Egyébként örülök nekik. De irigy is vagyok. Irigy, mert bennem nincs meg ez a rohadt érzés. Pedig kellene. Ez az élet normális menete, hogy iskolába járunk, aztán dolgozni kezdünk, aztán hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolatok után összeházasodunk valakivel, akit szeretünk, megleljük a lelki békét, egzisztenciát építünk, és megfelelő korban gyermek(ek)et vállalunk. (Mert ez a normális.)
Sok pipa van az életemben, de a legutolsó sor végén nálam maximum a javított dolgozatokban annyira utált hiányjel árválkodik megoldásra várva. Pedig büszke lehetnék, eddig majdnem minden társadalmi vizsgán sikeresen átmentem.
A folytatásért kattints a Maszi caféblogra!
