Baba

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

Amikor a lányom hat hónapos korában felállt, olyan büszke voltam erre az óriási teljesítményére, hogy azonnal rohantam a cipőboltba, és megvettem élete első kis cipőjét. Piros, masnis, gyönyörű lakkcipő volt, 16-os méretben és persze méregdrágán. Alig egy hónap múlva, amikor kinőtte, már sokkal többet tudtam arról, hogy milyen a jó gyerekcipő. Azt megtalálni ugyanis egyáltalán nem könnyű feladat. Íme a tíz leggyakoribb kérdés, ami felmerülhet az anyukákban – és a a legjobb tanácsok, amiket csak adni tudok.

1. Mikor kell megvenni az első pár cipőt?

Szögezzük le, ehhez nem kell tudni járni. Rég elmúltak azok az idők, amikor a babák hófehér rugdalózóban töltötték a napjaikat. Ma már rengeteg nagyon bájos és kifejezetten “felnőttes” ruhát lehet kapni, amik kényelmesek, szépek – és bizony az összehatáshoz cipő is dukál. Egy négy hónapos komoly farmeres kisfiú nem lehet zokniban. Szóval a “kocsicipő”, ahogy nevezik igenis fontos divatkiegészítő. De nem több, ezt fontos leszögezni.

Ennek ellenére van pár szabály, amit be kell tartani amikor megveszed: legyen nagyon puha és nagyon bő. A kisbabák puha lábacskájában ugyanis még minden formálódik, a csontok is, és egy túl szűk cipő deformálhatja őket. Sok anyuka vesz úgynevezett “mászócipőt” is a gyereknek, ha az már lelkesen kúszik, de hidegnek tartja a padlót a mezítlábazáshoz. Ezek a nagyon könnyű, rugalmas talpú cipők az első lépésekhez is jók. Az első igazi komolyabb cipőt a szakértők szerint akkor kell megvenni, ha a baba már biztonságosan jár, tehát 6-8 héttel az első lépések megtétele után.

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

2. Honnan tudhatom, milyen méretű cipőt kell vennem?

Trükkös feladat. A kisgyerekek többsége ugyanis utál cipőt próbálgatni, ráadásul, mivel a lábaikban még nincs kifejlődve minden idegvégződés, gyakran nem érzik, ha a cipő egy kicsit nyomja a lábukat. Ehhez meg még akaratosak is. Simán ragaszkodnak a boltban a piroshoz akkor is, ha az két számmal nagyobb vagy kisebb. Biztosra akkor tudsz menni, ha otthon lerajzolod a lábát és olyan cipőboltban vásárolsz, ahol van cipőméret táblázat, amire rárakva a baba lábméretét meg tudod nézni, melyik a számára ideális nagyságú lábbeli.

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

3. Mekkora a jó cipő?

Amikor először voltam a gyerekkel egy nagyon puccos cipőboltban, ahol egy profi, kiképzett szakértő adta oda nekünk a megfelelő méretű cipőt, a gépi mérés után döbbenten láttam, hogy az mennyivel nagyobb, mint a gyerek lába. Majdnem egy teljes hüvelykujjnyit be lehetett nyomni a gyerek nagylábujja és a cipő eleje között. Elmagyarázta, hogy a gyerekek lába teljesen másként mozog, mint a felnőtteké. Ők minden egyes lépésnél begörbítik a nagylábujjukat is, mert kapaszkodnak vele. Ezért kell viszonylag nagy hely a lábujjuk előtt, ellentétben a felnőtt cipőkkel, ahol nincs szükség ilyen biztonsági térre. 

4. Honnan tudhatom, hogy már kinőtte?

A gyerekek zokszó nélkül hordják a kinőtt cipőiket egészen addig, míg már fel sem tudják venni. Egyrészt mert még puha és rugalmas a lábuk, másrészt az érzőidegeik nem elég fejlettek, sokszor pedig, különösen kicsi korban a szókincsük sincsen meg hozzá, hogy kifejezzék, mi nem jó nekik. Persze érdemes folyamatosan nézni, jó-e még, benyomni az elejét. De azért ha a gyerek gyakran leveszi, nagyon tiltakozik az ellen, hogy felvegye, vagy miután leveszi, piros csíkos duzzanatot látunk a lábán, esetleg hirtelen csámpázni kezd, megváltozik a járása, fáradékonyabb, többször kéri, hogy felvegyük, akkor mindenképp gyanakodjunk arra, hogy kicsi a cipője.

