Rádöbbentem, hogy június van, ami azt jelenti, hogy nem is olyan sokára meg kell jelennem fürdőruhában a strandon a két nagy lányommal és az 5 hónapos babámmal. Bepánikoltam. Ezt a hasat, na ezt már tényleg nem lehet közszemlére tenni. A harmadik terhesség jobban megviselte, mint az első kettő, talán a korom miatt, mert nem telt el nyomtalanul az a nyolc év a két szülés között. Most már több csík van rajta, mint nem csík, megereszkedett a bőr, és persze maradt vissza felesleg is. Maximum a kilófelesleg az, amivel kezdeni tudok valamit, de a csíkok és bőrereszkedés már elkísérnek életem végéig.
Fel is próbáltam hirtelen a fürdőruhámat, ami kétrészes persze, és konstatáltam magamban, hogy kénytelen leszek mostantól az idők végezetéig egyrészes, alakformáló fürdőruhákat hordani, ha el akarom rejteni…
De mégis miért kellene elrejteni?
Kinek mi köze hozzá, hogy nekem milyen hasam van? Ez a has lakhelyéül szolgált három babának, becsülettel kinyúlt, hogy elférjenek benne, becsíkosodott, hogy még nagyobbra nőhessen, amikor már alig volt hely neki. Ezt akarom én elrejteni? Egy nagy frászt! Inkább büszkén hordom magamon, mint a háborús hősök a saját sebhelyeiket. Az én anya-hasam és a tiéd is attól gyönyörű, hogy csodálatos kis teremtmények nőttek benne akkorára, amitől ilyenné vált.
Csak azért sem fogom eltakarni, és csak azért is kétrészes fürdőruhában leszek, egyenes háttal, büszkén sétálva a tó felé. Mint teszik ezt remélem még sokan hozzám csatlakozva, és megmutatják örömmel a saját anya-hasukat úgy, ahogy ezeken az instagramos képeken látható anyukák is teszik, #Mombod hashtaggel ellátva képeiket.
