Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert a törülközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat.
Rendreutasítottalak, mert a cipődet sem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre.
Amikor pedig elindultál, és én a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál:
- “Isten veled, Apu!” – én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
- “Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál.
Máris lyukas volt a harisnyád.
Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban.
- “Mit akarsz?” – förmedtem rád.
Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegség sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn, az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes dermesztő félelem fogott el….
Folytatás a Namaste blogon!