A társadalmi normák és szociális készségek kicsit átalakulnak, amikor születik egy babánk, az ösztöneink átveszik a józan ész fölött a hatalmat. Arra koncentrálunk, hogy problémamegoldó üzemmódban mindent elrendezzünk körülötte, hogy egészséges legyen, és a reakcióinkban nem játszik közre az, hogy ki mit gondol rólunk a nyílt utcán akár.
Például simán szaglászunk a bevásárló központ közepén is babafeneket, hogy kaki van-e a pelusban, nem törődve az esetleges megrökönyödött pillantásokkal, hogy épp más ember alfelét tartjuk az orrunkhoz. Sebaj, az életünknek ez az a szakasza, amikor kicsit bátran lehetünk bolondok, ilyenkor a gyerek tényleg sokkal fontosabb, mint a “normális” emberek véleménye körülöttünk. Ha az alább felsoroltak valamelyikét te is átélted, akkor üdvözöllek az én őrült, babás világomban.
1. Magunkban beszélünk
Akár kocsit vezetünk, akár takarítunk, akár a bevásárlóközpontban keringünk és sehogy sem találjuk meg azt, amiért beugrottunk, vagy pont a soha véget nem érő mosás-teregetés-ruha pakolás Bermuda háromszögében létezünk, általában suttogunk magunk elé. Talán furcsán hangzik, de egész nap beszélünk magunkban, annyira hozzászoktunk, hogy a baba az egyetlen társaságunk, aki nem válaszol, csak gügyögéssel, nekünk pedig felnőtt beszélgetésre van szükségünk. Jelen esetben ez a felnőtt társaság saját magunknak mi magunk vagyunk.
2. Hangokat hallunk
Nem úgy hangokat, mint egy horrorfilmben vagy egy pszichiátriai intézetben, hanem ha épp alszik a gyermek, akkor párszor biztos, hogy elkezdünk fülelni, mert mintha sírni hallottuk volna. Ha elkezdünk hajat mosni, meg mernénk rá esküdni, hogy halljuk ahogy nyöszörög. Ha leülünk este megnézni azt a filmet, amire már egy hete készülünk, csak mindig elalszunk, mielőtt az első öt percet láthatnánk belőle, hirtelen sírást hallucinálunk. Amint rászánjuk magunkat, hogy epilálunk, mert már annyira itt az ideje, mint még soha, a gyomrunkban érezzük, hogy biztos sír a kiságyában, magányosan, elveszve. Néha tényleg így van, de ugyanennyiszer inkább csak a képzeletünk játszik velünk.
3. Harmadik személyben beszélünk magunkról
Szigorúan csak a gyereknek, persze, de ez szinte egyik anyukát sem kerüli el: “Anya rögtön jön, csak iszik egy kávét! Mosolyogj anyára!” Valamiért ez is kódolva van, a pszichológusok biztos tudnak rá okos magyarázatot, de szerintem nem a tudathasadás az oka, mindenki megnyugodhat.
4. Kakiszakértőkké válunk
Az anyukák kakit vizsgálnak, és szakértenek. Ezt tesszük, ez van. Nézzük, hogy milyen színű, figyeljük, hogy milyen állagú, milyen szaga van, tán még a textúráját is megvizsgáljuk, persze csak alapos szemügyre vétellel. Olyan a kapcsolatunk a baba kakijával, mint egy helyszínelőnek a bizonyítékokkal. Ráadásul folyton aggódunk is miatta, ha túl sok, az baj, ha túl kevés, az is baj, szegény gyerek sosem tud jól teljesíteni kakiügyileg.
5. Teljes csendben tudunk ülni
Régebben ez nem így volt, talán még unatkozni is képesek voltunk a baba születése előtt. Ha túl nagy csend vett körül minket, akkor bekapcsoltuk a tévét, zenét, bármit, csak zörögjön a fülünkbe. Most nem így van. Ha elalszik a csemete, akkor tudunk ott ülni a kanapén, mint akit odaraktak, hogy csak nézzünk ki a fejünkből, és lehetőleg ne gondoljunk semmire, elfeledkezve még az épp jéghideggé váló kávéról is a kezünkben. Ez a mi meditációnk. Csak lélegzünk, és visszavesszük az elménk fölött arra a pár percre a hatalmat.
6. Lefordítjuk a babagügyögést
Profi tolmáccsá válunk, senki más nem érti, hogy mit akar a babánk, de mi tökéletesen le tudjuk fordítani a halandzsát emberi nyelvre.
- “Brrr-gluggy-göeeee!”
- “Most mit mondott?”
- “Azt szeretné, hogy fogd meg a Panka babát és játssz neki bábozósat vele.”
7. A táskánk olyan, mint egy bevásárlóközpont
Pelenka? Popsitörlő? Babavíz? Zokni? Könyvek? Játékok? Puzzle? Valami édes? Valami sós? Zsírkréta? Színező? Igen, egy anyukának mindez a táskájában landol. Az összes, egyszerre. Ha megyünk valahová egy totyogóval, az összekészülés sokszor hosszabb ideig tart, mint maga az aktuális esemény, amire indulunk.
8. Elbújunk enni
Egy normális ember minimum furcsának tarthatja, hogy az anyukák a lakás legkülönbözőbb pontjain képesek enni. Pedig csak arról van szó, hogy néha egy ebédet vagy csak egy maroknyi mogyorót nyugalomban, békében szeretnénk elfogyasztani. Ne csodálkozzon senki, ha a fürdőszobában vagy az előszobában talál ránk a tányérunkkal.
9. Nem zuhanyzunk minden áldott nap
Nem azért, mert igénytelenek lennénk, hanem inkább csak összefolynak a napszakok. Mire feleszmélünk, már este van, aztán hajnal kettő és már megint reggel. Ki tudja azt számon tartani, hogy mikor zuhanyzott utoljára? Lehet, hogy tegnap, de lehet, hogy három napja? Előfordul, hogy úgy érezzük, tegnap mostuk meg a hajunkat, pedig közben eltelt akár egy hét is. Sebaj, ez az időzavar csak pár évig tart, előbb vagy utóbb véget ér, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
Talán őrültek vagyunk, talán mi vagyunk a normálisak. Akárki akármit mond is rólunk, ez az időszak az életünkben nem szólhat arról, hogy mások mit gondolnak a viselkedésünkről, pont azt kell tennünk, amit az ösztöneink súgnak, és ami a kisbabánk érdeke. A többi pont teljesen mindegy.
