Baba

Megható! Húga tanítja a beteg kisfiút

Csodálatos, amit ez a kislány a bátyjáért tesz, aki önhibáján kívül nem járhat iskolába.

A most 13 éves Ma Yuedongnál 7 éves korában izomsorvadást diagnosztizáltak. Betegsége miatt ott kellett hagynia az iskolát, a szüleinek pedig nem volt lehetőségük arra, hogy máshol taníttassák.

A fiú azonban soha nem adta fel, hogy egyszer tökéletesen megtanul majd írni és olvasni. Erre pedig meg is van az esélye, ugyanis szerencsére van egy 11 éves, egészséges húga, Jingling, aki iskolába jár, majd miután onnan hazaér, a bátyját tanítja.

Húga tanítja a fogyatékossággal élő kisfiút

“Most, hogy könyveket tudok olvasni, egy egészen új világ tárult fel számomra. Remélem, egy nap elég jó leszek diákként ahhoz, hogy újrakezdhessem az iskolai tanulmányaimat – mondta Yuedong.

A gyerekek szülei mezőgazdasági munkások, akik sosem jártak iskolába, teljesen írástudatlanok, ráadásul mindkettejüknek szembetegsége van. Majd’ megszakadt a szívük, amikor nem tudtak segíteni a fiuknak abban, hogy iskolába járhasson. Nagyon büszkék azonban a lányukra, aki csodálatos dolgot tesz a testvéréért azzal, hogy tanítja.

Mindkét gyerek előtt le a kalappal. Vigyék nagyon sokra az életben! Megérdemlik.

Forrás: mirror.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top