Úgy kezdődött, hogy Berci hozzám vágta a párnáját, és én visszadobtam. Innentől kezdve aztán egyikünk se akart a másik adósa lenni. Én fejbe dobtam őt, ő pedig engem.
– Na, megállj csak! – kiabálta. – Most megkapod! – s fültövön vágott a kedvenc párnámmal.
– Aúúúú! – sikítottam, s már repült is felé az előbb még a fülemet eltalált puha-pihe zsák.
Anya nyitott be az ajtón rémülten:
– Mi folyik itt? – kérdezte elég zaklatottan.
Apa is megjelent anya válla fölött, próbálta felmérni, miről is lehet szó:
– Mi ez az égi háború?
– Semmi. Semmi – válaszoltuk egybehangzóan.
– Csak Berci megdobott a párnájával – mondtam.
– Nem csak én, Zorka is megdobott. Itt ni! – mutatott a fülére, ahol eltaláltam.
– Szóval így? – kérdezte rosszallóan anya. – Mit csináljak veletek? Nem bírtok magatokkal.
Ekkor újra megjelent apa anya mellett.
– Nekem van egy ötletem! – mondta apa, és a háta mögül elővett vagy négy párnát, amiket a nappali heverőjéről gyömöszölt a háta mögé. Kikerekedett a szeme anyának, de már szólni sem volt ideje, mert apa megdobta az egyik csíkossal, a másikkal engem talált el, a harmadikat Bercihez vágta, majd néhány futólépés után eltűnt a heverő mögött, s onnan kérdezte kajánul:
– Na mi van, gyáva népség, megadtátok magatokat?
Összenéztünk Bercivel, majd anya tekintetét kerestük. Még fel sem ocsúdott a nagy meglepetéstől, de már láthatóan kereste magában a megoldás kulcsát, az anyához illő mondatokat:
– Várjatok! – Egy pillanatra dermedt csönd támadt. – Várjatok! Minden törhetőt tessék eltüntetni!
Szekrénybe és ágyneműtartóba kerültek a vázák, a szobor, az asztali lámpa és társai. Amikor minden leverhető tárgy biztonságos helyre lett menekítve, apa egy harsona hangját utánozta: – Tütürütütű! Tütüttű! – és a heverő mögé vetődött.
– Jézusom! – kiáltott anya. – Összetöri magát! – majd egy hosszú sikítást követően fejbe dobta Bercit. Több se kellett neki, felvette a földre huppant párnát, és engem vett célba, de sikerült elhúznom a fejem. Anya kapta fel a földről a célt tévesztett fej alá valót, s pontosan célzott dobással a heverő mögül előkukucskáló apa fejére vitt be egy találatot. Apát se kellett félteni, a nála összegyűlt párnahalommal elsöprő rohamra indult. Találatot kapott Berci, anya, és engem is elért egy dobás, melyet apa hatalmas csatakiáltással kísért.
– Húúú! Háromból három! – kiabálta.
A hadiszerencse forgandó. Mivel mindhármunkat eltalált, megkaparintottuk a puha lövedékeket, és mindnyájan apa után eredtünk, megbosszulni az előző támadást. Csak úgy susogtak a levegőben a párnák, s mind apa fején és testén értek célba. Ő elkapott minket Bercivel, lenyomott a heverőre, majd anya után eredt. Elkapta hátulról a derekát, és lebirkózta a szőnyegen. Anya csak sikítani tudott.
– Segítsetek, gyerekek!
Több se kellett nekünk, apa nyakába ugrottunk, Berci jobbról, én a másik oldalról. Cibáltuk a vállát, nyakát, kezeit, próbáltuk kiszabadítani anyát a fogva tartó ölelésből. De apát se abból a fából faragták. Nem hagyta magát, sőt ellentámadásba lendült.
A keze ügyébe került párnákkal mindhármunkat megbunyózott, amire nem volt jobb válaszunk, mint hogy elkezdtük csikizni őt. Erre apa csiklandozással verte vissza a támadást. Mindenki nevetett. A heves csatározásban csörömpölő zajra lettünk figyelmesek. Egy összetört pohár látványa tárult elénk. Ijedten néztünk egymásra. Várakozó csönd lett. Apa törte meg a hallgatást:
– Te, hős pohár, a mindent eldöntő párnacsata hősi halottja lettél. Mindannyian így fogunk emlékezni rád.
Anya óvó szavaival fordult felénk:
– Senki ne mozduljon! Hozom a partvist és a lapátot. Holnap eltemetjük Pohár Pohárovicsot.
Még egy ideig a párnacsatáról beszélgettünk Bercivel, s amikor elcsendesedtünk, anya hangját hallottuk a nappaliból:
– Őrült gyerek vagy, drágám! Néha tényleg rövidnadrágos rosszcsontnak látlak. De pont ilyennek szeretlek.
