A biztonsági kamerák tanúsága szerint a szülők két babakocsival érkeztek a Goodge utcai megállóhoz. Az egyik kocsit a szülők leállították a lépcső aljára, amíg visszamentek a másikért. Az alagutat átjáró huzat azonban közben mozgásba hozta a lent álló babakocsit, az a peronra gurult, és mivel épp elment egy szerelvény, a babakocsi akadálytalanul gurult a sínekre. Ugyan a közelében tartózkodott egy fiatalember, de ő semmit sem vett észre, mert fejhallgató volt a fején.
A történteket látva a gyermek anyja azonnal a sínekhez közé rohant, lemászott gyermekéért, kiemelte a kocsit, majd ő is kimászott – alig néhány pillanattal egy újabb szerelvény érkezése előtt. “Ijesztő volt, nemcsak a gyerekre leselkedő veszély miatt, de azért is, mert az anya a saját életét is kockára tette” – mondta a metró biztonsági szolgálatának vezetője.
A metró biztonsági kamerái rögzítették az eseményeket, ezek tanúsága szerint a család az eset után gyalog hagyta el az állomást. A rendőrség keresi a szülőket, hogy meggyőződhessenek arról, az eset résztvevői jól vannak-e.
A július 23-ai felvételeket azért hozták nyilvánosságra, hogy felhívják a figyelmet a közlekedési eszközök nem megfelelő és figyelmetlen használatának következményeire.