Ez volt Pircsi első karácsonya, mindenki őt akarta látni, vele akart játszani. Családról családra jártunk, vagy éppen hozzánk jöttek, de mindig történt valami. Egyedüli gyerek lévén, a családban a napok tényleg Pircsiről szóltak, valaki mindig foglalkozott vele. A háromnapos karácsonyi busójárás után már tisztán látszott, hogy meglesz ennek a böjtje. Pircsi ugyanis rafinált kislány, és pontosan tudja, hogy mit kell ahhoz csinálnia, hogy kézben hurcibálják. A nap nagy részében szerencsére jobban izgatja, hogy a hűtőmágneseket pakolja, de azért délutánfelé úgy érzi, jobb lesz neki kézben. Egy normális hétköznapon ilyenkor betesszük a hintába, vagy mondókázunk vele, nem vagyunk a targoncázás hívei. A rokonság egy része viszont örömmel futott bele Pircsi csapdájába, és ezzel a lendülettel mi is. Az aprónép rájött, hogyha oldalra biccenti a fejét, és felnyújtott kézzel ágaskodik, mint egy szurikáta, akkor bárkinél eléri, hogy felvegyék. Három nap aktív hurcibálás után pedig ott tartottunk, hogy mászni sem igazán volt kedve. Két napba telt, ameddig rájött, hogy a szülei még mindig a régiek, és az itthoni szabályok sem változtak meg. Ekkor még azt gondoltuk, hogy ennyivel megúsztuk.
Újra kettesben
Hétfő reggel a férjem újra visszaszállt a mókuskerékbe, mi pedig Pircsivel itthon maradtunk, kettesben. Eddig ezzel sosem volt baj, jutott időnk összeszokni közel egy év alatt, az elmúlt két hétben viszont annyira megszokta, hogy valaki mindig vele van, hogy egyetlen pillanatra sem lehet magára hagyni. A magára hagyás alatt egyébként azt értem, hogy elmentem volna vécére, zárt ajtó mögött. Pircsi letáborozott az ajtó előtt, és üvöltött, ahogy csak bírt. Már bőven túl vagyunk a nap felén, de valahogy semmi se jó, nyafog egész nap. Ha pedig nem hatalmas hangerővel elégedetlenkedik, akkor a térdembe kapaszkodva áll. Ha pedig elindulok, megfogja a bokámat, és nem enged. Így vagyunk mi most, na jó, ebben a percben őfelsége alszik, de félek, hogy el kell még telnie néhány napnak, hogy ismét mindketten ugyanazt az adót hallgassuk. Most már csak az a kérdés, hogy nálatok hogy telnek a napok az ünnepek után?
