– Jól van na – mondta Misi orrára csúsztatva fröccsöntött pókember álarcát, amelyre egy hamburgerezőben tett szert. – Nem kell aggódni. Mert én… szupererős vagyok!
Egyáltalán nem aggódtam, épp a reggeli kávét csináltam magamnak, de azért megnyugtató volt a tudat, hogy a négyéves kisfiam szupererős. A kávéfőző elkezdte jó hangosan darálni a kávét, és Misi nagyon elégedett volt, hogy ő nem fél ettől a hangtól.
– Minden veszélyes állattól is nem félek meg minden nem veszélyes állattól is nem félek – hencegett. – És a hangostól is nem félek, meg a nem hangostól sem félek! Meg az összes embertől is nem félek! Csak a boszorkánytól egy kicsit félek – tette hozzá mellékesen.
Misi újabban nagyon felvágós lett. Minden helyzetben megtalálja a nagyotmondás lehetőségét. Most például beteg, összeszedett valami nyavalyát, és az egész családot megfertőzte vele. Kórusban köhécselünk, prüszkölünk, trombitálunk.
– Én vagyok a legtaknyosabb! – dicsekszik Misi.
Misi mindenben maximalista. Például attól, hogy az öccse még szopizik, őt is újra elkezdte érdekelni ez a dolog. Persze Misi már nem cicizhet, de úgy döntött, hogy nem baj, neki lesz saját.
– Én lány vagyok – jelentette ki. – Szeptember századikán megnőnek a ciciim, és akkor lehet belőlük szopizni. Nagy szopim lesz, amikor szeptember századika lesz, tudod, mekkorák lesznek? Ekkorák lesznek!
Különben Misi kicsit mondani is legalább annyira szeret, mint nagyot mondani. Most például már eléggé unja, hogy beteg, úgyhogy hüvelyk- és mutatóujját egymástól résnyire tartva mutatja nekem:
– Idenézz, papa! Ilyen kevés kell már, hogy meggyógyuljak!
A láza már lement, de Misi még a gyógyulást is drámaian fogja fel.
– Jaj, már csak 18 lázam van! – ijedezik. – Mindjárt elfogy a lázam!
Ha vásárolni megyünk, és Misi kinéz magának valamit a boltban, olyankor is a kicsitmondás eszközéhez nyúl, és igyekszik minél csipcsupabb színben feltüntetni a kívánságát:
– Veszünk egyetlen egyetlen egyetlen egyetlen kindertojást? – kérdezi. Érdekes, hogy így fokoz, fölfele és lefele egyaránt, hogy többször elismétli az adott szót. Egyszer például, amikor addig piszkálta a cicát, amíg az egy picit megharapta, Misi mélységesen felháborodva így fordult hozzám:
– Ugye, hogy a cica hülye és hülye?
Ha valamilyen helyzetben elmarad a dráma, Misi akkor se csügged. A semmit is tudja fokozni. Például a nagymamájánál van egy színes, pléhből készült, felhúzható, fél lábon táncoló, feje búbján forgó propellert egyensúlyozó elefánt, amelyet Misi a fotel karfájára szokott tenni, miután felhúz. Hogy a mutatvány közepén lehetőleg leessen, és aztán lehessen sajnálni, hogy jaj, de nagyon megütötte magát szegény. A múltkor Misi hiába helyezte fel a felhúzott pléhelefántot a karfára, az valami különös véletlen folytán nem esett le róla.
– Nagyon-nagyon nem ütötte meg magát az elefánt – állapította meg Misi.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
