti vizsgálatok azt mutatták ki, hogy azokban a családokban, ahol a gyerekeket hosszan szoptatja az anya, kimutathatóan nagyobb az egymásra figyelés és az összehangolódás. Úgy tűnik, hogy az anya a gyermekével megélt harmóniát a család többi tagjára is ki tudja terjeszteni: a nagyobb gyerekekre és a férjre is. Téves tehát az az elképzelés, hogy aki hosszan szoptat, az kizárja ebből az idillből a többieket. Sőt, a közhiedelemmel ellentétben ezek a párok a szexualitást és a testiséget is jobban élik meg.

– Soha nem volt ez gond közöttünk – erősíti meg Péter. – Bár az is igaz, hogy számomra a szex nem csak testiség, inkább a szerelem kifejezése. Soha nem éreztem magam kizárva azért, mert a feleségem szoptat. Ha ilyenkor ágyban fekszik, gyakran én is odabújok hozzájuk, és így része vagyok ennek az intimitásnak. Büszke vagyok Verára, hogy ennyi ideje szoptat, és végig büszke voltam rá.

A Tokodi család
 

Soha nem lesz vége?

Persze az éveken át tartó szoptatás nem mindig idilli. Előfordulhat, hogy nemcsak a nőnek, de a férfinak is elege lesz belőle. A szoptatást okolják, ha a feleség fáradt, ha kevesebb a szex, vagy ha soha nem tudnak kettesben lenni a feleségükkel.

Való igaz, hogy az anyukák is kétségbe tudnak esni, amikor azt látják, hogy másfél-két éves gyerekük mintha soha nem akarna elválni tőlük. Bizony előfordulhat, hogy egy ennyi idős gyerek többször szopizik, mint egy újszülött. Nem ritka, hogy ilyenkor a szörnyülködő szülők úgy döntenek, ennek azonnal véget kell vetni.

– A nőknek általában abból lesz elegük, hogy ilyenkor rengeteg érintést kapnak a gyerektől, és úgy érzik, nem bírnak többet már elviselni, szükségük van egy kis egyedüllétre – magyarázza szakértőnk. – Ebbe az elutasításba gyakran a férfi is belefut, ami tovább fokozza a családi feszültséget. Ha ehhez még hozzájárul mondjuk egy anyós, aki nagyon szeretné már, ha az unoka nála aludna, de úgy érzi, hogy a szoptatás ebben akadályozza, máris kész az elhatározás: el kell választani a gyereket.

 

Válás is lehet belőle

Persze ha mindenki egyetért abban, hogy búcsút lehet inteni a szoptatós időszaknak, akkor a képlet egyszerű. Ám ha az anya igazából még szeretne szoptatni, csak a férj (és esetleg az anyós) ellenzi a dolgot, óriási feszültségek keletkezhetnek a családban, amelyek akár a válásig fajulhatnak.

– Persze ilyenkor nem a szoptatás okozza a fő konfliktust, ez csupán a megtestesítője annak, hogy két fél alapvető dolgokban nem ért egyet. Lehetne ez a szobatisztaság, az óvodaválasztás vagy a gyerek fegyelmezésének kérdése is – állítja szakértőnk, aki nem kevés olyan párral találkozott már, akik ehhez hasonló gonddal küszködnek. – Nehéz elfogadni, hogy az anyaság, a terhesség, a szülés nagy változásokat hoz egy nő életében. Előfordul, hogy a pár abban hisz, ha befejeződik a szoptatás, minden visszaáll a régi kerékvágásba. Ezért is várják, hogy leteljen a hat hónap vagy az egy év; és ilyenkor a férfi rosszul viselheti, ha úgy érzi, az átmeneti időnek soha nincs vége. A helyzet azonban az, hogy sem a szex, sem a párkapcsolat, sem az ember élete soha többé nem lesz ugyanolyan, mint a gyerek születése előtt volt.

Bármi is robbantja ki a konfliktust, nem érdemes a szőnyeg alá söpörni. Nem jó megoldás, ha ilyenkor az egyik fél rákényszeríti az akaratát a másikra. Meg kell beszélni, kit mi bánt ebben a helyzetben, mitől fél és mit szeretne máshogyan.

