nlc.hu
Baba
Túlélte a baba, hogy 5 napig egy csatornában feküdt

Túlélte a baba, hogy 5 napig egy csatornában feküdt

Az újszülött fiúcskával így akart végezni anyja. Már ha az ilyet anyának lehet nevezni egyáltalán.

A 30 éves nő egy Sydney közelében lévő autópálya mentén, két és fél méter mély csatornába rejtette gyermekét, akinek sírására öt nappal később kerékpárosok figyeltek fel, nekik köszönhetően menekült meg. Állapota – a Westmead kórház közlése szerint – súlyos, de stabil. Testén nincs látható sérülés, de az éhezés és a szomjazás megviselte szervezetét.

A The Daily Telegraph című brit lap arról számolt be, hogy a csatornát kétmázsás betonfedél takarta, amelynek felemeléséhez és az alatta fekvő kisfiú kimentéséhez hat ember kellett. A rendőrség szerint az anya a csatorna szűk nyílásán tuszkolta át kórházi takaróba bugyolálva a csecsemőt, majd elmenekült.

Ha az ausztrál bíróság bűnösnek találja az anyát, akit a kórházi takaró nyomán később Saifale Naiként azonosítottak a hatóságok, akkor akár 25 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Helen Polley, az ellenzékben lévő ausztrál Munkáspárt egyik szenátora azt mondta, az eset elkerülhető lett volna, ha az ausztrál kórházakban, rendőrségeken, tűzoltóságokon olyan kisajtók lennének, amelyeken keresztül biztonságosan és névtelenül be lehet adni nem kívánt csecsemőket. Polley arra szólított fel, hogy helyezzék hatályon kívül a kisgyermekek elhagyását bűncselekménnyé nyilvánító szabályozást, amely szerinte a probléma eltitkolásához és így nagyobb tragédiákhoz vezet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top