Egy óvoda, ahova nem gyerekeket, hanem családokat vesznek fel

A Rogers-óvoda nevében is felvette a megkülönböztető “személyközpontú” jelzőt, bár mindegyik alternatív óvodapedagógiára igaz, hogy a gyereket helyezi a középpontba. Mitől más ez, mint az összes többi?

Mi nem egyszerűen a gyereket helyezzük középpontba, hanem a pedagógiánk személyközpontú. Ez nem ugyanaz. Carl Rogers amerikai pszichológus humanisztikus pszichológiájából kiindulva fontosnak tartjuk, hogy az óvodáztatásban érintett minden szereplő része a folyamatnak, a gyereken túl a szülő, a pedagógus és a dajka is. A személyközpontú szemlélet egyfajta attitűd, ami mellett több olyan módszert is használunk az óvodában, ami máshol is megtalálható. Mi is alkalmazzuk például a projektmódszert, amikor egy-egy hetünket egy adott téma köré építjük fel, és minden nap tartunk beszélgetőkört is. Mi abban vagyunk igazán mások, amilyen légkört teremtünk.

Az iskolával közös weboldalukon egy korábbi rogerses diák azt írja, hogy az ott töltött években az volt a legjobb, ami a legveszélyesebb is egyben: a szabadság. Itt mit jelent ez a szabadság?

Vannak, akik szerint a Rogers-szemlélet túlzottan szabados. Valóban tágabb kereteket biztosítunk, de nálunk is a szokás- és szabályrendszer az óvodai élet alapja. A Rogers-óvodában ugyanazt megtanulják a gyereknek, mint más óvodában, csak más légkörben – és ez az, ami többet ad. A felkínált foglalkozásaink során a gyerek igényeiből és tudásából indulunk ki. Nem várunk el tőle olyat, amire nem képes, de nagyon sok lehetőséget, eszközt, szabad tevékenységet kínálunk ahhoz, hogy minél jobban fejlődhessen a saját tempója és képessége szerint. Minden helyzetben az önállóságra nevelünk, és arra, hogy tanuljanak meg segítséget kérni. Mindezt úgy, hogy a gyerek személyiségére fókuszálunk, és nem erőltetünk rá dolgokat. Ahogy a különfoglalkozások sem kötelezőek, a heti két angol- és néptáncórába bárki bármikor becsatlakozhat.

Fotók: Rogers Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola Facebook-oldala

Legutóbb ugyanezt mondta egy Montessori-óvoda vezetője is. De a “semmi nem kötelező” gondolkodásnak nincs az a veszélye, hogy a gyerek később nem fog tudni alkalmazkodni szabályokhoz, elvárásokhoz, kötelességekhez?

Nincs, mert nálunk sem szabad bármit megtenni. Bár a nevelésünk nem a hagyományos büntetés és jutalmazás eszközeire épül, de vannak következmények; és sokat beszélünk a gyerekekkel arról, mi miért hasznos vagy bántó. A konfliktuskezelésünk a győztes-győztes állapot megteremtésére épül. Egy vita során addig beszéljük át a dolgot a gyerekekkel és keresünk megoldást a problémára közösen, hogy sose legyen vesztese a helyzetnek.

Ha ezt ilyen kicsi korban elkezdjük tanítani, akkor az iskolában már természetes lesz a gyerekeknek az ilyen típusú konfliktuskezelés, és könnyebben megoldják majd problémáikat. A jutalmazást ugyan nem használjuk, de visszajelzéseink és megerősítésünk a gyerek felé mindig személyre szóló. Nem azt mondjuk egy gyereknek, hogy ügyesen színezel, hanem hogy most milyen érdekes színeket használtál a virág színezéséhez.

Mi a pedagógusaink által egy olyan érzelmi biztonságot adó környezet megteremtésére törekszünk, ahol a gyerekeknek nem kell szoronganiuk vagy félniük. Ahol nem kényszerből, hanem az élmények miatt fognak munkába. Az óvónők a foglalkozásokon is mindig a gyerek belső kíváncsiságát próbálják felkelteni. A mindennapokban az elfogadásra neveljük őket. Arra, hogy a másik emberhez nyitottan forduljanak, hogy kíváncsiak legyenek a társaikra, hogy merjék a másikat megismerni. De a kongruencia, vagyis a hitelesség is fontos számunkra. Azon vagyunk, hogy megértsék és elfogadják magukat. Hogy merjék vállalni az érzéseiket, gondolataikat, rossz kedvüket és örömüket.

És ezt egy hároméves gyerekkel hogyan lehet megértetni?

Például úgy, hogy az óvónő a csoportba felelős felnőttként megy be, de nem szerepekbe bújva, hanem vállalva azt, amilyen ő maga. Nálunk a gyerekek nem “óvónéniznek”, hanem a keresztnevükön szólítanak mindenkit.

Úgy tudom, ez az iskolában is így van, ahol a gyerekek a tanárokat tegezik.

Igen, mert nem azt sugalljuk, hogy azért kell bennünket tisztelni, mert mi tanárok vagy óvónők vagyunk, hanem azért, amilyen emberek vagyunk. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy tiszteljük egymást, amit azzal is el tudunk elérni, hogy mintát adunk a gyerekeknek, hogyan érdemes képviselni magunkat, meghallani egymást, segíteni a másiknak.

És erre van elég pedagógus?

