Nem vagyok hozzá túl kicsi! – kiabált Berci mérgesen. – Már majdnem négyéves vagyok!
Aki pedig ennyi idős, az kaphat nyulat a szülinapjára – gondolta Berci.
– A Papának pókjai vannak a pincében, a Mama levéltetveket tart a rózsán, Fricinek meg van egy tengerimalaca. Csak nekem nincs saját állatom! Ez nem igazság! Berci olyan nagy hévvel csapta oda a bögréjét az asztalhoz, hogy a tengerimalac felnyüszögött.
– Nyuszit akarok!
– Szó sem lehet róla! – kiabálta Mama, Papa és Frici egyszerre.
– Azt sem tudod, mit eszik egy nyúl – mondta Mama.
– És azt sem, hogy mit iszik – vágta rá Frici.
– És arról sincs fogalmad, hogyan kell a ketrecet tisztán tartani – mondta Papa.
– A végén úgy bűzlik majd a lakás, mint egy oroszlánbarlang.
– Nem, nem és nem! – kiáltozta Berci. – Én ezt mind pontosan tudom!
De a szülők továbbra is makacsul rázták a fejüket. Berci tényleg elég sok mindent tudott a nyulakról. Legjobb barátjával, Rozival minden délután meglátogatták a törpenyulakat, akik az állatkereskedés kirakatában laktak. A kis fekete tetszett nekik a legjobban. El is keresztelték Zorrónak. Zorro volt a világ leghelyesebb törpenyula. Berci természetesen Zorrót szerette volna megkapni a szülinapjára. Nagyot sóhajtott.
– De a szüleim nem egyeznek bele. Papa attól fél, hogy oroszlánszag lesz a lakásban.
Rozi is sóhajtott egyet. De csak egy egész picit. Aztán felkiáltott:
– Van egy ötletem, hogyan tudnád meggyőzni a szüleidet! Csak egy kis kartonra, néhány répára és némi türelemre lesz szükség!
Rozi ötlete tényleg szuper – ismerte el Berci. Még aznap délután nekiültek, és kartonból nyuszifület készítettek.
– Na ne bolondozz velem! – mondta Mama, mikor Berci kizárólag répát, almát, salátát és kétszersültet volt hajlandó vacsorázni.
– Már megint itt a farsang? – kérdezte Papa, amikor meglátta Berci nyuszifüleit. Berci keresztülugrált bátyja lovagvárán.
– Vegyétek meg neki azt a nyavalyás nyulat, mielőtt a szőnyegre potyogtat! – kiabálta Frici.
Rozi forgatókönyve egész jónak tűnt, de sajnos nem volt tökéletes. A barátok egy nappal a szülinap előtt vették észre, hogy baj van: Zorro nem volt a kirakat mögötti ketrecben! Nem hancúrozott a testvéreivel. Egyszerűen eltűnt. Berci reszkető térddel lépett az üzletbe, hogy Zorróról érdeklődjék.
– A fekete törpenyúl? Ma reggel adtam el – válaszolta a boltos. Bercinek könnyek szöktek a szemébe. Ez nem lehet igaz! Szegény kis Zorrót eladták!
Valószínűleg már ott csücsül egy ketrecben, amit sosem takarítanak ki, és hamarosan úgy bűzlik majd, mint egy oroszlánbarlang.
Mikor másnap reggel Berci mamája bejött a szobába, hogy a születésnapost felébressze, Berci a fejére húzta a takarót. Nem akart felkelni. Nem akart ünnepelni. Az égvilágon semmit sem akart.
– Nem nézed meg, mit kaptál a szülinapodra?
Berci a fejét rázta a takaró alatt.
– Nagy kár – mormolta Mama. – Akkor nem ismerkedhet meg veled.
Berci kidugta a fejét a takaró alól.
– Mégis kicsoda?
Mama titokzatosan vállat vont, és kiment a gyerekszobából. Talán mégiscsak jobb, ha utánanézek, mi folyik itt – gondolta Berci.
Szerintetek mit kapott Berci? Megtudhatjátok a Barátom, Berci sorozat kiskönyvéből. Megjelent a Manó Könyvek gondozásában. Illusztrálta Sabine Kraushaar.
