A mellgyulladás – vagy más néven mastitis – körülbelül az egyharmadát érinti a szoptató nőknek, akik közül sokan emiatt hagyják abba idő előtt a szoptatást. Pedig elkerülhető lehetne ez, hiszen a mellgyulladás az esetek többségében házilag is jól kezelhető.
A mellgyulladáshoz vezető “úton” első jel, hogy túlságosan telített a mell (tejpangás) és az emlők feszesek, kissé fájdalmasak a szülés után hirtelen termelődött nagyobb mennyiségű tejtől. Nagyon egyszerűen orvosolható ez a jelenség: ha szoptatjuk a kisbabánkat, szinte mindig elmúlik a feszesség. A tejpangás elkerülése érdekében tehát a tejnek rendszeresen távozni kell a mellekből.
Ha a tejpangás nem szűnik, elzáródhat a tejcsatorna, majd ezt követően kialakulhat a mellgyulladás is. Az eltömődött tejcsatornát a mellben egy nyomásra fájdalmas csomó jelzi, és jelentkezhet mellette enyhébb hőemelkedés is. Ekkor még gyakori és helyes szoptatással hamar feloldható a tejcsatorna elzáródása, de ha a jelenség tovább fokozódik, és már nem csak fájdalmas csomót észlelünk a mellben, hanem emellett láz és influenzaszerű tünetek (levertség, fáradtság, végtagfájdalom, sőt időnként szédülés és hányás is) jelentkeznek, akkor már mellgyulladásról van nagy valószínűséggel szó, ami akkor alakulhat ki, ha a mellbimbó kisebb-nagyobb sérülésein keresztül baktériumok jutnak a mellbe. Ha továbbra is elhanyagolja a kismama a gyulladást, ami rendszerint csak az egyik mellben jelentkezik egyszerre, akkor akár tályog is kialakulhat, amit már orvosnak kell eltávolítani. De még ebben az esetben sem kell feltétlenül lemondani végleg a szoptatásról. Persze sokkal jobb, ha idáig nem jut el a kismama, és már az első tejpangásos tüneteknél igyekszik magát kikúrálni a következő házi módszerekkel.
1. Szoptass gyakran
A pangó tej ellen a legjobb megoldás, ha a mellekből a baba gyakran és teljesen kiüríti a tejet. Szoptass ezért minél többször: a tejbelövellés után érdemes minimum 2-3 óránként mellre venni a kicsit! Gyulladt mellből is szophat a baba, sőt éppen hogy ajánlott, hogy ezen a természetes módon távozzon a mellből a tej. Előfordulhat, hogy a baba elutasítja a gyulladt mellet, ilyenkor fejéssel távolítsuk el a tejet. Megelőzheti egyébként a tejcsatorna dugulását és megkönnyíthetjük a baba dolgát azzal, ha szoptatás előtt egy kis tejet magunk fejünk ki.
2. Masszírozás
Jó tesz a mellnek egy kis masszírozás a szoptatás előtt. A fő, hogy finom, gyengéd mozdulatokkal csináljuk, és ha fájdalmat vagy kellemetlenséget érzünk, ne erőltessük tovább a masszázst.
3. Melegítsd a melled
Masszírozás után – vagy ha a tapintásra érzékenyen reagál a melle, akkor masszírozás helyett – áztasd a melleket 10 percig meleg vízben akár zuhany alatt, akár borogatással. Már a melegítés során előfordulhat, hogy távozik néhány csepp tej, amitől a feszítő érzés is enyhül.
4. Pihenj
A mellgyulladás gyógyulását nem segíti elő, ha ebben az időszakban akarsz szorgos háziasszony lenni. Hagyd a takarítást és egyéb teendőket másra, te egyedül arra figyelj, hogy lazíts, pihenj, maradj nyugodt, és tölts minél több időt együtt a picivel.
5. Szoptatás helyes technikával, változatosan
A tejpangást és az abból eredő mellgyulladást gyakori szoptatással lehet legjobban gyógyítani. Azonban nem mindegy, milyen technikával szoptatunk. Először is – bármilyen kellemetlen vagy fájdalmas is ez – a szoptatást a gyulladásban lévő mellen kezdd. Ügyelj arra, hogy a baba minél nagyobb területre “rácuppanjon” a mellbimbó udvarán, és ne csak a bimbó hegyéből szopogassa a tejet. Az a legjobb, ha nemcsak a bimbó, de szinte a teljes bimbóudvar is eltűnik a szájában, miközben ajkai kifelé fordulnak. Próbálkozz váltott szoptatási helyzetekkel, mert ezekben a kicsi a mell más-más részéből szívhatja ki a tejet. Szoptathatsz négykézláb állva, fekve, hónaljtartásban, a kicsit a hasadra fektetve.
6. Lazíts a ruházaton
Kerüld a melleket szorosan kalodába záró ruhákat és melltartókat. A feszes pólók sem ajánlottak. Alváskor próbálj olyan testhelyzetet felvenni, ami a legjobban tehermentesíti a melleket. Jó tesz a gyulladt mellek pihentetésének, regenerálódásának, ha éjszakára zúzott káposztalevélből készítesz rá pakolást.