Mindig lájkolod a szomszéd gyerekét?

A közösségi oldalak szempontjából három típusú anyukát tudunk megkülönböztetni egymástól. Az első csoportba tartozó nők szinte semmit nem osztanak meg az életükről, ők leginkább kukkolásra használják a hírfolyamot. A terhességükről biztosan nem, a babájukról pedig maximum egy képet töltenek fel, leginkább az ismerősök unszolására. Aztán ott van a második csoport, amelynek a tagjai már a terhesség előtt is meglehetősen aktívak voltak, és teljesen befogadható mennyiségben posztolnak a hasukról, a készülő babaszobáról, később pedig a gyerekükről. Ők egyébként azok, akik nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a szülés után három perccel kirakják a magzatmázzal bevont babájuk képét, de legkésőbb egy héten belül bemutatják a nagyvilágnak az új jövevényt. A csemete első éveiben aztán bizonyos időközönként megpróbálnak olyan képeket megosztani, amelyek vagy hipercukik, vagy nagyon viccesek. Újságírózsargonnal élve jól optimalizálják az anyag tartalmát és megjelenési formáját is, jutalmuk pedig legalább 100 like.

Aztán ott vannak a buzgó anyuk, akik nem kímélnek senkit. Az első pozitív teszttől kezdve heti rendszerességgel követhetjük nyomon, hogy a kis pocaklakó éppen mit csinál, anyuka mit eszik, és persze Apa is megérdemel egy-két kényeztető posztot. Az ég irgalmazzon annak a közeli barátnőnek, aki nem lájkol mindent. A szülés napjáról sem marad le senki, mert kép készül a szülőszoba előtt az anyukáról, akkor még persze mosolyog, fogalma sincs szegény párának, hogy öt óra múlva levegőt venni is alig lesz ereje, nemhogy mosolyogni. Aztán persze Apa is kap egy helyes képet a műtősszettjéről, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a magzatmázas baba sem várat sokat magára. Pedig azért ez elég intim dolog, nálunk is készült kép a lányunkról a szülés utáni percben, de sosem osztanám meg egyetlen közösségi oldalon sem. Egyszerűen az a helyzet, hogy ami nekem az élet csodája, az másnak simán lehet, hogy gusztustalan. Mert azért lássuk be, egy véres, mázas csecsemő csak a szüleinek igazán szép, akkor pedig miért toljuk mások arcába ezt az egészet?

Nemrégiben a szerkesztőségben vita alakult ki arról, hogy megjelentessünk-e egy újszülöttekről készült sorozatot. Egyikőnk úgy vélte, hogy a képek elképesztően szépen vannak fényelve, mások viszont ódzkodtak a képektől, szerintem teljesen jogosan. Ugyanis az újszülöttekről készült képek mindig nagyon intimek, és nem lehet csak fotótechnikai szempontok szerint elemezni őket. Ott van mögöttük többórányi szenvedés, 9 hónap furcsa tudatállapot, többévnyi várakozás, és még néhány olyan naturális tény is, amit teljesen felesleges a facebookos barátok arcába tolni. Ja és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy belátjuk: a gyerekünk bármennyire cukin alszik, csak minket dob fel minden egyes nap, a barátaink nagy részének viszont a hetedik ilyen kép mérhetetlenül unalmas lesz.