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

5. Hány cipője legyen egy gyereknek?

Ideális esetben két cipőre van szükség, mert a gyerekek lába kétszer olyan erősen izzad, mint a felnőtteké, tehát az a jó, ha kétnaponta hordják csak ugyanazt a csukát, így a másiknak van ideje kiszáradni. A nyirkos cipő ugyanis növeli a lábgomba és a szemölcs kialakulásának veszélyét. Emellett jó ha van egy gumicsizmája és egy papucsa is a gyereknek. De fontos tudatosítani, hogy ezek nem mindennapos használatra valók, és nem lehet ezekben járni egész nap, akkor sem, ha szeretné. (Azért a szakértők azt mondják, ha pár hétig foggal-körömmel ragaszkodik ehhez a gyerek, az nem fog visszavonhatatlan kárt okozni a lábában.)

6. Tépőzáras vagy fűzős cipőt vegyek?

Ez nem könnyű döntés. A fűzős cipőt hosszabb ideig tart felvenni, ami egy hisztis kétéves esetében nagyon is fontos szempont. Viszont ha erre dupla csomót körünk, akkor nem fogja tudni levenni. Ellentétben a tépőzárassal, amit ha megtanulnak levenni a gyerekek, előszeretettel dobálják ki a babakocsiból. Fél pár cipőt elveszteni fájó dolog lehet, különösen a zsebünknek. 

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

7. Milyen gyakran kell új cipőt venni?

A gyerekek lába négyéves korukig évente két cipőméretet nő. Persze nem folyamatosan. Előfordulhat, hogy egy cipő fél évig is jó, a következőt viszont már három hónap után le kell cserélni. A szakértők szerint 2-3 havonta érdemes megnézni, nincs-e szükség nagyobbra. Ami fontos viszont: ha nagyobb cipő kell, vegyünk nagyobb zoknikat is. A kicsi ugyanis kényelmetlen, lecsúszik és bevághat a bőrbe. 

8. Vehetek egy számmal nagyobbat?

Elismerem, amikor a gyerekcipőárak az égben járnak, nagy a kísértés, hogy az ember egy kicsit nagyobbat vegyen, csak hogy egy picit spórolhasson. Ráadásul anyáink idejében ez teljesen bevett szokás volt. Valójában azonban ez elég kényelmetlen és balesetveszélyes döntés. A túl bő cipő nem ad megfelelő tartást a gyerek lábának, könnyen lecsúszik, és elesni is gyakrabban fog benne. Szóval nem éri meg.

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

9. Eltehetem a kistesónak?

Meg is szakadna az ember szíve, ha pár hétnyi hordás után ki kellene dobnia azt a cipőt, amin egy karcolás sincsen, különösen, ha sok-sok ezer forintért vette, és tudja, hogy 1-2 év múlva nagyon is jól jön majd a cseperedő kisebbik gyereknek. Nem ismerek olyan családot, ahol ne tennék a jobb állapotú lábbeliket egy dobozban a szekrény mélyére, “jó lesz az még” felkiáltással. És valóban – soha nincs annyi pénze az embernek, hogy jó szívvel vegyen 2-3 pár újat minden egyes szezonban.

A szakemberek azonban azt mondják, hogy ez lehet, hogy spórolós megoldás, de nem túl egészséges. A gyerekcipők belseje ugyanis alig pár hét után hozzáalakul az ember lábához. Tehát egy látszólag vadiúj cipő is ki van már taposva. A következő gyerek így egy olyan cipőt kap, amit nem formálhat a kedvére, és az fogja az ő lábát formálni, ami nem igazán szerencsés. Egy jó cipőtalppal azonban szerintem menthető a régi cipő, persze csak akkor, ha amúgy tényleg jó állapotban van.

10 fontos kérdés az első cipővásárlás előtt

10. Mi a legjobb a láb egészségének?

Erre könnyű felelni: a mezítláb járás. A természeti népeknél, ahol nincs cipő, nincsenek lábbetegségek sem. Se bütyök, se gomba, se lúdtalp. Tehát ha ideális körülményeket akarsz teremteni a gyereknek, hagyd cipő nélkül szaladgálni. A zokni nem egyenértékű ezzel, mert sokkal könnyebb benne elcsúszni, hiszen nem tapad és nem tud benne kapaszkodni a gyerek lába. (Persze a rücskös talpú azért jó megoldás a hidegben.)

Ha pedig kifejezetten kényeztetni akarod a gyerek lábát, vedd le a cipőjét a homokozóban. Az ugyanis masszírozza a lábon lévő idegvégződéseket, ráadásul az egyenetlen talajon egyensúlyozás az agyat is dolgoztatja. Ha viszont jó cipőt akarsz venni, akkor a kulcsszó a rugalmas talp, a jól tartó sarok és a szellőző anyag. De csak akkor és csak addig, ameddig muszáj. Otthon inkább ne hordjátok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top