Amikor egy párkapcsolat a szakítás szélére sodródik, mi, nők, hajlamosak vagyunk kívül megbeszélni a sérelmeinket. Már nem a férjnek mondjuk, mi a bajunk. Már letettünk róla, hogy megértse, miért vagyunk boldogtalanok. Már elegünk van a sok veszekedésből és abból, hogy hiába tépjük a szánkat.
Lehet, hogy megcsalt. Lehet, hogy nem jár haza, mert munkamániás. Lehet, hogy már semmi sincs köztünk.
Elmondjuk a barátnőnknek, anyukánknak, testvérünknek, mindenkinek, akiben bízunk, hogy nekünk most rossz, hogy vergődünk, hogy nem tudjuk, mihez kezdjünk. Tanácsot várunk, azt, hogy valaki mondja meg nekünk, hogy mi a helyes. Most mit tegyünk, hogyan tegyük, mivel teszünk jót a gyerekeinknek és saját magunknak.
A környezetünk pedig készségesen ontja a tanácsot magából. Válj el. Többet érdemelsz. Nehogy már elásd magad egy ilyen férfi mellett. Szex nélkül mit ér az élet. A gyerekeknek is jobb lesz, ha elváltok, mert állandó feszültségben élni rosszabb. És ez mind igaz. Nagy általánosságban igaz. Sok pszichológus, sok könyv, sok cikk foglalkozott már ezzel, és mind ezt írják. Akkor tehát ezt kell tenni, igaz? Ha mindenki azt mondja, hogy a válás a megoldás ebben a helyzetben, akkor el kell válni és megadni az esélyt magunknak a boldogságra.
Mert együtt szemmel láthatóan nem megy.
Szerintem nem így van. Mármint nem azt mondom, hogy nem kell elválni. Csak azt mondom, hogy ki kell zárni a külvilágot. A barátnőd, az anyukád, a pszichológus, az okos önsegítő könyv nem lát bele a mindennapjaidba. Nem tudják, valójában mi történik köztetek. Fogalmuk sincs róla, hogy miért alakult így, ahogy. Hogy ki mit csinált, nem csinált, mit tud megbocsátani és mit nem. Nem látják, hogy reggel készít neked kávét. Vagy hogy a gyerekekkel hogy bánik egy átlagos hétköznapon. Dunsztjuk sincs róla, hogy neked jólesik vagy sem, ha hozzád ér. Ha nem esik jól, akkor miért. Ha csak odabújni jó, akkor miért.
Nem ismerik a miérteket. Talán fel is teszik neked a kérdést, hogy miért vagy vele még mindig, ha ennyire rossz. Mert azt meséled el, ami rossz. A környezeted a te szűrődön keresztül látja a férjedet és a kapcsolatotokat. Ami jó, azt ritkán újságoljuk el, ami sérelem, azt annál gyakrabban. Mert azzal nem hívom fel a barátnőmet, hogy képzeld, ma is milyen aranyos volt, megmasszírozta a lábamat. De azzal már felhívom, hogy képzeld, milyen mocsok egy ember, nem jött haza, csak éjfélkor tök részegen.
Nem azt mondom, hogy nincs igazad, hogy válni akarsz. Nem buzdítalak arra, hogy bocsásd meg, amit nem lehet megbocsátani.
Még csak nem is azt mondom, hogy a gyerekeknek mennyire jó veszekedésben élni, mert valószínűleg rettegnek, amikor ti összecsaptok a fejük fölött. Inkább csak tapasztalatból annyit mondanék, hogy nézz mélyen magadba, és halld meg a belső hangodat. Ez nem valami spirituális nagy tanítás, hanem a józan ész. Vannak egyértelmű helyzetek, amikor lépni kell, ha megütött, ha bántja a gyerekeket, akkor nincs pardon.
De ha nem ilyen nyilvánvaló okai vannak annak, hogy válni akarsz, hanem inkább csak állandó kényelmetlen érzés, unalom, szürkeség van csak már a kapcsolatotokban, akkor mélyülj el magadban, mielőtt beadnád a válópert. Vedd sorra azokat a pontokat – ha kell, írj egy pró–kontra listát – teljesen tiszta, indulattól mentes fejjel, hogy miért lenne érdemes megjavítani és miért nem. Mi az, ami még szerethető számodra benne, és mi nem. Mi az, amit nem tudsz elviselni, és mi az, amiért rajongsz érte. Gondolj vissza, miért szerettél bele annak idején, és próbáld átgondolni azt is, hogy hol volt az a pont, amikor már azt érezted, nem bírod tovább.
Mikor szerettél ki belőle? Szeretted valaha? Nézd végig a történeteteket, mint egy filmet magadban, hogy hol romlott el köztetek minden.
Hogy te mit tettél és mit nem tettél meg. Mikor veszített el téged? Miért gondoltad a kapcsolat elején, hogy ő a nagy Ő? Mélyedj el magadban, hogy neked mire van szükséged egy párkapcsolatban, neked hogyan jó, ha szeretnek. Ha ez megvan, akkor már meg tudod azt is nézni, hogy ő alkalmas-e erre vagy sem. Helyezd új alapokra a kapcsolatot: ha nem tette volna azt, amit tett, ha nem lenne olyan, amilyen, akkor jobb lenne? Vagy már mindegy, mit tesz és mit nem, te már csak menekülnél tőle?
Nem érdekes, mit mondanak a barátnőid. A fejedben kavargó gondolatokat és a mélyben rejtőző érzéseket nem ismerik. Csak és egyedül az számít, ami benned van. Nem ők élnek majd együtt a döntéseddel, nem nekik jön a gyászidőszak. Jót akarnak neked, de ebben a kérdésben neked kell utat választanod magadnak és a gyerekeidnek, méghozzá olyat, amin aztán boldogan galoppozol tovább.
Van saját történeted, amit megosztanál? Küldd el az anyamborogass.blog@gmail.com e-mail címre, és mi közzétesszük az anyamborogass.cafeblog.hu oldalon.
