Már több mint egy éve, hogy beköltöztünk a kis fészkünkbe, de még mindig akadnak befejezetlen sarkok, hiányzó bútorok, átalakítandó területek. Mivel viszonylag kis alapterületű lakásról van szó, a legfontosabb a praktikus tárolás megoldása, olyan ötletek kivitelezése, amivel a napi használaton kívüli tárgyakat el tudjuk rejteni, rendezett környezetet kialakítva magunk körül.
Nemrég épp ebből kiindulva kerítettünk sort a gyerekszoba újragondolására, egy olyan kuckó létrehozására, ahol szívesen játszik akár az iskolás évekig. Amikor nagy pocakkal, egy hónappal a szülés előtt, egy embert próbáló költözés után minden kis segítőnk elhagyta a lakást, emlékszem a dobozok néhol egészen a plafonig értek. Ez volt az a pillanat, amikor térültünk-fordultunk, de nem tudtuk eldönteni, hogy vajon hol kezdjük el a kipakolást, így inkább rendeltünk egy vacsit, és egy óriási alvás mellett döntöttünk – volna, ha függöny híján a reggeli első napsugarak nem kezdik égetni a retinánkat még csukott szemhéjon keresztül is. Mindenesetre arra emlékszem, hogy az első szoba, ami a káosz közepette elkészült, a babaszoba volt.
Korábban a kis kertre néző, földszinti vintage-stílusú albérletünkből magunkkal hozott bútorok sehogy sem passzoltak a babaszobába, sem méretben, sem színben, viszont az idő sürgetett, így a berendezéshez kezdetben ezeket használtuk – kipótolva persze a szükséges bababútorokkal. Miután Fityiszkét hazahoztuk a kórházból, a szoba hónapokig egy barátságosan berendezett kórteremre emlékeztetett, fürdetőkáddal, mérleggel, mindenféle babakencével, és a mindig kéznél lévő textilpelenkákkal. De ez rendben is volt így, hiszen egyéves koráig az idő nagy részét a nappaliban töltötte, velem, ami szintén kezdett egy komplett játszószobára hasonlítani, így eljött az ideje, hogy a rengeteg babajáték végre méltó helyére kerüljön.
Ehhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy az első szülinapjára a nagymamiktól és nagypapiktól egy gardróbot kapott ajándékba (oké, lehet, kicsit súgtunk), így eljött az ideje, hogy átgondoljuk a régi bútorok további sorsát. Mindkét robusztus elemnek sikerült új gazdát találnom, így azok árát vissza is forgattam néhány praktikus gyerekszobai kiegészítőbe, ami szinte észrevétlenül nyelt el két láda játékot. A fiúk egy hosszú napon keresztül szereltek, fúrtak, hogy a teljes mű elkészülhessen. Én pedig pakoltam (ez a legjobb része), és a kinti káosz közepette (mindent bedobáltunk a hálóba és a nappaliba) főztem nekik egy friss bazsalikomos bolognai pennét – mert hát táplálni kell a dolgozó szervezetet, de a sok munka végül meghozta gyümölcsét.
További képek és részletek a Wonder Woman blogról!
