“Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának – mondta ki az Alkotmánybíróság, és megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést” – írja az MTI.
Az eddigi felállás szerint az volt a helyzet, hogy ha biztosra akartam volna menni az állásommal kapcsolatban, akkor kábé szinte minden peteérés után lejelenthettem volna a főnökömnek:
“Képzeld Géza, együtt voltunk a Zolival, de nem vagyok benne biztos, hogy nem egy nappal később-e, mert aznap pont konferencián volt. Persze lehet, hogy összejött, mert egy napja már késik… Igaz, mondjuk utána gyertyaállást is csináltam, jógán tanultam…”
És akkor Géza, a főnök szépen lehúz a halállistájáról, hümmög kettőt, hogy hiába a leépítés, egy darabig most nem szabadul meg tőlem, akkor lett volna esze, amikor felvett, ugye.
De egy másik párbeszédet sem túl rózsás elképzelni.
“Képzeld, Géza, most kezdjük a lombikot. Zolinak ugyan van elég spermája, de lassúak, ez lehet a gond. De nem baj, jók az esélyeink, most beadtam magamnak hasba a szurikat, öt petesejtet is leszívtak, szóval jó lesz ez, ha elsőre nem is sikerül, nem gáz, mert két petesejt biztosan mehet fagyiba.”
Komolyan beleborzongok, amikor leírom. Amikor ez a szabályozás megszületett, tényleg azt gondoltam, egyszerűen szakadjon le mindenki a testemről, szálljon ki mindenki a hitvesi ágyunkból, és azonnal kapja ki mindenki a kezét a családi pénztárcánkból.
Okés, tehát most visszakaptam az intim szférámat, itt volt az ideje, köszi.
Viszont egy másik weboldal írásának logikai útjával csak részben értek egyet, más helyzet is előállhat.
Ott áll Géza, a főnök (de ne legyek diszkriminatív, lehet az a főnök Marika is) a negyedéves számok felett, és azt mondja: egy embert el kell küldeni.
Adott Julika és Zsuzsika (szigorúan kicsinyítő képző ugye). Juli harmincas évei elején jár, tavaly tartották meg az esküvőjüket Tamással, terveznek gyerekeket. Zsuzsi 25 éves, a macskájával (minden macskás kommentelőtől már most elnézést kérek a sarkításért) lakik, és vígan éli életét, adott esetben munkabíró is, rá lehet sózni más melóját is, Julikától pedig villámgyorsan meg kellene szabadulni. A 2012-es szabályzás szerint Juli számára akkor sem lett volna visszaút, ha a főnök negyedéves számok feletti merengésekor már terhes lenne, hiszen nem lenne védett. Pedig ugye mostanában nemcsak arról lehet szó, hogy Julit azért kellene elküldeni, mert lusta, vagy nem végzi jól a munkáját, hanem mert a leépítések, összevonások még mindig általánosnak mondhatók.
Szerintem az is fontos szempont, hogy Juli nyilván azért is kezdett el merni gyerekben gondolkodni (ne feledjük: fogy a magyar!), mert elméletileg biztos állása van, tehát hadd ne lehessen már kirúgni akkor, ha ez össze is jön neki, csak még nem tud róla. Szóval ez így részben rendben van.
Az, hogy a pozitív diszkrimináció visszaüthet, igaz, de visszaütött az 2012 előtt is. Méhed van, férjed (társad) van: időzített bomba vagy (tehát az új változtatás nélkül is előnye lesz a férfi jelentkezőnek az álláskeresésnél, hiszen ha a szülőképes nő pár hónap múlva kiesik a rendszerből, akkor ha fizetni nem is kellene utána, de új embert kell keresni, betanítani, ami a munkaadónak ugyanúgy némi kiesést jelent). Lehet azon elmélkedni, hogy kontraproduktív-e a pozitív diszkrimináció, de ez is csak energiát vesz el attól, hogy a valós megoldások irányába mozduljon az egész rendszer, hiába ezt üvöltik már a partvonalról jó pár éve jó páran (osztott pozíció, távmunka, a munkába visszatérést segítő támogatások, megoldások), az istennek nem akarja meghallani senki sem.
Tehát. Nők vagyunk, szülünk, ez klassz, de nem akarunk éhen dögleni sem, itthon már réges-régen régen kikopott az egykeresős modell létjogosultsága (nem fenntartható ugyanis), de tovább megyek, sőt tovább merek menni, ez nem baj, mert szeretünk és tudunk is dolgozni.
Igen, miután megszülettek a gyerekek, kicsit (nagyon) kiszámíthatatlanná válik az életünk, de alapvetően ugyanúgy meg tudjuk oldani a dolgokat, (az időmenedzselésünk pedig hatványozottan fejlődött a gyerekek mellett), sőt lobotómiát sem végeztek rajtunk a szüléssel egy időben. Ahol csak lehet, mondjuk jó lenne osztott pozícióval, távmunkával, valós négy- vagy hatórás állásokkal “kényeztetni” minket (és ez ne kiváltságos kegy legyen, amiért füled-farkad behúzod), és akkor talán egy kicsit klasszabb lehetne a helyzet.
Sőt! Olyan elvetemült helyekről is hallottam már (Brüsszel), ahol ha kiderül, hogy beteg a gyerek és otthon kell maradnia, másnap reggel megjelenik az ajtódban egy bébiszitter, akinek segítségét támogatott áron veheted igénybe. Ugye hogy az ész megáll? Csak nem logikus? Svédországban pedig a cafeteria szolgáltatások közé tartozik, hogy kérhetsz takarítást is. Jé, hát ezt is végiggondolta valaki, nohát.
Szóval köszi a védelmet, jó hír, de csiszolni van még mit.
