Baba

Miért olyan fontos, hogy beszélgess a babáddal?

Azon túl, hogy jó dolog hozzá beszélni, azért is beszélgess vele sokat, mert ezzel segíted az agyát a fejlődésben. Dana Suskind, a Thirty Million Words: Building a Child’s Brain című könyv írója osztotta meg a nagyközönséggel azt a módszert, amit ő talált ki gyermekeink kommunikációjának fejlesztésére.

Életünk első három évében fejlődik ki az agyunk 85 százaléka. Abban a pici bababuksiban minden percben 700-1000 neuron kapcsolódik össze. Semelyik más életkorban nem fejlődik ilyen gyorsan az agy. Az egyik legfontosabb fejlődési terület pedig a kommunikáció, a szavak területe.

Az első és legnagyobb hatású fejlesztő eszköz pedig pici baba korban nem más, mint anya. Vagy aki a legtöbbet van a babával. A szülők beszéde és reakciói adják meg a babának azt a mennyiségű impulzust, amiből jól tud táplálkozni az elméje. Kövesd ezt a három instrukciót, hogy biztos lehess benne, megadod a babádnak azt a fajta kommunikációs hatást, amire szüksége van:

  • Hangolódj rá
  • Beszélj többet
  • Reagálj
Miért olyan fontos, hogy beszélgess a babáddal?

Hangolódj rá

Azaz tényleg figyelj a kisbabádra, hogy vajon mit akar közölni veled. Még akkor is, ha túl kicsi ahhoz, hogy értse, mit mondasz neki és ténylegesen válaszoljon. Így tudsz ráhangolódni:

  • Menj az ő szintjére: Szó szerint. Ha épp a földön játszik, az etetőszékében ül ebéd közben, az öledben van meseolvasáskor, vagy a karodban tartod, legyen egy szinten veled.
  • Tedd el a telefonod: Nem tudsz ráhangolódni a babádra, ha már a számítógépedre, telefonodra, tabletedre hangolódtál rá. Csak akkor megy a kommunikáció optimálisan, ha az elsődleges figyelmed a gyermekedé.
  • Használd a gügyögést: A kisbabáknak szüksége van a gügyögésre, még akkor is, ha ez épp nem menő a barátaid előtt. Általában magasabb hangon, énekelve gügyögünk a babánknak, ami számára figyelemfelkeltő és érdekes, így könnyebben koncentrál ránk, amikor beszélünk hozzá.

Beszélj többet

Képzeld azt, hogy a gyermeked agya olyan, mint egy malacpersely: minden bedobott forint az ő megtakarításához ad hozzá. Minél többet beszélsz, annál gazdagabbá teszed az elméjét. Az is fontos, hogy milyen szavakat használsz, íme néhány tipp ahhoz, hogy hogyan beszélj hozzá még többet:

  • Narrátorkodj: Legyél önmagad narrátora, folyamatosan mond neki, hogy épp mit csinálsz. Jó, az elején kicsit hülyén érezheted magad ettől, mint az a sarki néni, aki mindig magában motyog. Csakhogy a te kommentárjaidtól bővül a babád szókincse, és megmutatod neki ezzel azt is, hogy mi a kapcsolat a hangok, szavak és a cselekvések között.
  • Nevezz mindent a nevén: Ne mondd azt, hogy “az ott” vagy “ő”, ha valamiről, valakiről beszélsz neki, hanem mindig nevezd meg konkrétan, mint “pizza, ház, autó, út…” Ez a pontos címkézés a szókincsfejlesztés miatt és a szövegértés miatt fontos a babádnak.
  • Olvass neki: A mesélés egy remek lehetőség arra, hogy még többet beszélj a babádhoz. Lehet ő akármilyen kicsi, nyugodtan olvass neki, nem baj, ha úgy tűnik, oda sem figyel. Bemutatod ezzel a gyermekednek, hogy a szavakat hogyan használjuk nem hétköznapi környezetben, és ha már majd érti is a szöveget, akkor elrepíti őt egy új világba.

Reagálj

Az egyik legfontosabb része a kommunikációnak, hogy reagálj is a gyermekedre. Vond be a gyereket a beszélgetésbe, ha még nem tud beszélni, akkor figyeld a nonverbális reakcióit, és azokra válaszolj:

  • Kezdd az első naptól: Sosincs túl korán, hogy elkezdj beszélgetni a gyermekeddel. Egy baba is reagál a maga gagyogásával, hangjaival, sírásával, arckifejezéseivel vagy szemkontaktussal. Totyogóként pedig már határozottan mond szavakat, később pedig rövid mondatokat. A legfontosabb, hogy te mindig egész mondatokban kérdezz vissza és válaszolj neki.
  • Légy türelmes: A kisgyerekeknek sokszor keresgélniük kell a szavakat, néha még idegesek is lesznek attól, hogy nem tudják úgy kifejezni magukat, ahogyan szeretnék. A lényeg, hogy várd meg türelemmel, amíg befejezi a mondandóját, és ne sürgesd, mert attól csak elmegy a kedve a beszélgetéstől.
  • Szélesítsd a szókincsét: A nyitott végű kérdések remekül elkezdhetik és tovább lendíthetik a beszélgetést. Az olyan kérdések, mint “Hogyan tört el ez a szék?” vagy “Miért sírt a baba?” segíti a gyermeket, hogy széles körben válogasson a szavakból, gondolatokból és ötletekből. Egy miért kérdésre nem lehet egy biccentéssel vagy mutogatással reagálni. A “hogyan” és “miért” kérdések beindítják a gondolkodási folyamatokat, és végül oda vezethetnek, hogy a problémamegoldó képességük is jobban fejlődik.

Fontos, hogy ezek a tanácsok nem elszigetelten működnek, hanem a mindennapi életbe kell őket beilleszteni. Természetes része lehet mind a hétköznapi teendőknek, pelenkázásoknak, fürdetésnek, etetésnek és játéknak. Minden kis közös eseményből varázsolhatunk így kommunikációs és gyerek-szülő kapcsolatot fejlesztő élményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top