Baba

Két felnőttet mentett meg a 11 hónapos baba

Orvosi csoda követte a tragédiát.

A kislány veséit egy harmincas éveiben járó osztrák, máját pedig egy húszas éveiben lévő német nő kapta. Az, hogy egy ennyire kis gyerek szerveit felnőttekbe ültetik át, idehaza mindenképpen hatalmas szenzációnak számít, de nemzetközi szinten is óriási eredmény: egy pici szervei ugyanis körülbelül feleakkorák, mint egy felnőtt emberéi – írja a Blikk.

A tragédiáról a szülők nem szerettek volna beszélni, de annyit lehet tudni, hogy a kislány hónapokkal ezelőtt zuhant az agyhalál állapotába egy otthoni baleset következtében. Úgy tudjuk, a kisgyerek gyakorlatilag megfulladt. Információink szerint édesapja rohant vele a háziorvoshoz, akinek a mentők telefonon próbáltak segíteni, hogy a pici életben maradjon, amíg be nem érnek vele a kórházba.

A babát azonban már nem tudták megmenteni, szerveinek működését már csak gépekkel lehetett fenntartani. A gyerek szüleinek ezután életük legnehezebb döntését kellett meghozniuk: arról kellett határozni, felajánlják-e a pici szerveit. Végül igent mondtak, és a gyulai kórházban fekvő babát lekapcsolták a gépekről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top