Baba

A Szent Imre ügy: gátmetszés és orvos kontra dúla és háborítatlan szülés

Hanyatt fekvés, feltett lábak, bokák kikötve, gátmetszés. Újra ez az irány dominálna a Szent Imre szülészetén? A hétfői tüntetés résztvevői szerint igen. A kórház más állásponton van.
Vass Gabriella (Fotó: aranyanyu.hu)
Vass Gabriella (Fotó: aranyanyu.hu)

A tüntetés apropója Vass Gabriella szülésznő elbocsátása volt, melyet a Szent Imre kórház vezetése formai okokkal magyaráz. Tény, hogy a szülésznő szerződése hétfőn lejárt. A tüntetők szerint a kórház vezetése azért nem hosszabbította meg a szerződést, mert Gabi a háborítatlan szülés híve volt.

“Az egyik gyerekemet állva szültem, a másikat guggolva” – ez az egyik első mondat, ami megütik a fülem a tüntetésen. Eszembe jut a saját élményem, amikor tíz évvel ezelőtt, épp a Szent Imrében életet adtam az első gyermekemnek. Érzéstelenítés nélkül szerettem volna, szabadon, ahogy én akarom. Nem jött be. Alternatívnak ugyan alternatív volt, de utólag úgy éreztem, nem ez volt az én utam. De a lényeg a hétfői tüntetés szempontjából nem is ez, hanem hogy én akkor még választhattam.

A Szent Imre kórház szülészete elsőként lett híres Budapesten háborítatlan szülést támogató szemléletről. Na, nem mindenki képviselte ezt a hozzáállást ott sem, de volt egy csapat, Bálint Sándor doktoré, szabadon végezhették a dolgukat, úgy, ahogy a kismamáikkal egyetértésben gondolták. 2012-ben új vezetést kapott az osztály. A fórumokon és a tüntetésen is azt állítják, azóta megváltozott a szemlélet.

Petíciók, aláírások, vélemények

“A petíciónkban azt kértük: hagyják a nőket természetes úton szülni, úgy, ahogy ők szeretnének – magyarázza Weisz-Nemcsik Katalin, a tüntetés civil szervezője. – Ez részben Gabiról is szól (Vass Gabriella szülésznő – a szerk.), ebben a kórházban ő volt az egyik, aki a legmarkánsabban képviselte ezt a szemléletet. Szerettük volna, ha maradhat, legalább önkéntesként, ha továbbra is lehetőségük van a nőknek őt választani. Alig egy hét alatt 650-en írták alá.”

Közben elindult egy másik aláírásgyűjtés, amit az Otthon szülés a kórházban Facebook-csoport kezdeményezett. “Ennek az a célja, hogy ne vesszen el Bálint Sándor doktor öröksége, hogy legyen végre egy kórház, amelyik az alternatív szülés referencia-központja” – magyarázza Kati.

Megnézem
Összes kép (1)

Otthonszülés a kórházban

“Januárban szültem az első kisbabámat, épp Gabinál, azért vagyok itt – meséli a tömegben az egyik anyuka. – Olyan volt, mint egy otthonszülés, jelen volt a párom is és az orvos, akit Gabi javasolt, akivel jól tudtak együttműködni. Bálint Sándor tavaly ment nyugdíjba, szülésznők, tanítványok és sok-sok anyuka, aki mind nála szült, rengetegen voltunk jelen a búcsúztatásán. Harminc év munkája pergett le a képeken, szinte mindenki sírt… Félő, hogy előbb-utóbb nem marad itt ember, aki tovább vinné ezt a gondolkodásmódot.”

“Panka lányunk Gabinál született januárban – meséli már egy másik anyuka Rita, aki a férjével együtt érkezett. – A szüléssel kapcsolatban kizárólag jó élményeim vannak. Mivel Panka első gyerekünk, sok kérdésünk volt a szülés után is, aminek a többségével Gabit hívtuk. Soha nem rázott le minket, pedig elvileg ez már nem volt benne a »szerződésünkben«.”

Vége az alternatív szüléseknek a Szent Imrében?

Kérdés, hogy mi jön ez után. Vass Gabriella (aki egyébként öt gyermek édesanyja) azt mondja, eddig nem gondolt arra, hogy jogi útra terelje az ügyét. Holott lehetne. “Ugyanis engem egy kolléganő távollétének idejére vettek fel, ő azonban nem jön vissza még a gyesről. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntésének értelmében nem a szerződés időtartama számít. Úgy érzem, hogy meg akartak szabadulni tőlem. Azt mondták, azért nem hosszabbítják meg a szerződésemet, mert nem felel meg a munkám. A fő kifogásuk a szakmaiságom volt. Én a WHO alapelveit követem, amennyiben ezekkel az osztály vezetése nem tud azonosulni, akkor a munkám valóban nem felel meg az általuk képviselt szakmaiságnak. Kérvényeztem, hogy mint önkéntes hadd menjek be a saját kismamáim szülésére, de ezt is elutasították. Harag nincs bennem, legfeljebb némi értetlenség és főként aggodalom a kismamáim miatt” – mondja a távozó szülésznő. Kismamák pedig vannak szép számmal, akik továbbra is nála szülnének, egyelőre azonban úgy tűnik, hiába a petíció.

A Szent Imre ügy: Gátmetszés és orvos kontra dúla és háborítatlan szülés:

Miután a szervezők felolvasták a petíciót a körülbelül ötven ember előtt, bementek a kórházba, és átadták a vezetésnek. “Nyitott kapukat döngetnek!” – ez volt a válasz.

Természetesen kíváncsiak voltunk a kórház álláspontjára is ők. Az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

Vass Gabriella szülésznő határozott idejű közalkalmazotti munkaviszonya a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően, 2014. június 30-i hatállyal megszűnik, melyet követően a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház közalkalmazotti jogviszonyát nem kívánja meghosszabbítani, illetve fenntartani.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház az eddigiekben és a továbbiakban is az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint, az elvárható gondosság követelményének megfelelően, a szakmai és az etikai irányelvek betartásával kimagasló szakmai színvonalon végezte, illetve végzi a betegek, beleértve a várandós kismamák ellátását.

Ugyanakkor rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy egy civil szervezet a Vass Gabriella munkaviszonyával kapcsolatos kérdést használja fel vélt érdekeinek érvényesítésére.

Budapest, 2014. június 30.
Németh Piroska
Ápolási igazgató
Munkáltatói jogkör gyakorlója 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top