Elég hozzá egy aranyos kutya és egy kevés kedvesség, hogy az ovisok máris megbízzanak benne, és vele menjenek. Ijesztő látni a videón, hogy ennyire egyszerű a gyerekek bizalmába férkőzni, ezért kulcsfontosságú, hogy megtanítsuk nekik, mennyire és hogyan szabad egy idegennel kommunikálni. Az nem megoldás, hogy senkihez sem szabad szólniuk, aki nem ismerős számukra, mert akkor például segítséget sem mernek majd kérni, ha véletlenül elkeverednének a tömegben.
A 4-5 éves kor a szociális készségek és a függetlenedés fejlődésének a virágkora, általában még azok a gyerekek is, akik pár hónapja még a szoknyánk mögé bújtak, ebben az életkorban bárkivel örömmel szóba elegyednek. Ezekben az években elkerülhetetlen, hogy a biztonsági stratégiákról beszélgessünk velük. De meg kell válogatnunk a szavainkat, hogy a kicsikre ne hozzuk rá a frászt, és ne értsék félre a mondandónkat. Elvégre nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel, hogy a világot egy ijesztő helynek gondolják, ami folyton meg akarja támadni őket.
“Ne beszélj idegenekkel”
Helyette: “Előbb tőlem/apától/nagyitól/a bébiszittertől kérj engedélyt, ha rajtunk kívül felnőttel beszélgetnél.”
Az “idegen” fogalma még nehezen értelmezhető a gyerekeknek. Például lehet, hogy a boltos pénztáros nénit sokkal többet látja, mint mondjuk a nagynénjét, így egy négyéves számára a pénztáros ismerős, a nagynéni pedig nem feltétlenül. Ne hagyatkozzunk arra, hogy ő hogyan definiálja magában az “idegent”, jobb ha lefektetjük, hogy ha bárkivel beszélgetne a saját szülein, felvigyázóin kívül, arra kérjen tőlünk engedélyt. Nem is muszáj odajönnie hozzánk, ha olyan helyen vagyunk, ahol általában megbízható felnőtt közeg van (pl. játszótéren), megbeszélhetjük vele, hogy csak nézzen ránk ilyenkor, és várja meg, hogy bólintunk vagy nemet intünk arra az adott felnőttre.
“Ha elvesznél az áruházban, kérj meg egy megbízható felnőttet, hogy segítsen megtalálni minket.”
Helyette: “Ha elvesznél az áruházban, maradj az épületben és keress valakit, akinek névtáblája van, hogy segítsen.”
Gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy ijedt ovis meg tudja ítélni helyesen, kiben lehet megbízni és kiben nem. Gyakori probléma az is, hogy az elkeveredett gyerekek elhagyják az épületet, és kint kezdik keresni a szüleiket. Ezért kell megtanítanunk nekik, hogy mindenképpen maradjanak bent, és olyan embert keressenek segítségül, aki ott dolgozik.
Játsszuk velük azt, amikor együtt megyünk bevásárolni, hogy ki tud több névtáblás embert kiszúrni a sok ember között, ezzel rászoktatjuk őket, hogy rögtön észrevegyék az ott dolgozókat, ha egyedül maradnának.
Hívjuk fel a figyelmüket arra is, hogy az a legegyszerűbb, ha ilyenkor egyből a pénztárhoz mennek, mert ott biztos, hogy ül egy dolgozó, aki tud segíteni. Négyévesen már elkezdhetjük megtanítani nekik a család minden tagjának teljes nevét és a saját telefonszámunkat, hogy könnyebben ránk találjanak baj esetén.
“Ne fogadj el cukrot idegenektől.”
Helyette: “Ne fogadj el senkitől semmit, csak a szüleidtől, óvónénitől, nagyitól, bébiszittertől vagy anya és apa barátaitól vendégségben.”
Ebben az életkorban az ovisok szinte mindent szó szerint vesznek. Így ha arra figyelmeztetjük őket, hogy ne fogadjanak el cukorkát, akkor azt nem fogják kiterjeszteni arra, hogy lufit, zsírkrétát vagy játékbabát sem szabad elfogadniuk az idegenektől. Az a legjobb, ha előbb engedélyt kérnek a szülőktől, ha valaki valamit adni akar nekik. Ennek a szabálynak a rögzülésére játszhatunk velük szerepjátékot, amiben idegennek adjuk ki magunkat, és így akarunk nekik kekszet adni. Mindenféle lehetőséget játsszunk el velük, azt is, amikor azt mondja egy idegen, hogy megbeszélte az anyukájával és ő megengedte, hogy a gyerek elvegye a kekszet.
Ezzel a videóval sokkolni akarták a szülőket: alig pár másodperc elég ahhoz, hogy egy idegen a gyermek közelébe férkőzhessen
“Maradj a szemem előtt.”
Helyette: “Ne menj oda, ahol már nem látsz engem.”
Ha megkérdezünk egy elveszett gyereket, hogyan tévedt el, akkor sokszor az a válasza, hogy azt hitte, a szülei még látják őt. A gyerekeknek egyértelmű információkra és határokra van szükségük. Azt nem tudják felmérni, hogy mi, szülők mikor látjuk őket, azt viszont igen, hogy ők még látnak minket vagy sem. Fogalmazzunk részletesen és egyértelműen. Például a parkban: “A hintáig és a csúszdáig elmehetsz, de ha máshova mennél, akkor gyere ide, és menjünk együtt.”
“Ne titkolj el semmit előlem.”
Helyette: “Csak a meglepetés az a titok, amit meg szabad magadnak tartani.”
Azért akarjuk, hogy ne titkoljon el semmit, hogy biztonságban legyen, de közben néha arra kérjük, hogy mondjuk apa szülinapja előtt tartsa titokban, milyen ajándékot készítünk neki. Ezzel összezavarhatjuk a gyereket, nem tudja megkülönböztetni, hogy melyik titkot kell megőrizni és melyiket elmondani nekünk. Fontos, hogy átmenjen neki az üzenet, hogy anyának és apának mindenről tudnia kell, ami nem meglepetéssel kapcsolatos titok.
A viselkedésünkkel ne aknázzuk alá mindazt, amit megtanítottunk nekik a biztonságról.
Ne feledjük, hogy alapvetően mintakövetésből tanulnak a gyerekek, úgyhogy az alábbi három pontot tartsuk szem előtt mindig:
- Ne beszéljünk ismeretlen gyerekekkel. A szüleikhez forduljunk először, hogy ne azt mutassuk a gyerekünknek, hogy rendben van, ha idegen beszélget velük.
- Még ha aranyos is, ne írjuk rá a gyerek hátizsákjára a nevét vagy a monogramját, mert ha egy idegen a nevén szólítja, akkor azt hiheti a gyermek, hogy ismerős, csak ő nem emlékszik rá.
- Ne erőltessük rá a gyereket, hogy megöleljen bárkit, még rokonokat sem, ha nem akarja. Fontos, hogy beléjük vésődjön, hogy mondhatnak nemet, ha valaki kényelmetlen érzést kelt bennük.
