– Anya, ma Peti volt a párom a sorakozónál – mondta sértődötten kis Eszter.
– És az baj? – érdeklődött Anya.
– Igen, mert én Sárit szerettem volna. Különben is, Peti fiú.
– Á, értem! – bólintott jelentőségteljesen Anya.
– Minden lánynak lány volt a párja, a fiúknak pedig fiú. Csak nekem nem – panaszkodott tovább Eszterke.
– Apa és Anya is sokat sétálnak együtt, emlékszel? Elmesélek neked egy történetet.
Képzeld, múltkor mit láttam a kamrában! A zöldségek a polcról elindultak együtt a tárolórekeszbe. Éppen sorakozót tartottak. Elöl állt a fehér káposzta a lila káposztával, mögötte a vöröshagyma és a lila hagyma, aztán a fejes saláta és a jégsaláta. A végén álldogált egy nagy sütőtök. Tanácstalanul nézelődött. Már csak a lencse maradt pár nélkül. Gyanakodva méregették egymást. Egyik sem akart közeledni a másikhoz. Hiszen olyan különbözőek! Nincs bennük semmi közös.
– Elég hosszú az út a tárolórekeszig, miről is beszélgethetnénk? – gondolkozott el a sütőtök. – A lila káposzta és a fehér biztosan a családjukról beszélget, sok a közös rokonuk, a lila és a vöröshagyma olyan könnyfakasztóan viccesek együtt, a két saláta pedig szinte mint az ikrek. Majdnem ugyanolyanok. Nekem semmi közös témám nincs a lencsével – morfondírozott magában tovább. A lencse is furának találta a helyzetet, mindig a bab párja szokott lenni, de úgy látszik, kifogyott a babzsák. Aztán nem maradt más választásuk, a sor végére álltak, és elindultak. Pár perc hallgatás után így szólt a lencse:
– Nem tudom, hol lehet a bab, nekem ő szokott a párom lenni, és neked?
– Egy másik tök – felelte kurtán a tök.
– Mi a babbal már régóta barátok vagyunk – fecsegett tovább a lencse.
– Ühüm – mondta unottan a sütőtök. Oda se figyelt.
– Még a Hamupipőkében találkoztunk – folytatta a lencse, inkább csak magának mesélve.
– Mit mondtál? A Hamupipőkében? – figyelt fel a sütőtök.
– Igen, eredetileg Hamupipőke babot válogatott volna, de tudod milyen a bab, nem bírta a hamut, és így én helyettesítettem.
– De hiszen abban a mesében én is benne voltam! – örült meg hirtelen a tök.
– Nahát! Akkor onnan voltál olyan ismerős!
– Én voltam a tökhintó!
– Persze, a tökhintó! – csapott a homlokára a lencse.
A nehézkesen induló séta vidám beszélgetésbe torkollott. Egymás szavába vágva mesélték élményeiket, és az is kiderült, hogy rengeteg közös ismerősük van. Hamar elrepült az idő, ezért a visszaúton is egymást választották, és attól fogva gyakran találkoztak és nevetgéltek együtt.
A mese Bakó Eszter zöldségmese című könyvében jelent meg Illusztrálta: Hajda Gáspár
