A hold tányérja sárgán világított az égen. Az erdőben egy lélek sem moccant, kivéve egyetlen helyet. Totó bá boltjában ugyanis lázas mozgolódás volt.
Döme egyfolytában aggodalmaskodott.
– Be…be… ripityára tört az ablak – hebegte, és az üvegszilánkokra mutatott. – Mi van, ha az öregúr meghall minket?
Ekkor Sebesmancs feje bukkant elő egy kekszesdoboz mélyéről. A mosómedve letörölte a bajuszára ragadt morzsákat, hátsó lábaira állt, leporolta a bundáját, és megeresztett egy öblös büfit.
– Majd rendet rittyentünk, mielőtt elhagyjuk a helyszínt – szólalt meg. – Öreg Totó észre sem fogja venni, hogy megdézsmáltuk a készleteit.
Ezután végigtekert az egyik polc mentén, és egy konzervdobozt kezdett tanulmányozni. Az olvasás nem ment valami jól neki, de kapásból kiszúrta a lazacot egy címkén.
– Jupijé! – visított fel. – Srácok, hisz ez a kedvencem!
Pepito felpillantott a vacsorájából; a pofája ragadt a macskakajától.
– Szuper! Remek találat, főnök! – jegyezte meg nyammogva.
Lufi annyi almát falt már fel, hogy a bendője majd szétdurrant. Épp az egyik felső polcon járőrözött, hátha rábukkan arra, amitől mindig jobban érezte magát: finom muffinokra.
– És…És… de mi lesz Totó bával? – szuszogott riadtan Döme. – Nem szabadna itt lennünk… meg átkutatnunk a boltot az éjszaka közepén. Neki még fegyvere is van, hisz tudjátok!
– Ne cidrizz már annyira! – torkolta le Lufi a magasból. – Totó húzza a lóbőrt. Észre se fog venni semmit, amíg szép csend…
De ekkor a kis mosómedve nekiütközött egy befőttesüvegnek, az üveg meg inogni kezdett. Lufi egy nagyot nyelt. Jó magasan voltak mindketten. És ez nem volt jó jel! Kinyúlt, hogy a helyére igazítsa az üveget, de ezzel csak rontott a helyzeten. Lufi a szeme elé kapta a mancsát, az üveg megbillent, zuhanni kezdett, majd nagy durranással széttört a betonpadlón. A Bélelt Bunda Banda mind a négy tagja egyszeriben sóbálvánnyá vált. Lufi kikukucskált a mancsa mögül:
– Bocsika, srácok! – suttogta remegve. – Talán Totó bá olyan mormota típus… és mélyen alszik.
Ekkor azonban fény szűrődött be az ajtó résein. Minden szempár Sebesmancsra szegeződött.
– Mo… mo… akkor most mi legyen? – kérdezte fogát vacogtatva Döme. – Én megmondtam, hogy ebből baj lesz!
– Fedezékbe! – adta ki a gyors parancsot Sebesmancs, és jó példával elöl járva, egyenest fejest ugrott egy zabpelyhes dobozba.
Rejtőző ösztönétől vezérelve a másik három mosómedve is azon nyomban búvóhely után nézett.
Lufi beszuszakolta magát egy üveg savanyú uborka mögé a legfelső polcon, Pepito letörölte a macskakaját a pofájáról, és belepattant egy gumicsizmába, Döme meg… Ő rémülten tekingetett körbe-körbe. Minden valamirevaló búvóhely foglalt volt, Totó bá pedig döngő léptekkel közeledett lefelé a lépcsőn!
Az öregúr magában morgolódott:
– Vagy betörő motoz odalent, vagy azok a fránya mosómedvék!
Aztán Döme még ezt is hallotta:
– Akárki is az, na, most aztán adok neki!
Döme majd sóbálvánnyá vált rémületében, amikor meghallotta, hogy öreg Totó az előszobai szekrényben kotorászik. Ott vannak a vadászpuskák!
Döme emlékezetében felsejlett valami egy korábbi rajtaütésből.
Volt ott valami, amit Totó pénztárgépnek hívott, és a kis mosómedve még emlékezett rá, hogy az öregúr megnyomott ezen a valamin egy gombot, mire előugrott egy kis fiók. És pont egy mosómedvényi hely volt benne, ha minden igaz.
Totó keze már a kilincsen volt, amikor Döme megnyomta azt a bizonyos gombot, a pénztárgép szája kinyílt, ő pedig bepattant a fiókba. A gép becsukódott, és a helyiségben egyszeriben néma csend lett.
Totó bá feje tompán koccant az ajtófélfán, de aztán egy mozdulattal felkattintotta a villanykapcsolót. Hajnali három volt, alig látott az álmosságtól, és a frizurája is elég zilált volt. A puska csöve a helyiséget pásztázta, öreg Totó agya pedig lázasan próbálta összerakni a részleteket.
Hogy miként lóg meg a Bélelt Bunda Banda, és mit csinálnak a nagyvárosban – tehát az izgalmas folytatást – elolvashatod az Otthon, édes otthon című könyvben.
