Sokszor aggodalommal tölti el a leendő édesanyákat, hogy vajon képesek lesznek-e szoptatni? Lesz-e elég tejük? Nem túl kicsi-e a mellük ahhoz, hogy táplálják a babát? Ezek és a hozzájuk hasonló a kétségek az esetek többségében hamar elmúlnak attól kezdve, hogy először a mellére veszi az anya a kicsinyét, aki ösztönösen táplálkozni kezd. Szoptatni tehát a legtöbb kismama tud, de nem mindegyikőjük ismeri azokat a módszereket és technikákat, amikkel könnyebbé és hatékonyabbá tehető ez a művelet.
Alapszabályok
A szoptatáshoz válasszunk nyugodt, csendes környezetet, ahol a baba és az anya meghitten és zavartalanul figyelhetnek egymásra. Laza pózba helyezkedjünk el, amelyben izmaink nem feszülnek meg. Szoptatás előtt természetesen mindig mossunk kezet, az viszont tévhit, hogy magát a mellbimbót is fertőtleníteni kellene. Az emlőbimbó körüli mirigyek eleve termelnek olyan anyagokat, amik biztosítják a fertőtlenítést. Mindig a picit emeljük a mellhez, ne mi görnyedjünk rá, mert így nagyon hamar elfáradunk, és a több hónapos szoptatás alatt hosszan tartó hátfájások is kialakulhatnak. Kezdetben érdemes még mindkét mellből szoptatni, hogy a tejtermelés beinduljon, aztán szép fokozatosan meg lehet próbálni felváltva – egyik, majd másik mellből – szoptatni.
Első szoptatás
Az újszülött babák általában tudnak és akarnak is szopni, és a születés utáni első órákban különösen erős a késztetésük arra, hogy szopjanak. Ezért a babának és az édesanyának is az a legjobb, ha rögtön mellre kerül a csecsemő, miután a világra jött.
A helyes szoptatás első lépése tehát mindig a mellre helyezés. Legegyszerűbb, ha az ágyban vagy székben felülve, kényelmes testtartásban kezdjük el a szoptatást. Ha ágyban ülve szoptatunk, ügyeljünk rá, hogy legyen megfelelő támasz a hátunk mögött, ha pedig székben szoptatunk, a lábunk alá tegyünk zsámolyt, hogy a térdek kellő magasságban legyenek. Megkönnyíti a szoptatást, ha az ölünkben és a könyökünk alatt is van egy párna, így nem nekünk kell végig tartani a csecsemő teljes súlyát, és kevésbé lesz fárasztó a szoptatás.
Ha megtaláltuk a számunkra legkényelmesebb üléspozíciót (a tartásunk legyen laza, izmaink ne feszüljenek meg), fektessük a babát a karunkba az oldalára úgy, hogy a feje kerüljön a könyökhajlatba, a hátát az alkarral, a fenekét vagy a combját pedig a tenyerünkkel támasszuk meg. Akkor jó a baba elhelyezkedése, ha a füle, a válla és a csípője megközelítőleg egy vonalban van. A csecsemő feje legyen mellmagasságban, hogy ne kelljen nyújtózkodnia mellbimbó után, de nekünk se kelljen szoptatás közben előrehajolni.
Kínáljuk meg a babát
Ha felvettük a megfelelő szoptatási testhelyzetet, “kínáljuk meg” a babát a mellbimbóval: érintsük meg vele a pici ajkait. (Szabad kezünkkel fogjuk meg a szoptatásra felkínált mellet úgy, hogy a bimbóudvar közben teljes terjedelmében szabadon maradjon.) Ha elfordítaná a fejét, gyengéden nyomjuk meg a felénk eső arcocskáját, ekkor a kereső ösztönei miatt a mell irányába fog fordulni. Ha rátalált a helyes irányra és nagyra tátotta a száját, a mellbimbót helyezzük a szájába és emeljük magunkhoz a babát. Fontos ez a mozdulat: ne mi hajoljunk a pici felé, hanem őt közelítsük a mellhez.
Az eredményes szoptatáshoz szükséges, hogy a baba teljes terjedelmében bevegye a mellbimbót és a bimbóudvar egy részét a szájába. Minél nagyobbra nyitja a baba a száját, annál jobb: lehetőleg a szája takarjon be a bimbóudvarból is 2,5 cm-t vagy annál többet. Győződjünk meg arról, hogy a bimbó a szájában középen a nyelve felett van-e. A csecsemő olyan közel legyen, hogy az orra hegye érintse a mellet. Ebben a helyzetben még egészen jól tud lélegezni. Ha azonban a mell elfedi az orrnyílásokat, inkább próbáljuk meg megemelni a mellet, vagy a csecsemő testét húzzuk közelebb, de ne nyomjuk le a mell felső részét.
Ha fáj a mellbimbó, kezdjük újra
A szoptatás közben a mellbimbók nem fájnak, ha a baba megfelelően nagyra nyitott szájjal harapott rá a mellbimbóra és helyesen szopik. Ha mégis fájdalom jelentkezne, akkor szakítsuk meg a szoptatást, és kezdjük újra elölről. Ez azért fontos, mert így elkerülhetjük, hogy a gyermek rossz szopási módszert szokjon meg, és kíméljük vele a mellbimbót is.
Ha a baba nagyon erősen harap a mellbimbóra, akkor gyengéden húzzuk le az alsó állkapcsát a szabad kezünkkel és biztassuk, hogy nyissa nagyobbra a száját. Ha továbbra is fájdalmas maradt a szoptatás, akkor a gyerek alsó ajkát nézzük meg, hogy látható-e a kicsi nyelve az ajka és a bimbó között. Ha nem, vegyük le a mellről a babát, és kezdjük újra a szoptatást.
Testhelyzetek váltogatása
Ha változtatjuk időről időre a szoptatási testhelyzetet, azzal elkerülhetjük, hogy a mell túlérzékennyé váljon, így ugyanis a nyomás mindig a mell más részére esik. Érdemes tehát kipróbálni a fekvő helyzetet és a baba hónalj alatti tartását is. Fekvő helyzetben párnákra lesz szükség: az egyikkel a mi vállunkat és nyakunkat támasztjuk alá, miközben oldalunkra fekve szoptatunk, a másik a baba alá kerül. A babát helyezzük úgy, hogy feje mellmagasságban legyen, és a támaszkodó karunkon nyugodjon. Ha kényelmes pozíciót találtunk mind magunknak, mind a babának, megkínálhatjuk a mellbimbóval, és elkezdhető a szoptatás.
Egy idő után átfordulhatunk a másik oldalunkra is: ültessük fel a babát, büfiztessük meg, majd fektessük a mellkasára. Utána dőljünk vissza, forduljunk át a másik oldalunkra, és folytathatjuk a szoptatást a másik mellen. Általában császármetszéssel szült édesanyáknak különösen jó ez a testhelyzet.
A fekve szoptatás mellett megtanulhatjuk még az úgynevezett hónalj alatti tartást is. Ilyenkor a csecsemőt a hónaljunk alá helyezzük úgy, hogy a lába a karunk alatt, feje pedig a tenyerünkben pihen (a karunkat párnával támasszuk alá, ha nem szeretnénk túl hamar elfáradni). Ez a helyzet azoknak a csecsemőknek hasznos, akik nehezen “harapnak rá” a mellre, mert az anya ebben a helyzetben jobban láthatja, mi történik, és ellenőrizheti a csecsemő mellre helyezését a szopás kezdésekor.
