A boldog anya, boldog gyerek elmélet elkötelezett híve vagyok, ezért úgy vagyok vele, hogy ami engem szórakoztat, attól Pircsi is vidám lesz. Na persze nem kell durva dolgokra gondolni, de szívesen adok a lányomra Minnie egér- vagy rénszarvasfüleket, sőt végre sikerült vennem neki egy hatalmas tüllszoknyát is. Semmi kivetnivalót nem látok benne, ha számomra vicces/cuki holmikat adok rá, sőt mivel Pircsi a “mindenkit utánzok” korszakát éli, ezért ha mi nevetünk, akkor az orrát felhúzva ő is nevet. Elképesztően cuki.
Az egyik ilyen beöltözésről készült képet a legnépszerűbb közösségi oldalon is megosztottam és egy barátnőm felvetette a kérdést, hogy vajon mennyire fog berágni Pircsi, ha egy ilyen képpel találkozik a kamaszkora legsötétebb napján. Hát fogalmam sincs. Aztán egy másik barátnőm átküldött egy képet, amiben egy apuka olyan pihenőszéket csinált a gyerekének, mintha az egy cápa szájában feküdne, és ezt már én is gázosnak éreztem.
De vajon hol a határ, és mit csinálhatunk a gyerekünkkel büntetlenül?
Mert azért valljuk be, a különböző vicces feliratú pólókat és egyéb tök felesleges kacatokat mind a saját szórakoztatásunkra vesszük. Engem mondjuk ezektől bodyktól teljesen kiráz a hideg, szerintem igazi tuskó poén a gyerek hasán üzengetni a világnak, de ez teljesen szubjektív dolog, másnak attól még bejöhet. Viszont vannak olyan poénok, amelyek egyáltalán nem viccesek.
Ne hergeld a gyereket!
Főbenjáró bűnnek tartom, ha valaki hergeli a kicsiket, a felnőttek iszonyú jókat tudnak nevetni azon, ha valaki azzal szórakozik, hogy olyan magasra teszi a gyerek áhított játékát, hogy véletlenül sem tudja elérni. Vagy úgy csinál, mintha megenné a kicsi kedvenc fogásának utolsó falatját. Nálunk a családban ezt az egyik idegesítő rokon után “vilibácsizásnak” hívják (bocs, Vili bácsi, hogy most tudod meg, de szerintem az összes poénod tök idegesítő), és nincs olyan alkalom, hogy ne kelnék a gyerekek védelmére egy-egy ilyen esetben.
Egyrészt a cukkolást nem tartom játéknak, másrészt a gyerekek az ehhez hasonló helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni, egyszerűen nem elég érett az agyuk ahhoz, hogy megfelelően lereagálják a szituációt. Arról nem is beszélve, hogy túl magasra vagy túl messzire tenni egy játékot, hogy az adott gyereknek esélye se legyen arra, hogy megszerezze, olyan, mintha egy mozgássérült szeme láttára szednénk fel a vidámpark előtti rámpát. Azon bezzeg mindenki felháborodna, akkor a gyerekekkel miért lehet szórakozni?
Nem ő választotta sem a nevét, sem a lábujját
Névvel viccelni legalább akkor szemétség, mint vicces nevet adni. A Lepis családba érkező fiúgyermeket Illésnek hívni nem vicces, még akkor sem, ha az apuka szerint majd később jól lehet vele csajozni. Azt ugyanis a névadásnál sokan elfelejtik, hogy ameddig a gyerek felnő és meg tudja magát védeni, lesz 14-15-16 kemény éve, ami nem mindegy, hogyan telik. Na persze az is megéri a pénzét, aki a furcsa nevű gyerekeket cikizi. De a név mellett a testi adottságokkal való viccelődést is főbenjáró bűnnek tartom, még akkor is, ha egyébként olyan ártalmatlan dologról van szó, mint a nagylábujj vagy a görbe orr.
Nekem például nagyon vékony lábaim voltak 18 éves koromig, persze utána is vékonyak maradtak, de addigra például a fiúk rájöttek, hogy az nem a ciki, hanem a menő kategória. Addig viszont a sok szekálásnak köszönhetően nem igazán mertem szoknyát hordani, ha hordtam is, akkor három harisnyát húztam, hogy a lábam vastagabbnak látszódjon. Mostanra persze kihevertem, de van olyan, aki nem ilyen szerencsés.
És sajnos még 2015-ben is létjogosultsága van egy ilyen cikknek, ugyanis a gyerekek még mindig a felnőttek legnagyobb céltáblái, ha ingyenviccre van szükség, a kicsik pedig 6-7 évesen nem igazán tudják megvédeni magukat, csak elvonulnak sírni, amiért pedig megkapják, hogy egy ennyi idős nagyfiú/nagylány már nem sír.