– A legtöbb esetben sikerül olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó – szögezi le Schneiderné Diószegi Eszter. – Előfordul, hogy a nyilvánosság zavarja a férfit, és az teljesen rendben van számára, hogy este, lefekvés előtt kapjon egy kis cicit a gyerek. Mást éppen az esti alkalom zavar, mert szeretne kettesben lenni a feleségével, náluk talán a külön hálószoba lesz a megoldás. Minden eset egyedi, de ha megtaláljuk a dolgok forrását, a legtöbb esetben kiderül, hogy a szoptatás kérdése nem is olyan lényeges, különösen mert ahogyan a hónapok telnek, az magától is szép lassan elmarad, ritkulnak az érintések, egyre többet alszik a baba, és lassan kisgyerek lesz, akinek a cici már egyáltalán nem is fontos.

 

6 tipp, hogy apa se érezze magát kirekesztve a szoptatásból!

1. Mondd el neki, hogy ez miért fontos!

Biztosan rengeteget olvastál már róla, miért fontos és egészséges az anyatej a babáknak – de vajon a párod is tisztában van ezekkel a tényekkel? Ha tudja, miért fontos dolog a szoptatás, biztosan támogatni fog, bármilyen gond adódik!

2. Beszéld meg vele, hogyan segíthet!

Beszéld meg előre a pároddal, mit vársz el tőle, ha szoptatási gondod akad. Derítse ki, hol van a legközelebbi szoptatási tanácsadó, vagy szaladjon a boltba, és vegyen cumisüveget és tápszert?


3. Mutasd meg, hogyan csinálják mások!

Rengeteg szoptatást bemutató videót találhatsz az interneten, ahol különböző pózokat, technikákat tanítanak az érdeklődőknek. Néha, különösen az elején, jól jöhet egy plusz kéz, amelyik megtartja a baba fejét egy-egy trükkös pózban. De jól jöhet apa segítsége akkor is, ha nem otthon akarsz szoptatni. Miért ne kérdezhetné meg ő egy étteremben, hol szoptathat a felesége, vagy segíthetne magadra teríteni azt a kendőt, amivel el akarod takarni magatokat.


4. Meséld el, mennyi munka marad neki!

A szoptatás messze nem az egyetlen feladat, ami a baba táplálásával kapcsolatos. A szoptatás után lehet böfiztetni, ringatni, és persze gyakran tisztába is kell tenni. De neked is jól fog esni, ha ilyenkor hoz pár falat ételt vagy egy nagy pohár vizet!


5. Beszéljetek a cumisüvegről!

Sok férfi még soha nem látott szoptató nőt, ezért el se tudja képzelni, hogy a baba táplálásának más módja is lehet, mint a cumisüveg. Mások azért pártolják ezt a táplálási módot, mert szeretnék néha ők is megetetni a kicsit. Ha a baba nagyobb, és már szépen szopizik, semmi akadálya annak, hogy lefejt anyatejjel cumisüvegből is kaphasson néha egy kicsit, ez az anyának is nagyobb szabadságot ad.


6. Mutasd meg, hogyan játszhat az újszülöttel!

Sok férfi azt gondolja, majd akkor foglalkozik a gyerekkel, ha az már kicsit nagyobb lesz – pedig az újszülött is imádja, ha játszanak vele. Bátorítsd, hogy énekeljen neki (a babák többségére megnyugtatóan hat a mély férfihang), kérd meg, hogy fürdetés után fektesse a gyereket a meztelen mellkasára; a picik imádják a bőrkontaktust, az egész picik is figyelnek, mosolyognak, reagálnak arra, ha valaki felveszi őket. Kár lenne, ha ezekből az élményekből a párod kimaradna!

És hogy mi van azokkal a nőkkel, akik nem akarják szoptatni a kisbabájukat, és azokkal az apákkal, akik számára elképzelhetetlen egy szoptató nő látványa? Hamarosan róluk is olvashatsz!

Exit mobile version