Baba

Napi mese: A vándor varázsló

Mindennap olvashattok egy mesét a Nők Lapja Cafén. Ha nincs épp tippetek esti mesére, akkor azért, ha inspirálódni szeretnétek új könyvekkel kapcsolatban, akkor azért, de legfőképpen azért, hogy békés és szép legyen a nap lezárása.

Részlet, amelyben Táncoló Pitypang és Ásító Felhő vándorútra kelnek a mocsárvilágba, ahol a vadkacsák laknak, és szó esik egy szörnyű teremtményről is.

Nyár vége felé nagyon sokat esett az eső. A vízmosásokon lezúduló rengeteg víz elárasztotta a réteket, és néhány nap alatt nyüzsgő mocsárvilág alakult ki. Táncoló Pitypang és Ásító Felhő persze rettenetesen kíváncsiak voltak a tiltott mocsárra. El is határozták, hogy útra kelnek, és megnézik maguknak. Hátha igazak a legendák a félelmetes mocsári szellemről, akiről az öregek is csak suttogva mertek beszélni a tábortűz mellett.

Egy csípős hajnalon pár szem friss szederrel és néhány makkpitével felszerelkezve kilopakodtak a sátrukból. Nem volt hosszú az út a lápos rétekig, alig ért a napkorong a fák koronája fölé, az indiángyerekek már tudták, közelednek.

– Te is érzed ezt a rettentő bűzt? – kérdezte Ásító Felhő.

– Igen. Ez a mocsárban rothadó növények szaga – bólintott Táncoló Pitypang.

– És azon gondolkodtál már, hogy fogunk tudni átkelni a mocsáron? Ebben a bűzös lében én bizony nem szívesen úsznék… – fordult Táncoló Pitypanghoz Ásító Felhő, amikor az első nagyobb pocsolyákhoz értek.

– Nézd, hemzsegnek benne a szúnyoglárvák! – rikkantotta Táncoló Pitypang, és már nyúlt is bele a sáros vízbe, és kivett egy jókora maréknyi lárvát.

– Ez meg mire jó? – csodálkozott Ásító Felhő.

De mire kimondta, egy jól megtermett varangy toccsant eléjük. Táncoló Pitypang felé nyújtotta a szúnyoglárvákat, mire a varangy kiöltötte ragacsos nyelvét, és kinyalta a lárvákat Táncoló Pitypang markából. Ásító Felhő fintorogva nézte, hogy barátja a derékig érő sárban a varangyhoz evickél, majd a hátára mászik. Nagy levegőt vett, aztán ő is elindult, és felpattant a béka hátára.

Máris nyaktörő sebességgel száguldottak a mocsár közepe felé. Olyan erősen kapaszkodtak, ahogy csak tudtak, de érezték, nem fogják már sokáig bírni ezt az utazást. Az egyik ugrás után ijedten érezte, hogy Ásító Felhő hátrébb csúszik a varangy hátán.

– Ásító Felhő! Kapaszkodj! – nyúlt hátra a lány kezéért.

De az indiánlány az iszapba pottyant. Táncoló Pitypang hiába rángatta a béka bőrét, az csak száguldott tovább. Le kell ereszkednem a száguldó békáról, határozta el. Egy szárazabb folt felett elengedte lábával a vágtató állatot.

0

Nagy levegőt vett, behunyta a szemét, és egy jókora bukfenccel kikötött a földön. Megmozgatta sajgó tagjait, majd körülnézett. A felszálló, bűzös párától alig látott, köhögés fojtogatta. Merre induljon? Hol keresse Ásító Felhőt?

Az indiángyerek körülnézett, és szörnyűséges hangot hallott. Valami hatalmas cuppogással, tocsogással közeledett a lengedező fűszálak között. Lassan odafordult, és meglátta a mesebeli mocsári rémet: majdnem akkora volt, mint ő maga. Undorító, formátlan testét iszap borította, és mindenhol békalencse és hínár lógott rajta.

Szégyen, nem szégyen, Táncoló Pitypangnak bizony inába szállt a bátorsága, sarkon fordult, és szaladni kezdett. Futott, ahogy a lába bírta, de a térdig érő iszapban csak lassan tudott haladni. Ahányszor csak hátrafordult, a szörny mindig ott volt a nyomában, egyre közelebbről hallotta a lihegését, gyomorforgató szaga csavarta az indiángyerek orrát. Mi van, ha Ásító Felhőt is megtalálja? – villant belé. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elérte az erdő szélét. Most, hogy végre szilárd talajt érzett a lába alatt, előrántotta akáctövisből készült kését, és szembefordult üldözőjével.

– Most véged! – kiáltotta Táncoló Pitypang, és végső elszántsággal a mocsári rémre vetette magát. – Ásító Felhőt nem kaphatod el!

De… mi ez? A rém mintha kinevetné… és a hangja is furcsán ismerősnek tűnik… A rém oldalt vetődött, gurult a nevetéstől. Visszafordult a legszélső pocsolyához, letérdelt a partján, iszapos kezeit a vízbe dugta, és dörzsölni kezdte magát. De hiszen ez…

– Ásító Felhő! – kapott a fejéhez Táncoló Pitypang. – De jó, hogy megtaláltál!

Ahogy a szörnyeteget borító sárréteg egyre vékonyabb lett, Táncoló Pitypang már a hasát fogta nevettében.

Hát persze, amikor Ásító Felhő lepottyant a varangy hátáról, a ragacsos iszap beborította az egész testét, abba pedig rengeteg vízinövény tapadt bele.

– Te sem nézel ám ki jobban – kacagott az indiánlány.

Táncoló Pitypang belenézett a pocsolyába, és egy víziszörny nézett vissza rá. A két indiángyerek egész úton hazafelé a mocsári rémmel esett kalandon kacagott.

Erdős István: A vándor varázsló – Aprótörpe indiánok 2. Illusztrálta: Pásztohy Panka. Megjelent a Pagony Kiadó gondozásában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése