Panni már korán reggel felébredt. Nagymama mélyen aludt az ágyában. Panni sajnálta felkelteni, de azért tágra nyílt szemmel nézte őt a félhomályban, mert remélte, hogy attól felébred.
“Borzasztó! – gondolta. – A redőnyön átsüt a nap. Talán már késő van, és nagymama elaludt, mert az ébresztőóra nem csengett. Pedig ma van az a nagy nap! Most mit csináljak?” Óvatosan kiszállt az ágyból, és lábujjhegyen az asztalon ketyegő órához szaladt.
De hiába bámult kíváncsian az öreg óralapra, az hidegen, szigorúan nézett rá, és nem mondott semmit, mert Panni még nem tudta leolvasni az időt. Az óra két mutatója teljesen kettéosztotta a kerek számlapot.
A nagymutató heggyel felfelé, a kismutató pedig lefelé állt. Panni már éppen elkeseredett, amikor nagymama álmos hangon megszólalt:
– Miért nem alszol, Panni? Menj vissza szépen az ágyadba! Még csak hat óra van!
Panni tehát megtudta, hogy az óra így éppen hatot mutat.
– Elkésünk! – szaladt oda a nagymama ágyához. – Keljünk fel!
– Majd egy fél óra múlva! Álmos leszel.
– Én már egy picikét sem vagyok álmos! – mondta Panni, de azért visszamászott az ágyába. Maga se tudta, hogy történt, de a következő pillanatban a nagymama vidám hangja ébresztette fel:
– Igyekezzél, kislányom! Különben igazán elkésel az óvodából, méghozzá az első napon!
Panni ijedten ugrott ki az ágyból.
– Hány óra van? – kérdezte, és ránézett az órára, amelynek a mutatói most másképp helyezkedtek el az óra számlapján.
– Nahát! – csodálkozott Panni. – Csak a kismutató ment tovább. A nagymutató ugyanott maradt.
– Tévedsz – mosolygott a nagymama. – A nagymutató már körüljárta az egész számlapot, a kismutató pedig csak egyik számtól a másikig vándorolt. Éppen egy órát aludtál, és most hét óra van.
– Akkor a nagymutató szorgalmas, a kismutató meg lusta! – mondta Panni csodálkozva.
– Bizony – bólintott a nagymama. – Most te voltál a kismutató, én meg a nagymutató, mert mialatt te újra elaludtál, azalatt én megmosakodtam, felöltöztem, és elkészítettem a reggelit!
Amikor Panni a fürdőszobába ment, kíváncsian rálesett az ébresztőórára, és elképzelte, amint a nagymama-nagymutató szorgalmasan körbefut, míg a Panni-kismutató mélyen alszik.
Szerencse, hogy az óvoda egészen közel volt Panniék lakásához, különben Péterke miatt elkéstek volna. Péterkét mindig úgy kellett kiborítani az ágyból, és különben is, ő semmi olyat nem szeretett, amit meg kellett tennie.
Panni már az óvoda kertjének kapujában meglátta az óvó nénit, és nagyon megörült neki. Az messziről rámosolygott, és örömmel köszöntötte. Az óvó néni mögött csupa kislány meg kisfiú ugrabugrált, szép, árnyas fák alatt. Panni azt se tudta, hová nézzen előbb, annyi volt a látnivaló. Még akkor is csak ámult-bámult, amikor levették a sapkáját, és észre se vette, hogy a nagymama elbúcsúzott. Pedig Péterke hangosan sírt, mert azt akarta, hogy anyukája maradjon ott, ő is járjon óvodába.
Panni nem sírt, sőt nagyon boldog volt, mert az óvoda kertje igen tetszett neki. A kerítés mellett körös-körül színes, gyönyörű játékok csillogtak: piros homokjáték, vödör, locsoló, talicska, kis teherautó.
A babateknő mellett egy szőke lányka mosott szorgalmasan. A másik kislány homoktortát formált a gyúródeszkán. A fiúk búgócsigát pörgettek, karikáztak, labdáztak. Két kislány az ugrókötelet tartotta, és a többiek átugráltak rajta. Ez igazán a játékok kertje volt!
Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában. Illusztrálta Győrffy Anna. Megjelent a Móra Kiadó gondozásában
