A múlt héten írtam róla, hogy az én 9 éves lányom épp Paliéknál van Srí Lankán a Chance programban, mert abban reménykedünk, hogy ennek a terápiás közösségnek a hatására levehető lesz róla az Asperger-diagnózis, és elhagyhatja a gyógyszert is. Eddig úgy tűnik, hogy igazunk lesz, és Dorka valóban nem aspergeres, hanem magatartászavarról van szó csupán, ami azért csupán, mert ezt Srí Lankán, ebben a terápiás közösségben valószínűleg meg lehet oldani.
Sok önismereti munka, családterápia és két hónap kell hozzá, meg Pali és szakemberekből álló csapata,
aki pontosan tudja, hogyan kezelje a lányom dührohamait – amiket most már habcsóknak hív –, és egy hét után már olyan változásokat ért el nála, hogy én innen, 7000 kilométerről csak pislogok nagyokat. Pali csodákat tett már rengeteg gyerekkel, ám nem a Chance programmal kezdődött a története.
Hivatalosan klinikai gyermek-szakpszichológus, családterapeuta, dolgozott nevelési tanácsadókban, gyermekotthonok igazgatója volt, és több mint 30 éve foglalkozik lelki sérült, nehezen kezelhető tinédzserekkel. Sokáig próbálta az itthoni gyermekvédelmet megreformálni, olyan átmeneti, nyitott otthonokat létrehozni, amelyekben a veszélyeztetett fiatalokat nem kell elszakítani a szüleiktől, és elkerülhető velük az állami gondozásba kerülés. Itthon falakba ütközött újító terveivel, ám Srí Lankán végül sikerült megvalósítania elképzeléseit a 2004-es cunami után, a HELP Falu létrehozásával.
A katasztrófa miatt elárvult gyerekeket és gyereküket elvesztő szülőket költöztette össze a HELP Faluban felépített házakban, hogy elkerüljék az árvaházba kerülést, a szülők pedig újra esélyt kapjanak a teljes családi életre gyászukban. Srí Lankán a helyi hatóságok mindenben segítették a magyar pszichológust és csapatát, még a családjogi törvényüket is megváltoztatták, hogy a projekt létrejöhessen.
A HELP Falu programja siker azóta is: az így összekovácsolt családok együtt maradtak, sokan örökbe is fogadták nevelt gyerekeiket. A HELP Falu ötletéből nőtte ki magát aztán a Chance program, erről kérdeztem pár mondatban Palit.
Ki volt a legemlékezetesebb páciensed ott Srí Lankán?
Egy 16 éves drogfüggő, díler gyerek, 285 óra hiányzással a suliból, rendkívül rossz viszonyban az anyukájával, akivel él. Az anyuka kijött, és itt ledobta a hárpia szerepet. A gyerek 1,5 éve volt kinn, rendben van, a suliban két osztályt végzett egy év alatt, anyukájával a viszony rendeződött. A gyerek már egyszer visszajött velünk nyaralni.
Mi volt konkrétan a baj anyukával?
Elváltak, a mama ettől kezdve a gyereke életét akarta élni a szorongásai miatt. Így elviselhetetlen hárpia lett belőle, aki elől menekült a gyerek. Itt a hárpiából felszabadult csajt csináltunk, aki az asztal tetején rockandrollozott a terápia végén.
Ezek szerint általában kiderül, hogy a gyerekek viselkedésének a szülők az okai?
Általában a családi rendszerben lévő problémák tünethordozója a gyerek. A gyerek mint “leggyengébb láncszem” betegszik meg. Ha a gyereket rendezzük, de a családot nem, más családtag válik tünethordozóvá.
Tudtunkon kívül magatartászavart okozunk a gyerekeinknek?
Igen.
A szülők is képesek változtatni?
Az egész családdal kell dolgozni. Eddig minden szülővel sikerült megtalálni a hangot, és ahogy a gyerek változott, úgy az ő reakciójuk is változott.
Kinek nem való ez a terápia?
Minden gyereknek/fiatalnak óriási élmény, csak annak nem való, akinek nincs betegségbelátása, így motivációja sem a változásra.
Miért kell ilyen messzire menni? Miért pont Srí Lanka?
Nem lehet ott megcsinálni, ahonnan könnyű kilépni, mert a tünetekkel létrehozott relatív egyensúly felbomlása miatt a terápia során óhatatlan, hogy rossz periódus is van, ekkor kilépne a páciens. (És azért is, mert ahogy magamon mint anyukán látom, már hazahoztam volna a gyerekemet, ha elérhető közelségben lenne, annyira hiányzik – a szerk.) Azért Srí Lanka, mert jól ismerem (ha összeadom, az elmúlt tíz évből hatot itt éltem), az emberek, a kultúra és a környezet önmagában gyógyító, és itt építettem a cunami után a HELP Falut.
Volt olyan, akin képtelenség volt segíteni?
Mindenkin lehet, aki motivált. Nálunk alapelv, hogy nincs reménytelen helyzetű fiatal. Nincs elrontott élet. Csak esélyt kell adni a változásra ezeknek a gyerekeknek. Ki kell emelni őket egy időre abból a környezetből, amelyben megbetegedtek. Az új kulturális, társadalmi közegben kénytelenek alkalmazkodni, elfogadtatni magukat. A régi, deviáns viselkedési módok ott nem működnek. Új, egészségesebb személyiséget kell kialakítaniuk.
Hogy viseli az én Dorka lányom az ottlétet?
Dorka habzsolja az élményeket, az imádatot és a csodálatot, ami körülveszi. Néha a frusztrációra elkezd hisztizni, amit humorral egy perc alatt szerelünk le. Most már habcsóknak hívjuk a hisztit, és túl van az első “visszajelzéses” csoporton is, amikor mindenki elmondta neki, milyen hatással van a csapat többi tagjára, ha ő hisztizik – pardon, habcsókozik. Rendkívül jól fogadta a visszajelzéseket, mert természetesen a habcsókkal szembesítés mellett mindenki elmondta neki azt is, hogy mit szeretnek benne. Elgondolkodott rajta, és azóta kisebb habcsókokat produkál.
Mekkora csapattal dolgoztok, kikből áll, hogyan épül fel a terápiás közösség?
Minden gyerek mellett van egy mentor (néha egyben pszichológus is), és a csapatban van független pszichológus. Általában 6 gyerek van, így összesen 13 fő.
Önkéntes munkaként mit kell csinálniuk a gyerekeknek?
Volt, aki elefántárvaházban, volt, aki pékségben, autófényezőnél, asztalosnál dolgozott. Kétszer is volt, hogy a gyerekek kifestettek kívül-belül házat (egyiket a HELP Faluban). Múlt héten hét közben arra készültek, hogy vasárnap játszóházat tartsanak a HELP Faluban, amit nagy sikerrel meg is valósítottak.
Mit tanácsolnál az anyukáknak, mi lenne a legfontosabb, amit meg kellene tanulnunk a gyerekeinkről?
Ismerjétek meg, fogadjátok el és szeressétek őket.
Pali és fia, Vaskuti Gergely együtt vezetik a Chance programot, nézd meg a TED előadást az élménypszichológiáról:
Kövesd Dorka Srí Lanka-i élményterápiáját az Anyám borogass! blogon és Facebookon is.