Baba

Bébireceptek kezdőknek – mixelj a picinek!

Az anyatej után az első "idegen" falatok megkóstolása fontos esemény a baba és a kismama életében is. Az édesanyákat viszont általában egy sor kérdés is aggasztja ilyenkor: mikor kéne elkezdeni a hozzátáplálást, mennyit és egyáltalán mit adjon a babának? A válaszok egyáltalán nem bonyolultak, és ha van egy két megbízható receptünk, a babák étrendjének átalakítása nem is lesz olyan nehéz.
MILUMIL alsó szponzi – 8. hét -2

Természetes, hogy az anyatej után a baba nem fog azonnal lelkesedni a szilárd táplálékért, de egy kis kitartással hamar hosszá szoktathatjuk az új ízekhez. Ahogy idősödik a gyermek, úgy színesíthetjük az étlapját. Az első próbálkozásokat 6 hónapos korban érdemes megtenni, a legtöbb baba ilyenkor már készen áll az újdonságokra, igaz az első etetésekkor jellemzően még kitolja a nyelvével az új falatokat. Ne adjuk fel, és folytassuk az etetést – lassanként egyre többet és többet lesz hajlandó elfogadni. Ne törjünk le akkor sem, ha fél évesen még mereven elutasít minden más ételt az anyatejen kívül, hiszen abból sem származik semmi kára a gyereknek, ha akár egy éves koráig is kizárólag csak ezen a táplálékon él. Az anyatej ugyanis mindent tartalmaz, ami a fejlődéshez szükséges, és nem fog éhezni az így táplált baba.

A hozzátáplálás üzemezése

A hozzátáplálásban felhasználható alapanyagok köre fél éves kortól fokozatosan bővül. Az első és legfontosabb szempont, hogy mindig tiszta, vegyszermentes, lehetőleg a szezonnak megfelelő zöldségeket és gyümölcsöket használjunk fel, és a többi alapanyagból is a legtisztábbat, legegészségesebbet, legjobb minőségűt keressük. Az alapanyagok köre az idő előrehaladtával a következőképpen gyarapodik:

A hozzátáplálás kezdetén adható ételek (normál esetben 6 hónaposan) :
Alma, burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, kamilla tea, almalé, babavíz.

1 hónap elteltével
Őszibarack, meggy, gesztenye, körte saláta, brokkoli, fehérrépa, pasztinák, tök, cukkini, csillagtök, uborka (sütve v. megfőzve), baracklé, meggylé, körtelé, csipkebogyó tea, gyümölcsteák, petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor. Főzelékekhez egy kávéskanál olaj is adható.

2 hónap elteltével
Kék szilva, ringló, sárgabarack, (bio) banán, mangó
sóska, spenót, csicsóka, borsó (héj nélkül), kukorica (héj nélkül), zeller, karalábé, sárgaborsó, vörös lencse, csirke, pulyka, kölesgolyó, puffasztott kukorica, rizspehely, puffasztott rizs, sárgabaracklé, fokhagyma sütve vagy főzve, metélőhagyma.

3 hónap elteltével
Sárgadinnye, magozott szőlő, spárga, brokkoli, karfiol, sertéshús, marhahús, csirkemáj (hetente egyszer) sajt, sovány túró, bazsalikom, kapor, kakukkfű, vörös- és lilahagyma (sütve vagy főzve).

4 hónap elteltével
Ananász, cseresznye padlizsán, káposzta, kelkáposzta, rebarbara, mángold, lencse, bab, zöldbab, élőflórás joghurt, kefir, főtt tojás sárgája (hetente egyszer), kifli, kenyérhéj, zab- és árpapehely, búzadara, puffasztott buláta, tojásmentes tészták. A főzelékek, levesek sűrítésére a rántás használható.

6 hónap elteltével
Paradicsom, áfonya, narancs, citrom, grapefruit, nyers uborka és paprika (esetleg reszelve), vöröshagyma, fokhagyma (nyersen), csicseriborsó, halfélék, tojás fehérje, tej, vaj, tejszín, tejföl (ha nincs allergiás a családban), tojásos tésztafélék, teljes kiőrlésű gabonák, köles, hajdina , borsmenta, citromfű tea, gyógynövényből készült teák, méz, olajos magvak (tökmag, napraforgó mag, mogyoró, mandula).

12 hónap elteltével
Ribizli, feketeribizli, szamóca, földieper, szeder, málna, egres, som, kecsketej, kecskesajt, juhtúró, juhsajt.

MILUMIL alsó szponzi – 8. hét -2

Receptek induláshoz

Almapüré

1 közepes burgonyát hámozzunk meg, vágjuk apróra, kevés vízben pároljuk puhára. Hámozzunk meg egy nagyobb, édesebb almát, távolítsuk el a magházat, vágjuk apróra, és a burgonyához adva még öt percig főzzük. A megfőtt almát, burgonyát turmixoljuk össze. Ha túlságosan sűrű lenne, akkor néhány kanálnyi főzőlé is adható a péphez. A megfelelő állagot akkor érjük el, ha a bébiételbe szúrt kanál éppen eldől a tányérban.

Céklafőzelék

1 céklát mossuk meg alaposan, majd hámozzuk meg, és vágjuk apró kockára. Egy szem burgonyát ugyanígy aprítsunk tisztítás és hámozás után, majd az egészet egy tálban, fedő alatt, kevés főzővízzel megfőzzük. Nem kell tartanunk attól, hogy valamelyik kemény marad, mint az alma-krumpli páros esetében. A megfőtt zöldségeket összeturmixoljuk, a főzővízzel hígítjuk ha szükséges.

Őszibarack-alma turmix

Négy héttel a hozzátáplálás megkezdése után már az őszibarackkal is próbálkozhatunk. Egy szem almát és egy szem őszibarackot megtisztítunk a szokásos módon. Héját, magot, magházat eltávolítjuk, apróra vágjuk és pépesítjük. A babák jobban szeretik, ha botmixerrel dolgozunk. A tálas mixer valahogy szilánkosabbra darabolja az almát, amit ezáltal nehezebben tud lenyelni a szilárd ételhez nem szokott baba.

Alma-krumpli sütőtök főzelék

Egy közepes burgonyát, egy édes almát és egy szelet sütőtököt megtisztítva felkockázunk. Figyelünk arra, hogy milyen sorrendben tesszük a főzővízbe a kockákat. Az alma savtartalma ugyanis főzés közben megkeményíti a burgonyát, a sütőtök pedig hamarabb megfő, mint a krumpli. Szóval, először a burgonya kockákat tesszük a vízbe, ezt követik 5 perc főzés után a sütőtök kocák, majd végül, ismét 5 perc elteltével hozzáadjuk az almát. Még adunk neki 5 percet, és már pépesíthetjük is. természetesen ezt is hígíthatjuk kedvünkre a főzőlével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top