Felhördült bennem a spórolós anyai énem, aki pontosan kiszámolja három gyerek után, hogy melyiknek hány darab ruhára van szüksége mosástól mosásig – ráadásul lehetőleg turkálóból szerzem be őket. Bár ez módszer a 8 és 10 éves lányaimnál már nem működik annyira, de 3 éves korukig mindig szép, megkímélt állapotú használt ruhákat tudtam nekik szerezni.
Néhány hónap alatt úgyis rendre kinőtték a ruhákat, nekem meg nem volt feneketlen a pénztárcám. Eltűnődtem rajta, hogy ha meg sem tudnám számolni a pénzem, akkor vajon költenék-e annyit, mint a cikkben szereplő, húszas éveiben járó kínai anyuka. Ha ennyim lenne, akkor inkább világ körüli útra indulnék, nem ruhákra költeném.
Az anya azonban a világ minden tájáról bevásárolt mindenféle dizájnerruhát, majd kibérelt egy szállodát, és ott magán-divatbemutatót szervezett a lánya szülinapjára. Persze a kislány nagyon helyes és aranyosan néz ki az aprócska felnőttcuccokban, mégis ott van az a miért. Az anyuka elmondta, hogy szeretné megmutatni a lányának az élet legjobb, legminőségibb oldalát. Lehet, hogy a leányzó jobban járt volna, ha édesanyja kicsit későbbre szervezi ezt az eseményt a Louis Vuitton-, Dior-, Burberry-, Prada-ruhákkal, kétévesen pedig inkább egy jó ugrálóvárazást kapott volna szülinapjára, hatalmas plüssunikornissal kísérve.