Tényleg van időnk mindenkire. Két csoportunk van, mindkettőbe tizenöt gyerek jár, és két-két óvónő foglalkozik velük. Ha megkérdeznénk egy gyereket, hogy ki az óvónője, egyszerre négyet sorolnának fel. Egyrészt, mert nagyon szoros a kapocs a csoportok között, másrészt mert van olyan napszak, amikor egyszerre négy óvónő van velük. Reggel és délután a szabad játék alatt átmehetnek egyik csoportszobából a másikba barátjukkal, testvérükkel játszani. A két csoportnak gyakran van közös programja, és az alvás idején is keverednek a gyerekek, mert van alvós és nem alvós szoba. Utóbbiban a gyerekek csendesen játszhatnak.

Korábban említette, hogy a Rogers-szemlélet alakításában a szülőknek is feladatuk van. Melyek ezek?

Nyolchetente tartunk szülőit találkozót, ahol nemcsak arról beszélünk, amit mi tartunk fontosnak, hanem előtte megkérdezzük e-mailben a szülőket, hogy mi az, amiről ők szeretnének beszélni, vagy tőlünk választ kapni. Idén például egy személyközpontúságra épülő kommunikációs tréninget is szerveztünk a szülőknek. Szerettük volna megmutatni, mi hogyan szoktunk beszélgetni a gyerekekkel, és miért tartjuk fontosnak, hogy közös nyelvet beszéljünk a szülőkkel. Közben konkrét nevelési kérdések is előkerültek, amikről beszélni lehetett, ki hogyan oldja meg azokat. Ezek az események remek közösségépítő alkalmak is egyben.

De van egy szülői levelezőcsoportunk is, ahova az óvónők minden hétvégén megírják, hogy mivel foglalkozunk a következő héten. Az adott témához pedig ők is küldhetnek eszközöket, könyveket. Nem minden szülő tud aktívan részt venni az óvoda mindennapjaiban, ezt nem is várjuk el mindenáron. Az év során több eseményünk is van, amikor minden szülő részese lehet az óvodai csoportnak. Ilyen például az, amikor advent idején egy-egy szülő jön be reggelente, és egy általa kigondolt tevékenységet ajánl fel a gyerekeknek: foglalkozást tart, ajándékot készít nekik, esetleg egy mesét ír róluk.

És mit jelent mindez anyagilag a szülőknek?

Alapítványi óvodaként működünk, költségeink egy részét állami támogatásból fizetjük, és a szülőktől is kapunk fenntartási hozzájárulást. Ez a szülőknek havonta 84 ezer forintot jelent. Ennek az összegnek a tíz százalékát visszaforgatjuk egy alapba, amelyből azoknak segítünk, akik nem tudják előteremteni az óvodadíjat, illetve egy részéből az óvodaudvar felújítására takarékoskodunk.

Vagyis járhat olyan gyerek is ebbe az óvodába, akinek szülei nem tudják előteremteni ezt az összeget?

Előfordul, hogy egy szülő előre jelzi, hogy valamilyen okból nem tudja a vállalását teljesíteni. Egy pedagógusokból álló szociális bizottság kezeli az erre a célra fenntartott alapot, amelynek támogatására azok a családok pályázhatnak, amelyek év közben valamiért anyagilag bajba kerülnek. Tőlünk anyagi okok miatt még nem ment el gyerek, más miatt igen.

Mi miatt például?

Mi nem gyerekeket, hanem családokat veszünk fel az ovinkba, és a mienkhez hasonló nevelési attitűdöt várunk el a szülőktől. Nem jó az, ha otthon egészen más nevelési módszert alkalmaznak, mint nálunk. A gyerek előbb vagy utóbb belezavarodik, hogy mikor melyik értékrendhez alkalmazkodjon. Ezért például az a család, amelynek nagyon fontos a teljesítmény-központúság vagy a versengés, az biztosan nem fogja magát jól érezni nálunk.

Ezért van egy próbahét, amikor a szülővel együtt a gyerek megtapasztalhatja, hogy milyen nálunk a mindennapi élet, jól érzik-e magukat ebben a közegben. Számunkra is fontos, hogy lássuk, hogyan tudunk majd együtt dolgozni a gyerekkel, a családdal. Mi a világra érzékeny gyerekeket nevelünk, annak befogadására tanítjuk őket, ami egyben egy komoly alkalmazkodási készséget is épít bennük. Ezért valamivel nehezebb azoknak a beilleszkedés, akik például egy kötöttebb környezetű óvodából jönnek át hozzánk.

Ez fordítva is igaz. Sok szülő tart például attól, hogy egy alternatív pedagógiájú óvodából a gyerek nem fog tudni hagyományos rendszerű iskolába beilleszkedni.

Mi elsősorban a saját iskolánk tanáraitól kapunk visszajelzést, de ők más óvodából érkező gyerekeket is tanítanak. Véleményük szerint a Rogers-óvodából érkező elsősök szociálisan érettebbek a kortársaiknál, gyorsan feltalálják magukat a legkülönbözőbb helyzetekben. Tudnak a másikra figyelni és kíváncsiak a többiek véleményére.

Hiszünk abban, hogy a gyerekek akkor fejlődnek a legjobban, ha tapasztalatok útján tanulnak, és ha minél hosszabb szabad játékra fordítható időt adunk nekik. Mi ezért nem is tartunk külön iskola-előkészítő foglalkozásokat. Akkor érett egy gyerek az iskolára, ha érdeklődik az iskolás dolgok iránt. Ha korban már ott tart, mégsem motiválja semmi, akkor viszont segíteni kell neki.