Mit sem sejtve indultak útnak a gyerekek apával reggel az óvodába, úgy, ahogy a többi napon is szoktak. Egy jó fél-háromnegyed óra elteltével jött apától egy igen meglepő és érdekes telefon.
Azt mondta, hogy
1. a gyerekeknek fogniuk kellett az oviszsákjukat, és le kellett költözniük egy másik csoport öltözőjébe;
2. a reggeli a harmadik csoport termében volt (milyen szerencse, hogy a mi oviépületünkben csak három csoport működik);
3. amikor a teremhez ért, sok gyereket látott odabent, de senki nem volt ismerős;
4. volt ott néhány felnőtt is, de a mi óvónénijeink közül senki;
5. sok gyerek sírt és volt néhány ölben;
6. odament hozzá valaki, és azt mondta, hogy ügyeletbe menni, az olyan, mintha újból kezdődne a beszoktatás, mert új gyermekekkel, új környezetben vannak a kicsik;
7. a mi gyermekeink is sírtak, nem akartak ottmaradni, fogták apa lábát, és úgy kérlelték, hogy ne hagyja ott őket;
8. apának a szíve szakadt meg;
9. lehet, hogy nem tudjuk vinni őket nyáron óvodába, mert az egész szörnyű volt;
10. én miért nem készítettem fel őt (apát) és a gyermekeinket, hogy mi fog várni rájuk, mert talán akkor jobban sikerült volna az első ügyeletes nap is.
Mi lett a vége? Tudd meg a Nő Feleség Anya blogról!
