nlc.hu
Baba
Jön a tesó? – 8 mese, hogy könnyebb legyen

Jön a tesó? – 8 mese, hogy könnyebb legyen

A testvérke érkezése óriási fordulópont a család életében. Érdemes a változásokra felkészíteni a gyermekünket és magunkat is, hogy ne érjen meglepetésként egy-egy féltékeny reakció vagy a testvérharc. Szerencsére a mesék segítségével elsimíthatjuk ezeket a gondokat is.

A gyerekeknek tuti működik a hatodik érzékük, mert olyan dolgokat is meglátnak, ami nem is látszik, van, hogy előbb észreveszik a terhességet, mint az anyuka.  Röntgenszemükkel mindent észrevesznek, de az is lehet, hogy a kis csápjaikkal az édesanya rezdüléseire vannak ráhangolódva, így érzik meg a változást. Mindenesetre nagyon izgatottak lesznek, ha megtudják, hogy testvérkéjük születik. Ezek a mesék könnyebbé tehetik a változást.

Both Gabi meseíró, a meseutca.hu szerkesztője segítségével olyan mesekönyveket ajánlunk, amelyekkel felkészíthetjük gyermekünket (és magunkat is) a testvér érkezésére.

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlFiny Petra: A tesó ügy (Pozsonyi Pagony)
Javasolt életkor: 3-6

Sajnálom, hogy ez a könyv még nem volt elérhető az én gyerekeim születésekor, mert ebben minden benne van, amit a testvér érkezéséről tudni kell. Mindez a kisgyerekek nyelvén megfogalmazva, kisgyermeki fantáziával fűszerezve.

A történetben Emma, az ovis “nagylány” meséli el, milyen, amikor testvéred lesz: a pocak-léttől kezdve a születésig, és azon is túl. Elmeséli, hogyan lesz a kúszó-mászó, homokvárat leromboló, kedvenc játékodat elcsóró és megrágcsáló gyerekből igazi cinkostárs, akivel jó együtt pancsizni és lefújni a kakaót a tejbegrízről.  

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlAlona Frankel: Elefántkönyv. Kiselefánt születik. (Pozsonyi Pagony)
Javasolt életkor (2-5)

A könyv az elsőszülött gyerekek érzéseit tolmácsolja a mese nyelvén, akik a kistestvér érkezésével úgy érzik, trónfosztottak lettek.

A fehér kiselefánt élete tökéletes volt: szerető Elefántpapa és Elefántmama, csak vele játszó majmok és a színes dzsungel, ahol ők hárman sétálgattak, banánt szedtek, és lubickoltak egészen addig, amíg meg nem született Elefántbaba. Kiselefánt úgy érzi, a szülők csak a kicsivel foglalkoznak, rá már senki nem figyel, őt már mindenki elfelejtette, és senki nem szereti. Legszívesebben visszaküldené a kis tesót a mama hasába, vagy a dzsungel távoli sarkába.

A mesekönyv a legkisebbek számára is ideális, mert a rövid, egysoros mondatok mellett az illusztráció is erőteljes. A történet szinte a szöveg nélkül is érthető, a kiselefánt hangulati változását pedig még a háttér (a dzsungel) színei is tükrözik.

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlHarry Horse: Kisnyuszi testvérkéje (General Press)
Javasolt életkor (3-6)

A nyuszicsalád szaporodik, sokasodik, de nem akárhogy! Még papanyuszi is elsápad, amikor megtudja, hogy egy helyett három pici nyuszigyerekkel bővül a család.

Kisnyuszi, aki a tesók érkezésével már nagynyuszivá válik, igyekszik is kivenni a részét a kicsik körüli teendőkből, de sajnos nem úgy sikerülnek a dolgok, mint ahogy ő eltervezte.

 
Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlCsapody Kinga: Tesó lettem (Manó könyvek)
Javasolt életkor (3-6)

Nagytesóknak szóló könyv, amely vicces és kedves tippeket ad arra, hogyan lehetnének várandós édesanyjuk segítségére, vagy hogyan vegyék ki a részüket a testvérvárásból.

 

Az együttlét örömére, a közös játékokra helyezi a hangsúlyt a szerző, ötleteket adva az idősebbnek, hogy mi mindent lehet a kicsivel kezdeni.

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlPaulette Bourgeois, Brenda Clark: Franklin és a kistesó (Lilliput)
Javasolt életkor (5-7)

Franklin, a teknős egyke csemete, el sem tudja képzelni, milyen lehet testvérnek lenni. Ám egy nap barátja, Medve örömhírrel érkezik: kistestvére születik. Mindenki izgatottan várja az eseményt, és irigylik Medvét, aki aznap dupla uzsonnát kap, a barátjánál aludhat, és még a kedvenc áfonyás palacsintáját is megsütik neki vacsorára.

Pár nappal később azonban Franklin csak egy orrát lógató medveboccsal találkozik. A maci elmeséli, hogy nagy testvérnek lenni nem is olyan szórakoztató: a kicsi állandóan alszik, ezért csendben kell lenni.

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlSzabó Attila: Pocakmese (Kolibri)
Javasolt életkor: 7-10

“Anya, neked baba van a pocakodban? És hogy került oda? Mit csinál ott bent? És hogy jön ki?” Ebből a könyvből minden kérdésre választ kapunk, na persze nem rideg tudományos magyarázat formájában, hanem a képzelet tarka köntösébe burkolva.

A szerző varázslatos világba vezeti olvasóit: megtudjuk, milyen az élet az anyaméhen belül, és hogy nem vagyunk ott egyedül, mert van egy Mackó is velünk, a háziúr, sőt nem egy sötét barlangba, hanem egy nagyon is komfortos kis fészekbe érkezünk. De nem szabad onnan hamarabb előbújni, csak akkor, amikor itt az idő…

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlTasnádi István: Rozi és a Második (A kalóz nagypapa) (Pozsonyi Pagony)
Javasolt életkor (7-99)

Rozi nagyon akart egy kistestvért. Egészen addig, amíg nem kapott egyet. Azóta inkább kutyát akar… A gyerekek közt egymást érik a konfliktusok, és a szülők nem túl megértők Rozival. Egy vita odáig fajul, hogy Rozi rákiabál az apukájára: “Kíváncsi lennék, hogy te mit szólnál hozzá, ha anya hazahozna egy második apukát, és neked jóban kéne lenned vele! Egy másodikat, akivel anya sokkal többet foglalkozna, mint veled, és neked jó képet kellene vágnod hozzá!” Mivel a mesékben minden megtörténhet, így a képzelet birodalmában anya tényleg hazahoz egy Másodikat. Egy második férjet, Alfredót, a kopasz olaszt. Tanulságos…

 

Mesélj gyermekednek a testvér érkezésérőlPacskovszky Zsolt: Hogyan élheted túl, ha minden a testvéred körül forog? (Móra)
Javasolt életkor (9-99)

Boldizsárt, az egyke iskolásfiút csak az izgatja, hogy megkapja-e a BMX-et a szülinapjára. Azonban Boldi eddigi élete hamarosan felborul. Először csak az unokahúgáéknál, Jankáéknál jelentik be a kistestvér születését, ám kisvártatva Boldizsár édesanyja is babát vár. Boldi fél attól, hogy azok az osztálytársai, akik eddig is cikizték, majd még jobban rá fognak szállni, ráadásul Janka lelkesedése, locsogása-fecsegése is idegesíti. Elhatározza, hogy megleckézteti Jankát, de nem sejti, hogy ezzel milyen lavinát indít el…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top